Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Erdődy Gyula: Egy pécsi találmány 1847-ből

A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve ] 46-47 (2001-2002 | 97-102 | Pécs, 2003 Egy pécsi találmány 1847-ből ERDŐDY GYULA „... e rostának magtárakbani alkalmazása igen czélszerű..." A baranyai kézműipar hagyományai a mohácsi vész előtti időszakra nyúlnak vissza. Fejlett kézműipari technika, komoly minőségi elvárások kielégítése jellemezte a céheken belül dolgozó mesterembereket az Anjou királyok alatt, egészen Hunyadi Mátyás haláláig. A török a helyi kézműipart elsorvasztotta, nem volt szüksége rá, hiszen hozta magával saját iparosait. így a török által elfoglalt területeken a kézműipar fejlődése megállt, majd visszaesett. Viszont a török kiűzése után, a 17. század végén ismét megkezdődött a kisipar szakmai fejlődése.

1 A mesterek, legényeik és tanoncaik már a legkorábbi időszaktól érdekvédelmi szervezeteikbe, céhekbe tömörültek. Ez a szervezeti keret több évszázadon keresztül biztosította az egyes szakmák fejlődését. Magyarországon 1848 és 1872 között a céhek, mint zárt testületek fokozatosan elveszítették gazdasági kiváltságaikat és szerepük a kapitalista ipari átalakulásban egyre inkább háttérbe szorult. A céhrendszer, amely a feudalizmus klasszikus időszakában jelentős gazdasági tényező volt, erre az időszakra a fejlődés gátja lett a kapitalista fejlődés útján meginduló Magyarországon is.

2 Bár a bomlás jelei már korábban mutatkoztak. A 19. század eleji gyárszabadalmak, majd az 1840-ből ismert 17. te. is ezt a folyamatot igazolja. Az 1848. június 9-én kiadott minisztériumi céhszabály-módosító rendelet 76. paragrafusa pedig már lehetővé tette azt is, hogy bárki, bárhol segédek nélkül is dolgozhasson. Ezzel az intézkedéssel a magyar polgári forradalmi kormány a tőkés fejlődés akadályának megszüntetését kívánta elősegíteni. A magyar polgári forradalom egyéni szabadságot hirdető elvének érvényesítése érdekében lazítottak a legények és a mesterek családja közötti szoros alárendeltségi viszonyon. Tudott, hogy a céhek tagjai inasaikat és igen gyakran legényeiket házi munkára is kötelezték.

3 Pécsett a 19. század 30-as éveitől a céhtestületek mellett és attól függetlenül egymás után alakultak a tőkés jellegű ipari üzemek is. PL: gépgyár, cukorgyár, kalapgyár, papírgyár, furnírgyár, stb.

4 „A céhrendszer fennmaradásának már inkább csak elvi jelentősége volt. Nem volt gyakorlati jelentősége sem a tőkés üzemek fejlődése szempontjából, sem pedig a céhmesterek tönkremenetelének feltartóztatásában. A feudális viszonyok felszámolásával a tőkés árutermelés törvényei szabadon érvényesültek."

5 A munkavállalás szabadsága, a tőkés üzemekben eltöltött időnek a tanulási, illetve a vándorlási időbe való beszámítása, a munkabér megállapításának kölcsönös egyezkedés tárgyává tétele, a kétoldalú felmondási idő bevezetése, a céhekbe való bejutás feltételeinek megkönnyítése, a munkaidő szabályozása és a tőkés vállalkozás korlátlan szabadsága az 1872-es ipartörvényhez vezetett.

6 Az ipartörvény a céheket megszüntette és kimondta: „A magyar korona területén minden nagykorú vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol, önállólag és szabadon gyakorolhat."

7 Baranya Vármegye Közgyűlése 1847. december 27-én tartott ülésén a többi között egy pécsi iparos találmányának sorsát is megtárgyalta. A kuriózumnak is ható ipari eszköz nemcsak a múlt század közepi technika alakulásával, fejlődésével, az úgynevezett technikatörténettel foglalkozók számára hasznos adalék. Érdekes lehet az érdeklődő olvasók számára is, akik egy-egy vetületében megismerkedhetnek a molnárok és azok munkáját segítő, előkészítő rostások vagy rostakészítők munkájával és az őket kiszolgáló kezdetleges szerkezetekkel. A rostás legtöbbször szitákat és rostákat készített. A szitákat és a kisebb rostákat a háztartásokban használták a gabona megtisztítására, a nagyobb rostákat jobbára a molnárok vásárolták és alkalmazták a nagyobb mennyiségű gabonánál a por, a konkoly és egyéb szenynyeződések eltávolítására. A nagyobb rostákban a tisztítást a bennük elhelyezett sziták segítségével végezték el. A molnár ezután a szemes terményeket lisztté őrölte. Magyarországon 1896-ban regisztráltak 19.655 fő molnárt, akik 22.804 fő segédszemélyzetet alkalmaztak akik közül 1.835 fő tisztviselő, 724 fő gépész, 790 fő családi kisegítő, 8.412 fő segéd, 2.394 fő tanonc, 188 fő 16 éven aluli, 4.705 munkás, 2.227 napszámos és 2.849 szolga volt.

8 A rostakészítés lényegében azonos volt a szitakötéssel, amely kisipari ág a háztartásokhoz, a malomiparhoz szükséges szitákat készítette. A szitakötéssel a városi kisiparosok foglalkoztak, akik nagy körzeteket bejárva többnyire vásárokon adták el árujukat.

1

* A rostakészítésnek, a szitakötésnek a magyar népi hitvilágban különféle szerepe alakult ki. Fontosnak tartották a tűzvész elhárításában, felhasználták jóslásnál, sőt a tolvaj kilétének megállapításnál is (rostaforgatás). A gyógyászatban elsősorban az öntés segédeszközéül alkalmazták, például elterjedt hit volt, hogy a farkasvakság gyógyítása céljából a hazatérő csordát rostán át kell nézni. Bizonyos tilalmak is kapcsolódtak hozzá. Például a csíki hiedelem szerint nem jó keresztülköpni rajta, mert víz vagy jég pusztítja el a vetést. Általános hit sze-