Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)
Anghy András: Egy kezdet kezdete (A „Vihar a Nagy Hortobágyon" keletkezéstörténetéhez)
melynek origóját majd a baalbeki áldozókő mágikus erejében véli felfedezni. De, s ezt Körösi Csorna példája jelzi a leghangsúlyosabban, minden eredetkutatás paradoxona, hogy végül is mást, érdekesebbet talál, mint amit keresett. Csontváry megalomániás magyarságkutatása során, zavaros teóriáinak és „nemzetvezetői" habitusának „eredeti" szándékain túllépve, egy különös karakterű festészetre lelt, melynél az ábrázolásmód sajátossága hátérbe szorítja a témát, a keresett „nagy motívumot". A művészi individualitás szempontjából - s Csontváry keresését is ez határozta meg - a téma elsődlegessége az ábrázolásmóddal szemben részben a naturalista festészet következménye, ugyanis a realisztikus, művészeti akadémiák által szabályozott megjelenítés-technika látszólagos egyöntetűsége miatt úgy vélhették, az individualitás lehetőségét sokkal inkább a választott tárgyi tartalom biztosíthatja. Részben ezzel magyarázható, hogy a XIX. században - a messzeség romantikus vonzásain túl - a képzőművészek újabb és újabb egzotikus motívumokat keresve egyre távolabb utaznak Európától. A szolnoki művésztelepet alapító kényelmesebb osztrákok azonban a közelben lévő távolira találnak rá: az alföldi magyar pusztára, s ezzel egyúttal a magyar művészeket is inspirálva, hogy önmagukat, mint egzotikus idegent felfedezzék. 1 0 A festői témaként is alakot öltő magyarság a tipizálás gesztusával lép színre, az önmagából való kilépés, az önmagán kívülre kerülés művészi igényével. Mert a nemzetfogalom létrejötte összefüggésbe hozható azokkal a „külső" képekkel, melyek vonatkozási sztereotípiaként valamely nép identitását meghatározzák. Az alföldi puszta hunokkal színezett mitológiája szintén egy ilyen művészileg létrehozott sematikus előkép, mely a XIX. században született, s Csontváry Hortobágyának eredetkutató témaválasztását meghatározta. A konkrét helyszín jellegtelenségéből a kultúrpolitika által megteremtett, s a kollektív képzeletnek sugallt ahistorikus jelleg nemcsak természet és nép találkozását jelzi, hanem - vélték - az időben távolit, a határozatlan ősiségét is előrajzolja. A Haranghyhoz írt levélben az ábrázolás technikai problémái a tipikus magyar táj motívumainak esszenciális, egyetlen képbe sűrített megjeleníthetőségének rendelődnek alá. Csontváry gondosan ügyelt rá, hogy egyik kellék se hiányozzon, melyet a nemzet-karakterológia megalkotott, a csikósoktól a gulyáig és a gémeskútig. Mindez a természet örök háttere előtt igazolja a mítosz örökkévalóságát, mely ugyan a múltról szól, de önmaga múltját, származásának XIX. századi származását a napfény, a csend és a vihar időtlenségével leplezi el. Ahogy egykori politikai érdekek a műalkotás mintájára az örökkévalóság igézetében megkomponálják a nemzet fogalmát, s a geográfiai öntudatot az elképzelt múlt tájaiban - a magyar kultúrában elsősorban a Pusztában - megjeleA XIX. századi orientalizmus hatásaként kialakult egzotikum iránti festői érdeklődés és témakeresés magyar vonatkozásairól lásd: Sinkó Katalin: Az Alföld és az alföldi pásztorok felfedezése a külföldi és a hazai képzőművészetben. In. Ethnographia, 1989. 1-4. sz. 121-154. o. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 227
