Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Dénes Andrea: A Villányi-hegység táj használatának történetéhez. Tájhasználat a 20. századig, nagyharsányi területtörténetek botanikai megközelítésből
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53 11-26 Pécs, 2015 A Villányi-hegység táj használatának történetéhez. Tájhasználat a 20. századig és nagyharsányi területtörténetek botanikai megközelítésből Dénes Andrea Janus Pannonius Múzeum, H-7621 Pécs, Káptalan u, 5. e-mail: denes.andrea@jpm.hu Bevezetés A Villányi-hegység (Lábra) Baranya megyében, az ország legdélebbi, mediterrán hatások alatt álló hegyvonulata. Flóráját (Boros 1925, Lehmann 1958, 1975, Száraz et al. 1985, Dénes et al. 2010, Erdős et al. 2010), vegetációját és növénytársulásait (Borhidi - Dénes 1997, Dénes 1997, 1998,2000, Erdős etal. 2011,2012, Kevey 1985, 1987, 2012) tekintve sok tekintetben egyedülálló, központi részein még főképp természetes növényzettel borított tájunk. A hegység tagjainak sziklás, meredek, déli lejtőin és a sziklás gerinceken, száraz típusú gyepek, tölgyes bokorerdők és tölgyes szálerdők jellemzők, az északias lejtőkön pedig gyertyános és cseres tölgyesek, kis területeken bükkös, szurdok- és törmeléklejtő erdők is előfordulnak. Az ezüsthárs (Tilia tomentosa) az északi lejtőkön igen jellemző fafaj, szinte minden társulásban jelen van, sokszor domináns faj. Főképp kopárfásítással kerültek fenyőültetvények a hegységbe, de akáctelepítések is sokfelé találhatók a déli és északi lejtőkön egyaránt. A hegylábi, déli vagy délies lejtőkön az egész hegységben szőlőültetvények jellemzők. Az elmúlt 20-25 év terepi megfigyeléseivel elsősorban a sziklás, kopár, déli oldalak, de még inkább a hegylábi, egykor gyepes löszlejtők jelentős átalakulása követhető nyomon. Beerdősödő sztyepprétek, cserjésedő, sziklás lejtők, egyes fás, özönfajok térnyerése figyelhető meg. Jó példa erre a kopárként ismert, a nagyharsányi Szársomlyó-hegy déli lejtőjén a fás növényzet borításának növekedése. A távérzékeléssel rögzített adatok alapján 1964-ben 9,83% volt a sziklás lejtő erdősültsége, ez 2005-re 21,7%-ra nőtt (Dénes et al. 2012, Erdős et al. 2013). Ebben a vizsgálatban technikai okok miatt, ráadásul az egykor teljesen fátlan hegylábi löszlejtők nem szerepelnek, azok 20 év alatt szinte teljesen becserjé- sedtek. A hegység növényzete (főképp a gyepek tekintetében) első látogatásom (1987), majd botanikai kutatásaim első éveinek (Í990-es évek eleje) állapotához képest sokat változott. Abban az időben az olyan szép, gazdag növényzetű területeken és vegetációs egységekben, mint a Villányi-hegység gyepjei, hajlamosak voltunk állandónak, kialakultnak vagy legalábbis nem gyorsan változónak tekinteni az éppen látott állapotokat. Aztán az idő és a kutatások előrehaladtával, kordokumentumok (korai, tájrészleteket ábrázoló képeslapok1) megismerésével szembesülni kellett azzal, hogy a hegység termé1 Borsy Károly képeslap-gyűjteménye (Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára XV 42).
