Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Régészet - Zalai-Gaál István: A státus és hierarchia kérdései a lengyeli kultúra közösségeiben

ZALAI-GAÁL I.: A STÁTUS ÉS HIERARCHIA KÉRDÉSEI A LENGYELI KULTÚRA KÖZÖSSÉGEIBEN 57 sek egy szűkebb felületen egymás mellett, egymás közelében helyezkednek el, míg a „melléklet nélküliek" vagy „szegényesen" eltemetett személyek sírjai nagyobb felületen szóródnak.

33 Ez a lengyeli kultúra temetőiben még markánsabban tűnnek szembe. U. Veit szerint a későneolitikum idején egyes férfiak már olyan öröklődő szerephez juthattak kiemelkedő teljesítményeiken, képességeiken keresztül, mely szociális presztízsüket is befolyásolhatta.

34 Bizonyos helyzetek, rangok, státusok öröklődése a lengyeli temetők elemzése alapján valóban joggal feltételezhető, amire pl. az említett különleges jellegű, „gazdag" gyermeksírok, a koponya nélküli és a csiszolt kő-, hasított kő-, illetve obszidián-eszközökkel kitűnő temetkezések csoportjai is utalhatnak.

35 Ha a lengyeli kultúra és a korábbi nyugati vonaldíszes kerámia temetőit öszszehasonlítjuk egymással, akkor a férfiak, nők és gyermekek leletegyüttesei közötti különbségek még szembetűnőbbé válnak. A lengyeli kultúra közösségein belül feltételezhetjük a nemek közötti erősen specializálódott munkamegosztást is. M. Dohr-Ihmig valószínűnek tartja, hogy a vonaldíszes kerámia időszakában még csak egyes személyek specializálódhattak eszközkészítésre, specialista családok létezésére nincsenek adatok a temetőkből,

36 de a lengyeli kultúrát közvetlenül követő korai rézkorban már számolhatunk ezek csoportjaival vagy rétegével.

37 Vagyis a lengyeli kultúra szervezettsége bizonyos szempontból átmenetet jelent a korábbi vonaldíszes és a későbbi korai rézkori fejlődés szintje között.

38 Társadalomrégészeti kérdésfeltevéseink egyik fő alapját az északkelet-bulgáriai korai rézkori temetőkben, elsősorban a várnaiban végzett elemzések eredményei jelentették (LICHARDUS 1988; 1989; 1991), melyekből kiindulva a délkelet-dunántúli késői neolitikus népesség szociális viszonyai a következőképpen határozhatók meg: Az északkelet-bulgáriai korai rézkori temetőkben kimutatott A-kombinációs leletkategóriának (sírok arany- és réztárgyakkal, ékszer/viseleti leletekkel, hatalmi jelvényekkel és munkaeszközök kerámiával vagy anélkül) az S la leletspektrum-csoport temetkezései felelhetnek meg a délkelet-Dunántúlon, de a fémeszközök helyét itt még a csiszolt kőeszközök, elsősorban a buzogányok és harci fejszék töltik be. A kora rézkori В leletkategóriának (az előzőkhöz hasonló kombinációk hatalmi jelvények és státusszimbólumok nélkül) az Slb leletspektrum-csoport temetkezései felelnek meg a DK-Dunántúlon, ismét csak nagyon kis számban. А С leletkategória (rézfejszék-, balták- és vésők csiszolt kőfejszékkel vagy azok nélkül, egyszerű viseleti tárgyakkal, eszközökkel, olykor aranyékszerekkel, kerámiával vagy anélkül) párhuzamait a DélkeletDunántúlon az S2 és S3 leletspektrum-csoportokban találjuk meg, az ilyen sírok aránya az egyes temetőkben már sokkal magasabb, mint az előző spektrumcsoportoké. A kora rézkori D leletkategóriát (egyszerű munkaeszközök kőből, csontból egyszerű ékszer/viseleti tárgyakkal, kerámiával vagy anélkül) az S4-S8 leletspektrum-csoportok képviselik a lengyeli kultúra temetőiben. Az E leletkategória (csak 1-3 edény) megfelelőit a Délkelet-Dunántúl késői neolitikumában a legnagyobb arányban előforduló S9-S10 leletspektrum-csoportok jelentik. A „melléklet nélküli" temetkezések ugyancsak megtalálhatók mindkét területen és korszakban. A várnai temető elemzése a felső rétegen belüli differenciálódást is kimutatta a neolitikumot követő időszakban (LICHARDUS 1991, 141). Ennek nyomai az Sla, Slb és S2 leletspektrum-csoportok kombinációinak előfordulásai alapján a lengyeli kultúra temetőiben is megmutatkoznak, de kevésbé kifejlett formában és sokkal változatosabb szerkezetben, mint ahogy azt az ÉKbulgáriai korai rézkori temetőkben megfigyelhetők. A várnai temtő „rituális centrumának" (LICHARDUS 1991, 167) megfelelőit a zengővárkonyi temető koponya nélküli és a sertésállkapoccsal ellátott temetkezések csoportosulásaiban látjuk a lengyeli kultúra esetében, de a csontvázak testhelyzete - ellentétben Várnával - itt még nem tér el az általánostól. A várnai temetőben eltemetett közösség hierarchiájának élén álló 36. szimbolikus sír („Fürstengrab") (LICHARDUS 1984, 141) késői neolitikus analógiáit a lengyeli sáncról ismert, csiszolt kőbuzogánnyal felszerelt temetkezések jelenthetik. Egyes férfiak, nők és gyermekek leletkombinációi alapján a Délkelet-Dunántúl késői neolitikumában is egy olyan, részben kifejlődött, hierarchikus felépítésű társadalmi szerkezettel számolhatunk, melyben a szociális differenciálódás már nem csak bizonyos személyek, hanem bizonyos családok esetében is feltételezhető. A lengyeli kultúrában a még a nyugati vonaldíszes kerámia idején elkezdődött folyamatok intenzívebbé válása figyelhető meg, mely a szociális rétegződés valamilyen formáját eredményezte, melyben a férfiak mellett a nők és gyermekek esetében is kimutatható a magasabb státus megléte.