Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Néprajz - Rónai Béla: Keresztek a nevek világában (Keresztek, és ami mögöttük van)

RÓNAI В.: KERESZT A NEVBEK VILÁGÁBAN 167 meg, hogy egy foglalkozásúak, egy népcsoportba tartozók, egy egyesületbe tömörülők, a kivándorlás keserves sorsába osztozók, tehát csoportok állították őket. A nevek jelzik a keresztek egykori szerepét a nép vallásos életében A Búcsúi vagy Búcsús kereszt, a Búcsújáró kereszt félreérthetetlenül jelzi, hogy az ilyen nevű keresztek voltak a búcsúba zarándoklók gyülekezőhelyei, pihenői, szerencsés búcsújárásuk végállomásai. A Fájdalmas kereszt a nagyheti, főként a nagypénteki ájtatosságok színhelye. A Húsvéti kereszthez jártak ki a jámbor aszszonyok húsvét hajnalán imádkozni. A Búzaszentelő keresztnél végezték minden évben Márk napján (ápr. 25.) a búzaszentelés szertartását. A Körmenetes kereszt volt a célpontja a keresztjáró napok, az áldozócsütörtök előtti hétfőn, kedden, szerdán tartott könyörgő körmeneteknek, több helyen az úrnapi körmenetnek is. Ilyen körülmények között természetesnek kell tartanunk, hogy mind a családi, mind az iskolai nevelésnek fontos része volt a keresztek tisztelete, amely láthatóan az illendő köszöntésükben nyilvánult meg. A nők (lányok, asszonyok) keresztvetéssel, a férfiak sapka, kalap leemeléssel fejezték ki tiszteletüket a kereszt iránt. Ha erről valaki megfeledkezett, így feddték: „Szamár ment el a kereszt mellett". Az eddigiekben azt kívántuk szemléltetni és bizonyítani, hogy a jelölő, a név önmagában, közvetlenül milyen gazdag információt nyújt a jelöltről, a tárgyról, a keresztről. Adattáraink a névhez kapcsolt megjegyzések tekintetében roppant egyenetlenek. Ezt a kérdést érintve nem hallgathatjuk el azt az észrevételünket, hogy sok helyütt a keresztek, vagy legalábbis egy részük eleve kimaradtak a gyűjtésből, s következésképp a közzétételből. Ezt igazolják személyes tapasztalataink egy-egy falunak alaposabb ismerete. Különben szinte érthetetlen volna, hogy ugyanazon megye, járás, vagy kisebb táj egyik településén 6-8, nemegyszer 10-nél több keresztet regisztrálnak, ugyanakkor a közeli azonos felekezetű, vagyis katolikus községekben egyetlenegyet sem jegyeztek fel. Általánosnak tekinthető az a közzétevői gyakorlat, hogy csak a név van feltüntetve, s utána a majdnem tautológiának számító Ke. rövidítése. Aki ezzel nem érezte megoldottnak az adat közlését, az még ezt fűzte hozzá: „Állíttatójáról" - „Állíttatója ragadványnevéről" -stb. Az adattárakba a név után bekerült hagyomány (monda-legenda-igaz történet) olvastán őszintén sajnálhatjuk a veszteséget, amelyet az adatközlők által elmondott, de a kötetekben közzé nem tett anyag kimaradása jelent. Ez által ugyanis a fogadalom, amely egy-egy keresztnek a létrehozója, pontosabb megvilágításba kerül. A nevekhez fűzött kijegyzetelt megjegyzések, magyarázatok szerint a keresztállítás indítékai, a fogadalom előzményei a következők: Átélt, megszenvedett elemi csapás megismétlődésének elhárítása: ilyen a jégverés, árvíz, szárazság, tűzvész, villám, fagy. A különféle szerencsétlenség által bekövetkezett halálesetre való emlékezés: A leggyakoribb a paraszti foglalkozással együtt járó balesetek áldozatairól való megemlékezés: a felborult szekér agyonnyomta a kocsist, a megvadult ló agyonrúgott valakit, a lovak elragadták a gazdát. Gyakori volt az I. világháborúban hősi halált halt vagy nyomtalanul eltűnt férfi családtag emlékének kereszttel való megörökítése. A keresztek másik csoportjához a hála érzésének kifejeződése kapcsolódik. Valamilyen nagy, halálos veszedelemből való menekülés: vízbefúlás elkerülése, szerencsésen végződő zuhanás, fogságból, háborúból való hazatérés, a dézsma megszűnése, az állatvész megkímélte a falut. Az anyagi gyarapodás is többször késztette az embereket a köszönet és a hála ily módon való kifejezésére. A korántsem teljes felsorolást a Vas megyei Nagysimonyiból közölt adattal zárjuk. A Dugovicskeresz? után ez olvasható. Dugovics Mihály állíttatta a nándorfehérvári csata 410. évfordulójára. Nyílván az állíttató Dugovics Tituszban egy távoli ősét tisztelte a ma emberének is példát mutató módon. * * * Az iménti megjegyzésekkel hangsúlyozni kívántuk az alább idézett szakvéleményeket: „Az adattáraknak olyannak kell lennie, hogy a lehetőség határain belül mindenkit kielégítsen, aki használni akarja, használni fogja".

4 „Továbbra sem szabad mellőzni a gyűjtések során azokat a mozzanatokat, amelyek művelődéstörténeti, tájtörténeti, településtörténeti, földrajzi, gazdaságtörténeti tanulságokkal járhatnak."

5 A kereszteket a népi vallásosság más, az Isten szabta ege alatt álló emlékével: a szobrokkal, képekkel, kápolnákkal, keresztutakkal együtt rohamosan pusztultak. A szántóföldek nagyüzemi művelése, az úthálózat korszerűsítése, a települések terjeszkedése, a nagyarányú építkezés akarvaakaratlanul is felgyorsítják ezt a folyamatot. A névtan a népi műemlékvédelemnek adhat hasznos impulzusokat és konkrét fogódzókat, illetőleg a helytörténészeket arra indíthatja, hogy élőszóbeli és írásos forrásokra támaszkodva monografikusán feldolgozzák lakóhelyük keresztjeinek múltját és jelenét.