Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)
Régészet - Zalai-Gaál István: A státus és hierarchia kérdései a lengyeli kultúra közösségeiben
54 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 (1999-2000) ságban álltak egymással és közös őstől eredeztették magukat (KURTH - RÖHRER-ERTL 1980, 21). Az egyes családok különálló házakban, egymástól függetlenül éltek (LÁNG 1978, 327). Ezek a leszármazási vonalak egy nagyobb leszármazási vonal részei, melyeket a szakirodalomban nemzetségként, klánként vagy gensként definiálnak. A lengyeli kultúra esetében is az egymás szomszédságában élő, egyazon leszármazási vonalhoz tartozó személyek közösségeit tételezhetjük fel, melyek a jelentősebb munkákat (pl. körárokrendszerek létesítését, erdőírtást, stb.) közösen végezték el. Az etnológia és az ősrégészet egyaránt használja a nagycsalád fogalmát: ez hatásosabban használja ki a közösség erőforrásait, erősíti az ellenőrzést a közösség egységén belül és növeli a helyi csoportok politikai befolyását, biztonságát és hatékonyságát is (MALINOWSKI 1972, 418). A leszármazás lehet bilaterális és unilaterális. 12 Az utóbbi két alapvető vonala a matri- és a patrilineáris leszármazási vonal. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy az etnológiában soha és semmikor ki nem mutatott matriarchátus nem azonos a matrilineáris leszármazással. Hiszen még a közép-európai neolitikus temetők elemzésének eredményei is a férfiak politikai-gazdasági vezető szerepét hangsúlyozzák (PAVÚK 1972; ZALAIGAÁL 1988, 75-86). A férfiak dominanciája ugyanakkor nem zárja ki a matrilineáris leszármazást és a matrilokalitást. Ha feltételezzük, hogy a nyugati vonaldíszes kerámia népe matrilokális leszármazásban élt, akkor egyben az is valószínűnek tartható, hogy a csoportokon belül a férfiaké volt az autoritás és a politikai hatalom is. 13 Noha a neolitikus közösségekben a matrilokális rendszer sem bizonyítható teljes biztonsággal 14 , S. Milisauskas (1978, 119) nem zárja ki, hogy az új területre költöző közösségek matrilokálisak lehettek , és az egymással vérrokonságban álló férfiak a szomszédos falvakban telepedhettek le. 16 A matrilineáris leszármazás és házasság meglétét a lengyeli népesség esetében magunk is feltételeztük (ZALAI-GAÁL 1988, 79), de G. P. Murdock és D. F. Aberle etnológiai adatait áttekintve 17 magunk is meggyőződhettünk arról, hogy a tárgyalt problémákkal összefüggő kérdésekre a DNS-vizsgálatok eredményei nélkül nem kaphatunk választ. A 8. ábrán a mórágyi Bl temetőben kimutatott, egymással vérrokonsági viszonyban álló személyek és a „kívülről jöttek" vagy „idegenek" megoszlását mutatjuk be a nemek és életkorok viszonylatában. Az adatok szerint a „vérrokonok" aránya majdnem minden antropológiai kategóriában nagyobb, mint a „kívülről jött" személyeké: В vérrokonok E3 "idegenek" F2 F3 M1 M2 M3 8. ábra. A vérrokonsági csoportokon belül és kívül fekvő csontvázak megoszlása antropológiai kategóriák szerint a mórágyi Bl temetőben (F: nők, M: férfiak, 1: csecsemők, 2: gyermekek, 3: felnőttek) A leánycsecsemők kivételével minden kategóriában megtalálhatók az „idegenek". Helyzetüket a temetőtérképen vizsgálva látjuk, hogy ezek vagy a vérrokonsági csoportosulások szélén, vagy pedig a temető nyugati területén egy nagyobb felületen szóródva helyezkednek el. Ha azonban figyelembe veszzük azt a táblázatot, melyben Murdock a rokonsági csoportok típusait és exogámiához való viszonyukat vázolja fel az unilaterális szervezetek és 250 társadalom összefüggésében, akkor beláthatjuk, hogy a rokonsági viszonyokkal kapcsolatos kérdések többségét semmilyen „ősrégészeti mélyanalízis" sem oldhatja meg önmagában. 18 A neolitikus közösségek szempontjából megemlítendők még a generációk és korcsoportok is, melyek az egyes életkorok szerepét és az általuk legelőnyösebben nyújtott szolgálat fajtáit határozták meg (MALINOWSKI 1972, 419). A lengyeli kultúra, de a megelőző nyugati vonaldíszes kerámia 19 és a későbbi tiszapolgári kultúra 20 temetőiben is a gyermekek közösségen belüli helyzetére vonatkozó adatok a legszembetűnőbbek: a fiúkat többnyire a férfiakéhoz hasonló módon temették el. A különleges módon eltemetett gyermekek, leggyakrabban Inf. II életkorú leányok kérdéseit is többször tárgyaltunk már. Az összes ilyen esetben látható, hogy a néhány ilyen gyermeket nem csak a többi gyermekkel, hanem a legtöbb felnőttel szemben is különösen értékes és ritka tárgyakkal, mellékletekkel látták el, olykor pedig az egész temető legkiemelkedőbb temetkezéseit jelenthetik. 21 A nők és férfiak viszonya a neolitikumban máig megválaszolatlan kérdés, az eddigi munkák csupán néhány aspektusát érintették ennek a problémának. Közelebbi információkat az utóbbi évek antropológiai vizsgálataiból kaphatunk, mégpedig a nyugati vonaldíszes kerámia temetői esetében, melyekben feltűnő az egy
