Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Művészettörténet - Sonkoly Károly: „Van a belvárosban egy kis palota ...” A pécsi Szent István tér 17. két évszázada

260 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) zeihe tő, hogy a tulajdonos akart ily módon emléket állítani egy dél-itáliai utazásnak. A ház fényét olyan, míves részletek is emelték, mint a lépcső faragott fakorlátja, a mintás parketták, a stukkók, vagy az egykori, aranyozott rátétekkel díszített „elefántcsont" (valószínűleg csak porcelán) kilincsek, amelyekre már csak egy idős adatközlőnk emlékezett vissza. A villa és a városi palota jellegzetességeit ötvöző alaprajzi kialakításnál - a reprezentációs törekvések mellett - ekkor már fontos szerepük volt a korszerű kényelmi szempontoknak, a komfortnak, a funkcionális megoldásoknak is. A fürdőszobák, a légfűtés és a reprezentációs tereket elkerülő belső, kiszolgáló közlekedés kialakítása is súlyt kapott az átépítésnél. Ide kívánkozik annak megemlítése, hogy az új tulajdonos az átalakítással egyidőben korszerű biológiai szennyvíztisztító berendezést készíttetett, amelynek ismertek a tervei és a műszaki leírása is.

122 Ekkor helyezték el a pavilon padlásán az 1982-ben eltávolított víztartályt.

123 Feladata a kert öntözésére és a szökőkutak működtetéséhez szükséges víz biztosítása lehetett, mivel a városban a korszerű vízvezeték rendszer kiépítése után zömmel megszüntették a régi, a mecsekoldali forrásokat felhasználó vezetékeket.

124 Groszék idejében készülhetett az alsó kert kis, félkör formájú medencés szökőkútja.

125 Megkönnyíti a dolgunkat az, hogy fennmaradtak az építési iratok, sőt a teljes tervsorozat is.

126 Ez utóbbiakat Péter Sándor budapesti műépítész készítette 1922ben (27-31. képek). Péternek a kivitelezésre nem lehetett képesítése, és az alábbiakból is következtetve, talán építész diplomája sem volt. Ezért, bár az építési engedély kérelem benyújtásakor, 1922 nyarán, az iratokban még ő szerepel felelős művezetőként, októberben már átadja a feladatot egy budapesti kollégájának. Fónagy (Fuchs) Béla oki. mérnök, építési vállalkozó, építőmesterként tagja volt az Ipartestületnek, így rendelkezett a szükséges jogosítványokkal.

127 A tervlapokon a szokásos módon színezéssel jelölik, melyek a meglévő, megtartandó falak és melyek az újonnan építendő részek. Nem minden valósult meg úgy, ahogyan a terveken szerepel. A változtatás eredménye a jelenlegi „Mária Terézia stílus" a főhomlokzaton. A kivitelezésnél elhagyták az északi sarokrizalitot, a régi rész alsó szintjének sávozását, a sarokarmírozásokat, az ablakok és az erkélyajtó erőteljesebb keretelését (27. kép). Az új, műkő lábazat is jórészt, a bizonyára kőlapokból volt, korábbi mintájára készült. A változtatások nem csak azért bizonyultak szerencsésnek, mert így lényegében megmaradt a XIX. sz. eleji rész eredeti homlokzatstruktúrája, de azért is, mivel így sokkal harmonikusabb lett az összkép. A timpanonba tervezett, erőteljes kartus sem került kivitelre. Helyette a kapu zárókövén faraghatták ki az építtető család nemesi címerét. Ezt, a nyomokból ítélve, a következő tulajdonos levésethette, mert egy az 1930-as években készült képeslap-fotón már nem látszik.

128 Szerencse, hogy az előtér és a lépcsőház közötti nyílás felett elhelyezett párja nem került erre a sorsra. A terven az erkélyt még két-két, a kapu mellett álló oszlop tartja (27., 31. képek). Az iratokból kiderül, hogy ezek azért maradtak el, mert a város a közterület igénybevételéért évi bérleti díjat számolt fel, amely a konzolos megoldásnál kisebb összegre rúgott. A terven a hátsó homlokzat visszafogottabb díszítést kapott (31. kép). A falfelület kváderezett, a dohányzó kertre néző ablakai kereteltek. A kivitelezésnél még ennél is egyszerűbb megoldást választottak. Az 1940-es évek első felében készült családi fényképeken,

129 két évtizeddel később már a jelenlegivel azonos, sima vakolású kerti homlokzat látszik. Az alaprajz és a belső kialakítása esetében jobban ragaszkodtak a tervekhez (28-31. képek), és az utóbbi évtizedek átalakításai sem voltak nagyobb volumenűek. így részletesebb elemzésétől most eltekinthetünk, hiszen ezt megtettük már az épület leírásánál. Éppen csak megemlítjük, hogy a belső világítóudvarba (a tervlapon díszudvar néven) eredetileg nem falikutat, hanem szabadon álló, medencés-oszlopos csorgókutat szántak. A hallban a lépcsőkorlát sarokpillérére helyezett díszes lámpa pedig vagy nem került kivitelre, vagy eltűnt az idők folyamán (30. kép). Az utcai és a hátsó szárnyak találkozásához tervezett, íves átnyitásokat még a kivitelezés során elzárhatták. A pince-szuterén másodlagos válaszfalait utólag rajzolták be, mivel itt egy cselédszobát is létesítettek (28. kép). A tervezőről, Péter Sándorról viszonylag keveset tudunk,

130 nem tartozott a szakma élvonalába. Ráadásul a pécsi ház átalakítása az egyetlen, általunk ismert, építészeti munkája. Ennek irataiban műépítészként szerepel, de inkább iparművész végzettsége lehetett. Pályája az 1910-es években indult. A korabeli publikációkból kiderül, hogy elsősorban belsőépítész, színházi díszlettervező, dekoratőr, lakberendező és iparművész volt.

131 így szerepelt az 1918-ban befejezett budapesti Gellért szálló és gyógyfürdő munkáinál is,

132 mint a tervezők, Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor

133 irodájának munkatársa. Az ilyen kezdetek után, az 1930as években már modern stílusban dolgozik. Részt vesz az 1933-34-ben készült, Lauber László és Nyíri István jegyezte, Budapest, XII. Kékgolyó u. 10. sz. lakóház tervezésében

134 - bizonyára itt is belsőépítészként - és építtetőként is fellép.

135 Az övé a felső szint több fényképen, publikációban is szereplő teraszos-tetőkertes lakása,

13!! ahol műterme is volt.

137 A korábbi korszakának dekoratőr hajlama jellemző az itt vizsgált, pécsi átalakításra. A kései historizmusnak az ilyen és hasonló emlékeit, sőt, korábban az egész historizmust (vagy ahogy régebben neveztük, eklektikát) hosszú évtizedekig el-, s megvetette a szakma, de a nagyközönség is, gyakran giccsnek aposztrofálva, elvitatva művészi értékét. Ennek köszönhető, hogy a szóban forgó, kvalitásos műemlékre csak mostanában figyeltünk fel. Ehhez az utóbbi évek szemléletváltására volt szükség. Nem tudjuk pontosan, hogy Groszék mikor adták el az ingatlant. Az 1932-es címtárban már új lakója van dr. Gebauer Miklós kanonok személyében,

138 akit korábban még a Püspöki palotában hoz a címjegyzék.

139 1942-ben