Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Pörös Béla: Szegénység és kirekesztettség. Szegregációs folyamatok Pécsett és környékén

Szegénység és kirekesztettség Szegregációs folyamatok Pécsett és környékén PÖRÖS BÉLA Bevezetés Az 1990-es évek gazdasági és társadalmi folyamatai Pécsett is komoly mértékben hozzájárultak a városon belül lejátszódó szegregációs folyamatok felgyorsulásához. Leépülésnek indult a korábban jelentős állami támogatásokat élvező és a város ipari szerkezetét alapvetően meghatározó szén- és uránbányászat, megindult az olyan nagy tradíciókkal rendelkező ipari üzemek átalakulása, mint a Bőrgyár, Kesztyűgyár, Porcelángyár, megszűnt a korábbi nagy városi építkezéseket lebonyolító és jelentős számú dolgozót foglalkoztató Építőipari Vállalat. Már a 80-as évek végén megjelent a városban a munkanélküliség, a 90-es évek elejétől ugrásszerűen megnőtt a szociális támogatásokra szorulók száma, feltűntek a hajléktalanok és az önkényes lakásfoglalók. A város társadalmi szerkezetének változásai komoly térszerkezeti hatásokat is eredményeztek. Felgyorsult a külső lakóövezetek szociális és fizikai leépülése, „gazdátlanná" váltak a bányaüzemek mellé épített lakótelepek, a lakásprivatizáció és a városi ingatlanpiac kialakulásának egyik következményeként pedig megindult a szegények fokozatos kiköltözése a külső lakóövezetekbe. Az elmúlt időszakban elindult kedvezőtlen folyamatok következményeképpen mára Pécsett, a külső lakóövezetekben és a lakótelepeken koncentrálódik a szociális segítségre, támogatásra szoruló népesség jelentős hányada, itt található a lepusztult és sok esetben lakhatásra alkalmatlan városi szociális bérlakások egy része. Alapvető kérdés tehát, hogy miként lehet befolyásolni, megállítani, kezelni a város jövőjét, fejlődését nagymértékben befolyásoló problémát? Jelen dolgozat a probléma vázlatos bemutatásával a helyi közvélemény és a döntéshozók figyelmét kívánja felhívni arra, hogy a szegénység, egyes városrészek leépülése, a lakáshelyzet alakulása olyan egymással szorosan összefüggő problémakomplexum, amelynek kezelése új eljárásokat, új szemléletet és a korábbiaktól eltérő megközelítést igényel. Városfejlődés és a városszerkezet alakulása az 1860-as évektől a napjainkig, különös tekintettel a keleti városrészre. Pécs város fejlődésében meghatározó szerepet játszott a 19. század 60-as éveit követő gazdasági fellendülés. A város körüli területeken megindult a szénbányászat, új ipari üzemek jöttek létre (Zsolnay porcelángyár stb.), Pécs is bekapcsolódott az országos vasúthálózatba. A fejlődés következményeként a város lakossága 1869. és 1900. között 23.863 főről 43.982 főre növekedett. A gyarapodás 84,3 %-os, így Pécs a vidéki magyar városok népességszámának növekedését tekintve (a jelzett időszakban) Miskolc után a 2. helyet foglalta el, megelőzve Debrecent és Sopront. A 19. század végétől jöttek létre a közművek (gázgyár, villanytelep, vízmű) 1880-ban létesült az első telefonközpont, 1913-tól indul a villamosközlekedés. A régi várfalon belül kiépült a belváros az üzleti negyeddel és új középületekkel (városháza, színház stb.). A régi földszintes házak között többemeletes városi bérházak épültek. A városfalakon kívül főleg keleti és nyugati irányban terjeszkedett a város. A városba települők döntő többsége a város keleti részén (Budai városrész), valamint az újonnan megnyíló bányák közelében létrejövő telepeken (pl. Pécsbányatelep) és a létesülő ipari üzemek környékén (pl. Gyárváros) talált otthonra. A két világháború közötti évtizedekben újabb változások következtek be a város társadalmi- és térszerkezetében. 1920-1941. között a népességszám növekedése 54 %-os, az aktív keresők száma ebben az időszakban 57%-kal emelkedett. Különösen a közlekedésben, a kereskedelemben és a közszolgálatban foglalkoztatottak száma nőtt jelentősebb mértékben, az iparban, építőiparban foglalkoztatottak aránya viszont 35%-ra esett vissza. 1941-ben a város lakossága már 73.000 fő volt. Újabb lakótelepek alakultak ki, így a keleti területen a bányászok lakta Meszes, délen a tisztviselők által benépesült Megyeri-kertváros, a vasút alatt a mozdonyvezetők telepe, nyugaton Kovács-telep és Cupi-telep, ahol főként földművesek, szőlőművelők, bányászok építettek családi házakat. Megkezdődött a város terjeszkedése a Mecsek irányába, a szőlők és a gyümölcsösök között villák épültek. A második világháború befejezését követő időszakban a szénbányászat további fejlődése, az iparfejlesztés, majd az ötvenes évek első felében meginduló ércbányászat voltak a városfejlesztés legfontosabb tényezői. A mezőgazdasági munkaerő felszabadulása következtében megindult a falusi lakosság városba áramlása, de a Pécs körüli agglomerációs térség is forrása volt a város növekedésének. 1947-ben Pécshez került Mecsekszabolcs, 1954-ben Vasas, Malom és Mecsekalja, 1955-ben Nagyárpád, 1977-ben Hird. A város lakóinak száma 19491980 között 78.000 főről 168.000 főre emelkedett. A Pécs környéki településeknek a városhoz történő csatolásával, majd az új lakótelepek építésével (Meszes, ÚjMecsekalja, Szigeti város, Kertváros stb.) gyökeresen megváltozott a városszerkezet. 1980-ban a lakosság fe-