Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
RÉGÉSZET - Szabó Máté: Baranyai villák légifelvételeken
Baranyai villák légifelvételeken 107 16. ábra: A szederkényi villagazdaság levegőből azonosított maradványai. (Készítette: Szabó Máté) A légifelvételeken azonosított jelenségek értelmezése A légirégészeti kutatások rendkívül részletes alaprajzi képet adnak a bemutatott villagazdaságokról. A főépületek mellett egyéb épületeket, akár a bekötőút rövidebb-hos- szabb szakaszát is megfigyelhetjük rajtuk. Az alaprajzokon esetenként átépítések nyomai is felfedezhetők, de a pontos kronológia felállításához - ásatások híján - elégtelen információval rendelkezünk. Értelmezésüket, esetleges tipizálásukat (pl. Rivet 1969, Bíró 1974, Percival 1981, Lányi 1990, Smith 1997, Thür 2011) így csupán a formai jegyekre hagyatkozva lehet megkísérelni, mely még a feltárásokból ismert esetekben is kérdéseket vet fel. A bakonyai villagazdaság impozáns főépületeinek közös vonása, hogy mindkettőben felfedezhető egy, az aula köré szervezett épületmag, melynek - önálló épületként - kézenfekvő pannoniai párhuzama a budakalászi villa (B. Thomas 1964: 214-215.) (17. ábra/I), de hasonló épületrészeket találunk a feltárt hosszúhetényi (B. Thomas 1964: 274-278.) és komló-mecsekjánosi (Burger 1968: 64.) villák főépületében is. Habár alaprajzi szempontból a korábbinak tartható főépület (7. ábra/4) merőben más szerkezetet képvisel, keleti apszisának ilyen jellegű értelmezését a geofizikai felmérés képe is erősiti (Bertók - Gáti 2014: 143.). A későbbi főépület (7. ábra/l) atrium (vagy peristylium) köré szerveződő tömbjének párhuzamaként pedig - a tartományban legismertebb Baláca (Palágyi 2011) mellett - a pannoniai késő római villaépitészet számos példáját lehet felhozni. Ilyen jellegűek a belső erődök főépületei (Heinrich-Tamaska 2011), de közeli párhuzama a légirégészeti kutatásokból ismert késő római aszófői (Fehér 1958b, Thomas 1964: 20., Visy 2008: 216., Szabó 2012c), az alsóhetényi erődön kívül fekvő (Szabó 2013: 79-80.), vagy a tokodi lelőhely, melynek ásatása a késői keltezést is igazolja (Szabó 2011: 158-162., Kelemen 2012).
