Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Nagy Gábor: Az eltűnt legénység – Muhin Gárda-százados és legénységének utolsó bevetése
Az eltűnt legénység 435 megfelelő magyarázatot ad arra, hogy miért nem találtunk konkrét roncsmezőt, sőt darabokat sem. Tekintve, hogy még csak az odavezető úton voltak, bőségesen volt üzemanyag a szárnyakban és a törzs tartályaiban. Az égés termelte óriási hő valószínűleg elemésztette és meggyengítette a gép szerkezetét, amit tovább súlyosbított a zuhanásból eredő sebesség és túlterhelés. Mindezek hatására a gép valószínűleg nem sokkal a találatok után a levegőben szétesett vagy felrobbant, és hatalmas területen szétszóródva, még mindig lángolva csapódott a földekre. Attól függően, hogy mindez milyen magasságban történt, a terület akár 1 km sugarú is lehet. A földeken lángoló roncsok némelyike még reggel is hevesen égett, és a fedélzeten szállított lőszerek sorra robbantak fel. Mire a tűz kialudt valószínűleg nem maradt sokkal több a gépből, mint szürkésfehér hamu. A nagyobb és tömörebb darabok, mint a motorok, légcsavarok, géppuskák, illetve a futóművek nyilván felismerhetőek voltak, de minden bizonnyal ezek is súlyosan roncsolódtak. A kutatás során nem sikerült olyan személyt találni, akinél bármilyen megmentett roncsdarab lett volna. Továbbá a szemtanúk arról sem számoltak be, hogy a kiérkező csendőrök őrizték volna a roncsokat, ahogy az akkoriban a legtöbb ilyen esetben megszokott eljárás volt. A lezuhant gépek maradványait a hatóság szinte mindig összegyűjtötte és újrahasznosítás céljából a Weiss Manfréd repülőgépgyárba szállította. Erről jegyzék is készült, azonban ebben nem szerepel Harkány vagy a térségből beszállított roncs. Mindez azt jelenti tehát, hogy a gép oly mértékben megsemmisült, hogy nem volt mit elszállítani, és a helyi lakosság sem talált használható darabokat. A területen folyó mezőgazdasági munkákat a roncsok nyilván akadályozták, így a maradványokat – főleg a közelgő aratás miatt – elképzelhető, hogy a tulajdonos levontatta a területről, majd a háború után az erre engedélyt kapott „vállalkozók” valószínűleg elszállították a hulladéktelepekre. A kisebb, pár centiméteres lemezdarabokat pedig a 70 évnyi talajművelés és időjárás eltüntette. A legénység 3 A helyszínen megtalált csekély számú roncsdarabon nem találtunk azonosító számot vagy jelzéseket, így a gép azonosságát ezek alapján nem sikerült megállapítani. Így a legénység kilétéhez – legalábbis a roncsok tekintetében – nem sikerült közelebb kerülni, azonban az Oroszországban és Magyarországon fellelt dokumentumok alapján sikerült egyértelműen beazonosítani őket. A 14. GvAP DD eddig előkerült iratai szerint a kérdéses éjszakán végrehajtott bevetésen két repülőgép elvesztését jelentették. Az egyik B-25-öst Hale3 Horváth Gábor és Borisz Davidov repüléstörténet-kutatók kutatási eredményei alapján.
