Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Muzeológia - B. Horváth Csilla–Dénes Andrea–Huszár Zoltán–L. Imre Mária–Nagy Erzsébet–Nagy Lászlóné–Uherkovich Ákos–W. Müller Judit: A Barnya megyei múzeumok tíz éve (1990–2000)

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 144-45(1999-2000) 1181-205 I Pécs, 2002 A Baranya megyei múzeumok tíz éve (1990-2000) B. HORVÁTH Csilla, DÉNES Andrea, HUSZÁR Zoltán, L. IMRE Mária, NAGY Erzsébet, NAGY Lászlóné, UHERKOVICH Ákos és W. MÜLLER Judit Szerkesztette: HUSZÁR Zoltán és UHERKOVICH Ákos „A múzeum ügyéért azért fáradozunk, mert tudjuk, hogy az nem a kuriózumok és ócskaságok raktára, hanem a művelődés dokumentumainak rendszeres szemléltetője. És e fáradozásunk nem fakad érzelgős kegyelet hamis pátoszából, hanem jó értelemben veendő érdekből. Erdekünk, hogy az emberi szellem ne csak a brutális hasznosság iránt bírjon érzékkel, hanem azon finomságok iránt is, melyek illatos olajként párolognak az élet milliónyi viszonyai között. Szép is legyen az élet, de nem lehet az gyengéd érzések nélkül. És hiányozhatnak-e ez érzések közül a természet és művészet szeretete, a hagyományok tisztelete? És hiányozhatik-e jó ízlés, mely csak jó példákon csiszolódhatik? A jó példákat a múzeum nyújtja mindenkinek, annak is, aki a legmostohább viszonyok között él. Igenis, ünnepnapokat rendez a múzeum. " (Szőnyi Ottó) ' Bevezető: A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának helyzete és tevékenysége 1990-2000 között A Baranya Megyei Múzeumok (a továbbiakban Múzeum) munkájáról az intézmény Évkönyvében összefoglaló utoljára több, mint egy évtizede jelent meg.

2 Ezért is tartjuk fontosnak, időszerűnek, hogy a második évezred utolsó évtizedének múzeumi munkáját - ha vázlatosan is - de összegezzük.

2 Az elmúlt évtizedben a gyorsan változó világ a múzeumokat sem hagyta érintetlenül. Új kihívásokkal kell a két évszázados magyar múzeumügynek és az egy évszázados pécsi-baranyai múzeumoknak is szembenézni. Célunk viszont - elődeinkhez hasonlóan - változatlan: az elmúlt korok forrásainak, tárgyi vlágának begyűjtése, megőrzése, tudományos feldolgozása és a társadalom széles rétegei számára történő hozzáférés megteremtése kiállítás és katalógus, múzeumi vezető, akár multimédiás adathordozó, formájában. A magyar múzeumügy - ha sommásan akarunk fogalmazni - a reformkor óta virágzik, ill. a reformkor óta válságban van. Mit is értünk ezen a tulajdonképpen sarkosnak tűnő megfogalmazáson? Ha a magyar múzeumügy történetének 19-20. századi forrásait tanulmányozzuk, akkor - legyen az országos, megyei, vagy városi múzeum - azt látjuk, hogy a szakma képviselői, akiket sok esetben megszállottaknak is nevezhetünk, tevékenységükről, intézményükről szóló beszámolóikban az eredményekről ugyanúgy tájékoztattak, mint a gondokról. A nehézségek sokaságát vetették papírra a múlt megismételhetetlen emlékeinek, forrásainak megőrzése, meghatározása és bemutatása érdekében, bízva a döntéshozók pozitív reagálásában, de bíztak a társadalom érdeklődéséből adódó közakarat megnyilvánulásában is. Pulszky Ferenc mindannyiunk által jól ismert művében, „A műgyűjtemények hasznairól" című munkájában 1838-ban a következőket írta: „Még mindig nagy azoknak a száma, kik a museumokat egészen nélkülözhető fényűzésnek gondolják, s csak azért tartják szükségesnek a fő városban, hogy a nemzet egészen pallérozatlannak ne tartassék, szeműkben mű- s régiséggyűjtemények csak olyasmi, mint egy kostyáli atilla vagy gungelféle frack, mellyet, ha divatosan társaságba vagy gyűlésbe akarunk menni, magunkra veszünk, s nem is gyanítják, mi Ily nagy befolyása legyen az illy gyűjteményeknek az egész nemzeti életre, a izlés kifejtésére. " 4 Háromnegyed évszázaddal később, 1911-ben, a pécsi városi múzeum kiváló igazgatója, Szőnyi Ottó a múzeum működésének irányait az alábbiakban foglalta össze: „A mi működésünk is a fórumon folyik le és a közvélemény irányító hatása alatt áll. Mi a nagyközönség lelkében akarjuk éleszteni az érdeklődést a múlt emlékei iránt, amelyekben az egységes fejlődés alapjait látjuk, de egyúttal nemesítjük a közízlést, mikor példákat tárunk a talmi művelődni vágyók elé a történelem, a régészet, a művészet, a néprajz és a természet mezejéről. S e törekvéseinket a helyi érdek zománcával vonjuk be, mikor megmutatjuk, hogy adott körülmények, viszonyok és állapotok között miként boldogult a művelődésben a múlt és mivé építsük fel a jövő kultúrpalotáját, de úgy, hogy az nekünk feleljen meg, akik az egyetemes fejlődés birodalmában egy pontra vagyunk területileg utalva. " 5 Az idézeteket még hosszan sorolhatnánk a múzeum gyűjtő, megőrző, bemutató feladatairól, a tudományos és közművelődési munkáról, ezek hierarchiájáról vagy éppen egyensúlyáról. Az említett szakmai és módszertani területek közötti hangsúly az elmúlt másfél évszázad-