Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Gál Éva: Adatok a pécsi Felsőmalom utca történetéhez

zéseiből ismerjük. 1 5) A gyár termékeiről rendkívül nevezetes volt, a Pécsre látogatók a Zsolnay gyár és a Dóm után ide látogattak, zarán­dokoltak, ahol persze nagyszerű vendéglátásban volt részük. Geiger Kálmán vendégkönyvet is vezetett, s a számos neves személyre em­lékezve Baranyai Aurél neves gyógyszerész (aki italvegyészként dol­gozott a cégnél) példaként említette Kassák Lajos, Zerkovitz Béla, As­bóth József nevét. Összefoglalóan elmondható, hogy a város egészét érintő gazdasági, társadalmi folyamatok, változások a nevezett utca történetében is nyomon követhetők. A Felső­malom utca mindvégig megtartotta ipari jellegét, de az itt lakó tulajdono­sok az új igényeknek megfelelő építészeti, vagy funkcionális változtatá­soknak is teret adtak. Napjainkban e 250 év történetét idéző épületek­ből szerencsés módon jó néhány még látható, bár azt is meg kell je­gyeznünk, hogy számos értékes épület (malomépületek, polgári lakóhá­zak) a 20. század folyamán lebontásra kerültek, s örökre eltűntek. 1 5 Tegzes Ferenc: A „Mecseki Gyógyitóka" (Egy pécsi termék karrierjének első szaka­sza 1933-1938) In.: Tanulmányok Pécs Történetéből 2-3. Szerk.: Vonyó József, Pécs, 1996. 91-98. p.; Vargha Dezső: Baranyai Aurél helytörténeti munkássága. In.: Emlékkönyv Baranyai Aurél születésének centenáriumára. Szerk.: Szabó László Gy. És Vargha Dezső, Pécs, 2003.56-78.p. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom