Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Természettudományok - Kevey Balázs–Baranyi Ágnes: A Nyugat-Mecsek égerligetei (Carici pendulae-Alnetum Borhidi & Kevey 1996)

6 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 ( 1999-2000) esőzések alatt a patak kiönthet a medréből, s ilyenkor a gyepszint víz alá kerülhet. A talaj viszonylag magas nedvességtartalma, s a hegylábaknál és a völgyaljakban leülepedő hideg levegő biztosítja az égerligetekre jellemző hűvös és párás mikroklímát. Az égtáj i kitettség és lejtőszög nem játszik jelentős szerepet. Az állományok túlnyomó része kitettség nélküli, legfeljebb igen enyhe lejtésű termőhelyen fordul elő. Társulási viszonyok A Nyugati-Mecsek égerligeteiből - 1976-tól 1999-ig több mint 70 cönológiai felvételt készítettünk, melyekből 50-et használtunk fel (1. táblázat). Alább ezek alapján jellemezzük a társulás. A felső lombkoronaszint változóan fejlett, mely nagyrészt az erdészeti beavatkozásokkal kapcsolatos. Borítása 20-80 %, magassága az állomány korától függően 18-27 m. A fák átlagos törzsátmérője ennek megfelelően 30 és 60 cm között váltakozik, életkoruk pedig 40-70 évre becsülhető. Konstans fája az Alnus glutinosa, mely legtöbbször konszociációt is képez. Mellette olykor nagyobb tömegben (A-D = 3) fordulhat elő a Salix fragilis, a Carpinus betulus, ritkán pedig az Acer pseudo-platanus is. A ritkább fák közül a Tilia tomentosa egy kis balkáni jelleget kölcsönöz a társulásnak. Az alsó lombkoronaszint hasonló változatosságot mutat. Borítása 5-60 %, magassága pedig 8-20 m. Itt az Alnus glutinosa fiatalabb egyedei mellett nagyobb szerephez jut az Acer campestre és a Carpinus betulus. A cserjeszint szintén nagy változatosságot mutat. Borítása ennek megfelelően 15-70 %, magassága pedig 2-4 m. Nagyrészt a lombkoronaszint fáinak fiatal egyedei alkotják: Acer campestre, Alnus glutinosa, Carpinus betulus. A gyakoribb cserjéket (K IV-V) a Cornus sanguinea, a Corylus avellana és a Crataegus monogyna képviseli. A Sambucus nigra inkább a degradáltabb állományokban szokott tömegesen előfordulni. Az újulat (alacsony cserjeszint) nem jelentős. Borítása mindössze 1-15%. A lombkorona- és cserjeszint fiatal egyedei alkotják, de itt él a gyakori Rubus caesius is. A gyepszint borítása 30-95% között változik. Leggyakoribb fáciesképző növénye az Aegopodium podagraria és az Allium ursinum, de ritkábban a Corydalis cava, a Ficaria verna, és a Galeobdolon luteum is előfordulhat hasonló tömegben. A karakterfajok csoportrészesedése szerint a mocsári növények (Cypero-Phragmitea s.l.) nem jutnak jelentősebb szerephez (2,9%). Közülük csak a Lycopus europaeus, az Eupatorium cannabinum és a Solanum dulcamara mutat nagyobb állandóságot. Az „erdei gyomok" között megemlítendő a Galio-Urticetea s.l. (3,6%) és az Epilobietea angustifolii s.l. (4,9%) osztályok kissé nagyobb részaránya, amely égerligetekben természetesnek tekinthető. A legérdekesebb összefüggéseket az erdei növények mutatják. Az általános lomberdei elemek (QuercoFaged) viszonylag magas arányt képviselnek (14,6 %). Fobtosabb konstans és szubkonstans elemei (K IV-V) a következők: Acer campestre, Ajuga reptans, Brachypodium sylvaticum, Clematis vitaiba, Crataegus monogyna, Cornus sanguinea, Corylus avellana, Euonymus europaeus, Ficaria verna, Geranium robertianum, Geum urbanum, Stellaria holostea. Meghatározó szerephez töltenek be a mezofil lomberdei növények (Carpino-Fagetea = Fagetalia) jutnak (28,5%). Közülük az alábbiak mutatnak nagy állandóságot (K IV-V): Aegopodium podagraria, Allium ursinum, Anemone ranunculoides, Arum maculatum, Asarum europaeum, Carex sylvatica, Carpinus betulus, Circaea lutetiana, Corydalis cava, Dentaria bulbifera, Gagea lutea, Galeobdolon luteum, Hedera helix, Isopyrum thalictroides, Knautia drymeia, Moehringia trinervia, Oxalis acetosella, Primula vulgaris, Pulmonaria officinalis, Stachys sylvatica, Viola sylvestris. A puhafaligetek elemei (Salicetea purpureae s.l.) kevésbé vannak képviselve (3,4%), s csak a Salix fragilis előfordulása jelentős. Ennek oka elsősorban az, hogy a Mecseken kevés az igazán nedves élőhely. Az égerligetek többsége ugyanis kompakt kőzetekbe vájt völgyekben találhatók. Hasonló a helyzet a keményfaligetek növényei (Alno-Padiori) esetében is (11,1%). Közülük elsőként a névadó - s egyben a láperdők (Alnetea glutinosae) karakterfajai közé is sorolható -Alnusglutinosa érdemel említést. Mellette az alábbi Alno-Padion jellegű elemek töltenek be fontos szerepet: Carex pendula, Carex remota, Chrysosplenium alter ni folium, Festuca gigantea, Rumex sanguinea. A száraz tölgyesek növényei (Quercetea pubescentispetraeae s.l.) a vártnak megfelelően ritkák (4,9%), a felvételekben mégis megtalálható néhány fajuk. Ennek oka elsősorban az, hogy a patakok medre néhol cserestölgyesekkel (Potentillo micranthae-Quercetum dalechampii) borított völgyoldalakkal érintkezik, ahonnan e növények az amúgy is keskeny égerligetekbe, illetve azok szegélyeibe átkerülhetnek. Helyi vonatkozásban figyelemre méltók egyes szubmediterrán elemek, melyek nagyobb részt az Aremonio-Fagion (1,3%), kisebb részben pedig a Quercion farnetto (0,7%) csoportot képviselik. Részarányuk ugyan alacsony (összesen 2,0%), de fajaik színesebbé, változatosabbá teszik a mecseki éger ligeteket: Aremonia agrimonioides, Asperula taurina, Helleborus dumetorum, Helleborus odorus, Lathyrus venetus, Polystichum setiferum, Rosa arvensis, Ruscus aculeatus, Ruscus hypoglossum, Scutellaria altissima, Tamus communis, Tilia tomentosa. Közülük csak a Helleborus odorus mutat nagyobb