Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Ferkov Jakab: Adatok a mohácsi és pécsi horvátok dualizmuskori asszimilációjához

sőbbiekben, az egyesületekre vonatkozó 1873. évi 1394. sz. B.M. rendelet, az 1875. évi 1508. sz. B.M. rendelet, az 1912. évi LXIII. Tc. 9. §. valamint az 1914. évi 5479. M.E. sz. rendelet, a tanügy terén az 1879. évi XVIII. tc., az 1885. évi 20311. sz. VKM. rendelet, és különösen az 1907. évi XXVI. és XXVII. Tc. — ún. Lex Apponyi — a lehetőségeket nemcsak tovább bővítette, hanem egyúttal szentesítette is. Az asszimilációnak többféle formája létezett és hatékonysága sem volt mindenütt egyforma. Falvakban és olyan helyeken, ahol nagyobb tömegben éltek az egy nemzetiséghez tartozók, lassabban zajlott. Vegyes lakosságú városokban, még ahol nagyobb tömegben éltek is együtt, a polgárosodás felgyorsulása következtében az asszimiláció is felgyorsult. Ezeken a helyeken általában gazdasági szükségletből és a magasabb kulturális színvonalhoz való felzárkózás céljából is bekövetkezhetett a beolvadás, ami természetes folyamatnak tekinthető. Sok esetben azonban az egyházi és állami iskolák, valamint más szervek — gyakran önkényesen — gyorsították a folyamatot, és tegyük hozzá, hogy helyenként maga a nemzetiség értelmiségi rétege is komoly segítséget nyújtott ehhez. Ez utóbbi főleg néhány városban mutatható ki és okai között szerepelhetett a hivatalos állami kultúrpolitikán felül, egyfajta személyes hivatali ambíció, a vezető rétegbe való tartozás tudata és a kor divatja is. Az állami pozícióban dolgozóknál feltétel volt a magyar nyelv tudása, ami gyakran a nemzetiségi nyelv elhagyását és névmagyarosítást is maga után vont. Az asszimiláció fontos lépcsőfokai voltak az állami iskolák és a gyermekmenhelyek is. Az iskolákban igen sokszor jutalmazták azokat a nemzetiségi tanulókat — mintegy példaképül állítván a többi nemzetiségi társa elé — akik élen jártak a „magyarosodás" terén. Ugyanakkor az anyanyelvükhöz ragaszkodók, vagy az ezek érdekében fellépők ellen éles támadásokat folytatott a helyi sajtó, magyarellenesnek, tudatlannak bélyegezvén meg őket. Gyakori volt — főleg városokban — a vegyes házasságból bekövetkező asszimilálódás is. A folyamatban fékező hatást a hátország közelsége, egyes helyeken esetleg egy erős, öntudatos nemzeti értelmiség, vagy a földrajzi környezetből fakadó elzártság fejthetett csak ki. A következőkben, statisztikai adatok és a korabeli helyi sajtóforrások illetve más dokumentumok alapján kívánom bemutatni azt az asszimilációs folyamatot, amely a mohácsi és pécsi horvátok esetében végbement 1870 és 1918 között. Elsőnek tekintsük át Baranya megye és a kérdéses városok összlakosságának számát, a horvát nemzetiség számát illetve részarányának alakulását a tárgyalt időszakra vonatkozóan. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 85