Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Régészet - Zalai-Gaál István: A státus és hierarchia kérdései a lengyeli kultúra közösségeiben

48 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 (1999-2000) miák 24,0%-a a korai, 30,0%-a a késői, 46,0%-a pedig az átmeneti időszakot képviseli (2. ábra). Az edények döntő többsége azonban nem „tiszta időrendi kombinációkban" került elő, hanem más, különböző relatívkronológiai helyzetű kerámiákkal együtt. Az egyes temetkezések relatívkronológiai helyzetének meghatározásához a kerámia kombinációs összefüggéseit is vizsgálnunk kell. Arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy a prekoncepcióként használt „mesterséges periódusok" (korai, korai/átmeneti, középső, átmeneti/késői, késői) tükrüzhetik-e a korabeli fejlődést, folyamatos lehetett-e ez a fejlődés, vagy töréssel is számolni kell-e az egyes periódusok között. A délkelet-dunántúli sírok 19,2%-ában (47) csak a korai, 5,7%-ában pedig csak a korai/átmeneti periódus tipológiai jegyeit viselő edények kerültek elő. A csak az átmeneti jellegű kerámiával eltemetett személyek aránya 21,7% (53), a csak az átmeneti/késői periódus halottaié pedig 15,1% (37). A temetkezések 32,7%-ában (80) csak késői jellegű edényeket találtak. A kerámiaprofilok síronkénti és temetőnkénti előfordulása alapján feltételezhető, hogy a 15 temetőben előforduló legkorábbi periódust a 9 temetőből ismert korai/átmeneti követi. Az átmeneti periódus sírjai 20 temetőben találhatók meg, míg az átmeneti/késői kerámiák már csak 16 temetőből ismertek. A délkelet-dunántúli lengyeli fejlődés a késői periódusban érte el csúcspontját, amikor ugyan már csak 15 temetőt használtak, de az ismert sírok száma ekkor a legnagyobb (3. ábra). Az adatok egyértelműen jelzik a lengyeli kultúra késői időszakában bekövetkező nagyfokú települési koncentrációt, ami a temetkezések rendszerében is jól tükröződik. A két legnagyobb sírszámú lelőhely, Zengővárkony és Mórágy esetében a következő képet mutatja a sírok horizontonkénti megoszlása (4. ábra). 3.3. Kerámia csoportok és horizontok a DélkeletDunántúl késői neolitikumában Szeriáció (WINBASP) segítségével összesen 64 kerámiatipológiai egység és 84 temetkezés viszonylatában elemezhettük a relatívkronológiai összefüggéseket. Azok a sírok, melyekben csak egyetlen egy „típus" található meg, valamint a csak egy-egy esetben előforduló „típusok" nem alkalmasak ezekre a vizsgálatokra. A korai „mesterséges periódus" kerámiájának jellemzői a profilált tálrészű csőtalpas edények és a profilált oldalfalú tálak. A poharak között csak háromrészes gömbölyded formákkal találkozunk. A behúzott peremű (ún. „Butmir-típusú") edények és a csészék készítése ekkor még nem volt „divat". 4. ábra. A temetkezések horizontonkénti megoszlása Zengővárkonyban és Mórágyon Az ezután következő korai/átmeneti periódusban továbbra is megvannak a profilált csőtalpas edények, s a poharak, valamint az edénydíszítés esetében is a korábbi hagyományokat folytatták. A bekarcolt edénydíszítés nagyobb mértékű előfordulása az első két „mesterséges periódus" egyik legfőbb tipológiai jellemzője. Az átmeneti periódus idején nagy változásoknak lehetünk tanúi, amennyiben a csak ekkor használatos edénytípusok száma már 52. A csőtalpas edények között már nem találkozunk profilált tálrészűekkel, ellenben ekkor kezdődik el a talpcsövek harangalakúvá válása. A tálak között kis számban megvannak még a korábbi profilált formák is, s a profiláltságnak egy újfajta változata is megjelenik. A poharak között még a háromrészesek dominálnak, a kevés új típus tipológiai eltéréseket mutat a korábbi periódusok poharaival szemben. Nagyon kis számban találunk kettős kónusos (kétrészes) és „egyrészes" gömbölyded poharakat is. Jelentősek az új bögretípusok is, a nagyméretű háromrészes korsók használata ellenben erősen visszaszorul. A bekarcolt edénydíszítés jelentősége pedig majdnem teljesen megszűnik ekkorra, most már a vörös festés dominál. 3. ábra. A temetkezések „mesterséges periódusonkénti" megoszlása a Délkelet-Dunántúlon