Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Ortmann-né Ajkai Adrienne – Kovács Anita – Lóczy Dénes: Dráva holtágak tájtörténete az utóbbi 50 évben
Dráva holtágak tájtörténete az utóbbi 50 évben 115 nem védett holtágak esetében, ahol a fás vegetáció szegényes aljnövényzetű, gyakran özöngyomokkal terhelt fűzligetekre, a vízparti vegetáció keskeny nádas, gyékényes és rekettyefüzes sávra korlátozódik. A horgászat mint fő használati mód, meghatározó szerepet játszik a feltöltődés késleltetésében, de káros hatásai sem elhanyagolhatók, elsősorban a betelepített idegenhonos amur növényzetpusztítása. Az archív légifotók vizuális kiértékelésére épülő eredményeink semmit sem mondanak faj- és társulás-szintű változásokról, pedig a biológiai sokféleség jelentős részét ezek a szintek képviselik. A ritka korabeli irodalmak alapján ( Vöröss 1964, Kovács – Kárpáti 1973) diverzebb, főleg lápi növényzetben gazdagabb volt ez a táj. Táji szinten, közvetett úton valószínűsíthető, hogy a szegényedés legalább részben a táji léptékű eutrofizáció biológiai indikációja. A ’70-es években gyakoriként emlegetett disztróf zsombéksásosok ( Kovács – Kárpáti 1973 ) a ’90es évekre erősen megfogyatkoztak, helyüket magasabb tápanyag-ellátottságot jelző nádasok, gyékényesek, harmatkásások vették át ( Ortmann-Ajkai 2002). A táji léptékű tápanyag-feldúsulás oka feltételezhetően egy táji léptékű hatás: az intenzív, nagyüzemi szántóföldi mezőgazdaság következménye. A mezőgazdaság intenzifikálódásával a műtrágya-felhasználás a 20. században rohamosan emelkedett. A ’50-es években 15 kg/ha/év, a ’80-as évek elején tetőzött 300 kg/ha/év körüli értékkel (KSH 2016). A rendszerváltás után 44 kg/ha/év, 2014-ben ennek kétszerese, az ’50-es évekbelinek hatszorosa, de a maximumnak csak 30%-a (91 kg/ha/év). Kérdés, hogy ez a javulás megmutatkozik-e, hogyan és mikor, disztrófabb növényfajok, közösségek visszatelepülésében? A fenti adatokhoz képest a horgászok lokális szerves anyag bevitele elhanyagolhatónak tűnik, de nincsenek hosszú távú, elemezhető, holtág szintű vízkémiai adatok. Súlyosabb gondot okoznak a betelepített növényevő halak, főleg az idegenhonos amur ( Ctenopharyngodon idella ), mert a kistermetű hínárnövényzetet (békalencse-fajok, rucaöröm, békatutaj, rence) szinte teljesen képesek kipusztítani. A ’90-es években leírt változatos hínárvegetációban ezek a fajok jelentős kiterjedésű állományokat alkottak, ma az erősen horgászott tavakban sokszor csak a nád között fordul elő néhány példányuk. A nagyobb termetű, látványos hínárfajok (tündérfátyol, vízitök) állományai gyarapodhatnak, de a fehér tündérrózsa az amuros vizekből szinte eltűnt. Záró gondolatok A Drávamenti-sík holtágai továbbra is értékes zöld szigetek az agrártáj szántótengerében. Gazdag hínártársulásoknak otthont adó nyílt vízfelületük az elmúlt 50 évben csak kismértékben csökkent, kivéve a hullámtérieket. Látható, hogy
