Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Nagy Gábor: Az eltűnt legénység – Muhin Gárda-százados és legénységének utolsó bevetése
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 426 vánvalóvá vált, hogy a jugoszláv partizánok hatékony ellátását csak jobb szervezettséggel és speciálisan felkészített repülőszemélyzetekkel lehet elfogadható módon megoldani. A Jugoszláviában időközben felállított rádiós rávezetőrendszer kulcsszerepet játszott a későbbi bevetéseken részt vevő repülőszemélyzetek sikeres navigációjában. 1944. május 3. jelentős fordulópontot jelentett a jugoszláviai légihíd menetében, amikor is a szorongatott helyzetben lévő partizánok fokozódó utánpótlás igényét kielégítendő, az 5. Távolsági Gárda-repülőhadosztály immár teljes állományát bevonták a bevetésekbe mindhárom ezredével (14., 22. Gárda-, és 337. repülőezred). Közülük negyvennégy új, a rossz időjárási viszonyok közötti hosszú távú repülésekben is gyakorlott személyzetet választottak ki a légihíd további támogatására. Mindez azt jelenti tehát, hogy az 1944-es délvidéki átrepülések alkalmával a német éjszakai vadászok által lelőtt szovjet B-25 „Mitchell” szállítógépek valamennyien a • 4. GvAK DD, 5. GvAD DD • 14. GvAP DD (a későbbi 14. GvBAP) • 22. GvAP DD (a későbbi 238. GvBAP) • 337. AP DD (a későbbi 251. GvBAP) veszteségei voltak. Az átrepülések magyar vonatkozásban talán legelső ismert eseményére az erdélyi havasokban került sor, ahol helybéli pásztorok 1944. május végi bejelentése nyomán magyar határvadász osztagok 1944. június 10-én átvizsgálták egy hegygerincnek repült szovjet B-25C szállítógép maradványait, illetve a hét főnyi halott személyzetének tagjait, akik közül öten a gép kezelőszemélyzetéhez tartoztak, két másik (ismeretlen) társuk pedig talán az utánpótlás ledobásában segédkezhetett. A roncs körül megtalált, víz áztatta iratmaradványok alapján feltételezték, hogy az immár egy motorral visszafelé repülő gép 1944. április 12-én hajnalban ütközött a hegygerincnek. Orosz levéltári dokumentumok ezt az időpontot viszont cáfolják, ugyanis ebben az időben az átrepülő egységek nem szenvedtek veszteségeket, ellenben pontosan egy hónappal később, 1944. május 11-én és 12-én is egy-egy B-25-ös szállítógépük nem tért vissza jugoszláviai bevetéséről. Így feltételezhető, hogy a szerencsétlenül járt szállítógép roncsa megegyezett a 22. GvAP DD-nek az 1944. május 12-én hajnalban lezuhant, s a 34 éves Vladimir Petrovics Sztarikov hadnagy pilóta által vezetett B-25C „Mitchell” bombázójának maradványaival. A járőrök az ázott iratmaradványokból feltehetően még helyesen ki tudták olvasni a 12-i napot, azonban a hónap már elmosódott, így téves, azaz egy hónappal korábbi időpontot jelentettek a tragédia feltételezett dátumaként.
