Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Nagy Marianna: A Délkelet-Dunántúl (Baranya és Tolna megyék) helye a magyar agrárium térszerkezetében a 20. század elején

Nagy Mariann: A Délkelet-Dunántúl (Baranya és Tolna megyék) helye a magyar agrárium térszerkezetében a 20. század elején 113 túlnyomóan szlováklakta megyéből álló Északi Felföld legfontosabb mutatói az országos átlag körül mozognak, de a teljesítmény-változók legtöbbjének értéke valamivel az országos szint felett helyezkedik el. Az összesen 27 megyét magában foglaló Északkeleti Felföld, Erdély és Horvátország csaknem valamennyi változó értékei szerint minden tekintetben lényegesen elmaradtak az országos átlagtól. A Dunántúl és a Kisalföld nagytájhoz 14 megye tartozott. Ezen az 57 ezer km

2 területen 4,1 millió lakos élt (az ország területének 17,6, lakosságának 20,6%-a) 1910-ben. A lakosság 62%-a magyar anyanyelvű volt, 15,9%-ot tett ki a német, 14,7%-ot a szlovák népesség, s 4,2% horvát is élt e tájon. Bár - az egy hold intenzíven művelt területre jutó kataszteri tiszta jövedelemmel kifejezett - természetföldrajzi adottságai nem voltak olyan kedvezőek mint a Nagyalföldé, a föld hozama (egy hold szántóra illetve intenzíven művelt területre jutó bruttó termelési érték) tekintetében felülmúlta azt, s 32 növény átlagtermésének (q/hold) súlyozott indexei is itt mutatják a legnagyobb értéket. Ehhez több tényező is hozzájárult: itt alkalmazták legnagyobb mértékben a műtrágyázást (az egy holdra jutó műtrágya mennyisége több mint kétszerese volt az országos átlagnak, s háromszorosa a nagyalföldinek), eszközellátottság és gépesítés tekintetében e régió mezőgazdasága messze felülmúlta az ország egyéb vidékeit, s végül a mezőgazdaságban dolgozó munkaerő itt volt a legműveltebb. Az egy keresőre jutó bruttó növénytermelési érték tekintetében elmaradt a Nagyalföld mögött, de az állattenyésztés termelékenysége terén az élen járt, s a mezőgazdaság hatékonyságának és jövedelmezőségének legfőbb szintetikus mutatója, az egy mezőgazdasági lakosrajutó nettó termelési érték e régióban volt a legmagasabb. Mutatóink kiemelik, hogy ez a régió az állattenyésztés fejlettsége, hatékonysága és jövedelmezősége tekintetében jóval felülmúlta az ország egyéb nagytájait. A számosállat-sűrűség itt volt a legnagyobb, itt jutott a legtöbb állati termék egy keresőre és egy lakosra, itt volt legfejlettebb a tej szövetkezeti hálózat, s itt kaptak legnagyobb részt a vetésterületből a takarmányfélék (16%, az országos átlag 11%). Az állattenyésztés magas színvonalához hozzájárult az is, hogy itt volt az állatállomány viszonylag legnagyobb része a 100 holdon felüli nagygazdaságok tulajdonában (a szarvasmarhák 27%-a, a juhok 84%-a). Egyébként is erre a régióra volt leginkább jellemző a nagybirtok jelenléte: az intenzíven művelt terület (szántó, rét, szőlő) 28,5%-a volt az ezer holdon felüli gazdaságok tulajdonában. Ennek megfelelően itt volt leginkább elterjedt a bérleti rendszer. A növénytermesztésben a korszerű vetésforgók, elterjedését jelzi az ugar mindössze 5%-os aránya. A gabonafélék közül a rozs és az árpa volt az uralkodó, a búza vetésterülete nem érte el az országos átlagot sem. Itt foglalták el a legnagyobb területet az ipari növények, elsősorban a cukorrépa. A modernizáció fokát kifejező változók indexeinek átlaga ebben a régióban mutatja a legmagasabb értéket. Egy mezőgazdasági lakosra jutó nettó mezőgazdasági termelési érték, korona, 1906-1910