Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Gábor Olivér: Kr.e.

rémből kinyúló kiöntőcsőr és a perem hátsó, alacsonyabb részéből kiin­duló fül. Ez a fül az I. csoportnál legtöbb esetben a perem fölé nyúlik, míg a II. csoportnál ez csak ritkán jellemző. Az I. csoport edényei nyúlánkab­bak, a II. csoportéi nyomottabb gömbhasúak. Az első csoport festett dí­szítésére a körbefutó sávok jellemzőek, a II. csoportnál a sávok mellett térkitöltő és geometrikus díszítés is. Szicíliában szintén a Kr.e. 8-7. század fordulójáról ismert kezdetleges aszkosz formájú, fel­húzott kiöntőjű edény Morgantina 6. sírjából (ALLEN 1972-73 158). Szlo­véniában Sticna lelőhelyen etruszk importként(?) a Kr.e. 7. század 2. fe­lére datálható bronzedény ismert (KROMER 1986 5). Összefoglalás Összegezve tehát, az őskori edényeken felbukkanó profilálódó, kinyúló kiöntőcsőr két hul­lámban jelent meg Délkelet-Európa és Közép-Európa őskorában. Lege­lőször a késő rézkori Kis-Ázsiában (esetleg attól délkeletre) jelentkező proto-oinochoé jelleggel, mely aztán a bronzkor folyamán jutott északra úgy, hogy Magyarország területén a kiöntőcsőr kiképzésének már csak halvány, véletlenszerű és szórványos nyomai vannak. A második hullá­mot az archaikus-antik helladikus eredetű oinochoé típusok jelentették a korai vaskorban. Ez utóbbiak ismerete több módon is eljuthatott Szajkig. Az első útvonalon az itáliai etruszkizáló hatások Szlovéniában való jelen­léte valóban kimutatható. Azonban az itáliai bronz oinochoé-k Alpok és Alpok fölötti elterjedése (JACOBSTHAL-LANGSDORFF 1929, BOULO­UMIÉ 1973, KIMMIG 1983, KROMER 1986 23, VORLAUF 1997 139) ­mely az Kr.e. 500 körültői éppen gyarmati görög, föníciai és lassan római szorításban gyengülő etruszkok új, északi kapcsolatokat kereső keres­kedelmi próbálkozásainak köszönhető - megmutatja, hogy Délnyugat­Magyarországon, Baranya megyében itáliai hatásra már kevéssé szá­míthatunk, még akkor is, ha egyébként szicíliai (SZILÁGYI 2006) vagy etruszk (SZILÁGYI 1954, 1961) eredetűnek feltételezett áruk szórványo­san előfordulnak a Dunántúlon. A bronzkor végi vénét hagyományú bronz ciszták és szitulák magyarországi hatása a Kr.e. 5. századra pe­dig már kevéssé érzékelhető, vagyis a szajki forma elterjedése nem az adriai és itáliai kereskedelmi utakhoz kapcsolható. A görög áruk és edényformák Nyugat-Magyarország felé való terjedésének vaskori útvo­nala kimondottan a Nyugat-Balkánon át képzelhető el az archaikus kor­ban a Kr.e. 6. századig. Alföldi András elméletét - mely részben a Feke­te-tenger-menti görög gyarmatokról eredezteti a Tisza forrásvidékénél előkerült darabokat (ALFÖLDI 1934 6) - Szilágyi János György a Du­nántúlra kevéssé tartja érvényesnek, mivel ott már nem a ponthusi, ha­nem inkább a korinthoszi áru uralkodik. Leletek híján ugyanígy elveti a Vardar-Morava völgyében az észak-déli kapcsolat lehetőségét, bár jól látja, hogy itt korábban a bronzkorban még élénk kereskedelem folyt. Helyettük a szombathelyi Kr.e. 7-6. századi leletek egy részének útvona­A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom