Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Josef Schwing: Bolyongó helynevekről. Megjegyzések Tóth Endre „Pécs Quinqueecclesie nevének eredetéről” című cikkéhez
Bolyongó helynevekről 419 Az affrikáta č [t ʃ ] az 1. (ősszláv) palatalizáció ( k’ > č ) óta, tehát már a szlávok Pannóniában való megjelenése idejében létezett a szláv nyelvek fonémarendszereiben. A szlávban azonban a nazális mássalhangzók előtti magánhangzókat nazalizálták, amiért is nazalizált tőmagánhangzójú alakot kell feltételezn ünk: [* pɛ̃ntʃɛ ]. A délszláv két későbbi fonetikai változása a nevet tovább formálta: elsőként a nazálisoknak ( n, m ) még a honfoglalás előtt bekövetkezett eliminációja előidézte a (még nazalizált) tőmagánhangzók pótlónyúlását és valószínűleg valamivel zártabb ejtését, amely a 10. század végéig létezett a Pécs-környéki szlávok nyelvében. A névalak * Pē ̹ čë [*pẽ:t ʃɛ ] lehetett. A szláv nyelv nazalizált magánhangzóinak helyébe a 11. század elején orális magánhangzók léptek. Ennek a hangváltozásnak a nyomán kellett létrejönnie a szlávban egy névalaknak, melynek tőmagánhangzója többé-kevésbé zárt orális magánhangzó lehetett: * Pēčë [*pe:t ʃɛ ]. A források alapján feltételezhető, hogy kétszeres átvétellel lehet dolgunk. 31 Az elsőre még a 11. század előtt került sor, amikor a név alapjául szolgáló szláv szóalak tőmagánhangzója nazális ē ̹ [ẽ:] volt és két szótagból állt: * Pē ̹ čë [*pẽ:t ʃɛ ] (lásd fent). Mivel a magyarban nincsenek nazális magán hangzók, a szlávból kölcsönzött szavak nazális magánhangzói a magyarban orális magánhangzó + n hangsorra bomlottak fel a magánhangzó egyidejű rövidülése mellett. 32 E folyamat eredményeként a hangalak * Penčë [*pent ʃɛ ] lehetett. A fenti első előfordulásokban szereplő Peuche ( u = n, ch = cs [t ʃ ]) ezt a hangállapotot tükrözi. E névalak azonban nem terjedt el, de elképzelhető, hogy a másodikként átvett alak mellett még jó ideig fennmaradt. A második átvétel a 12. századra datálható, immár a szláv ē ̹ és ō ̦ magánhangzók denazalizációja után, ami azt jelenti, hogy az átvett szó tőmagánhangzója az átvétel során nem változott, * Pēčë [*pe:t ʃɛ ] lehetett. A magyarban a két szótagú szavak szóvégi hangsúlytalan szótagja – ennek megfelelően az általunk vizsgált név második szótagjának magánhangzója is – egy ez idő tájt végbemenő jelentős hangváltozás során először redukálódott ( ë > [ ǝ ]), majd teljesen lekopott, miközben a tőszótag magánhangzója megnyúlt (pótlónyúlás) . Habár a név magánhangzója feltehetőleg nyújtott volt, feltételezhetünk egy további nyúlást is 33 , amely zártabbá válással járt együtt. Ez az átalakulási folyamat eredményezte végül a mai Pécs alakot, vö. a. 1290: Peech ( Györffy 1966: 358.). 31 Az eredetileg nazális tőmagánhangzót tartalmazó szláv szavak kettős átvétele (a denazalizáció előtt és után) nem volt ritkaság a magyarban, vö. többek között donga ~ duga, menszáros ~ mészáros, ponk ~ pók ( Bárczi et al. 1980: 287.). 32 Vö. ószláv k ǫ kolj > konkoly, további példák: bolond, dorong, göndör, munka, otromba ( Bárczi et al. 1980: 287) . 33 Példák: kezü >kéz, adu > ád, kutu > kút, negyed > négy ( Bárczi et al. 1980: 222. köv.). – vö. Schwing 2009: 59 köv.
