Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Néprajztudomány - Rónai Béla: Zsidók a magyarországi földrajzi nevekben

260 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) Schlesinger, Schwarz, Stern, Weis - Ábrahám, Áron, Dávid, Izsák, Jákob, Manó, Márkus, Mózsi (Mózes), Salamon, Sára stb. {Krausz-ház Tolna 94/84; Krausztéglagyár Tolna 77/266.) Ezeknek a felvételét a névhez kapcsolódó jegyzetanyag hitelesíti. A fenti Krausz-ház után ez áll: Egykori zsidó tulajdonosáról. A nevek diakron szemléletét az teszi lehetővé, hogy a forrásként használt adattárakban első helyen a ma is ismert, illetőleg használt élőnyelvi név áll az első helyen, de mindenütt fel van tüntetve az un. írásbeli vagy történeti név is. Ezeknek a forrásai: a C-vel jelölt Croquis, amely az első hivatalos térképként készült a múlt század közepén. Ez volt a közvetlen előzménye a K-nak, amely a színes kataszteri térképet jelenti az 1860as évekből. A K

x mellett, amely a háborús események vagy a hivatali gondatlanság miatt nem minden helységben van meg, a K

2 a kutató rendelkezésére áll. Ez általában az I. világháború után készült. Nagyjelentőségű továbbá Pesty Frigyes kéziratos gyűjteménye a múlt század közepéről. Ha a zsidó nevet az említett három forrás vagy ezek valamelyike tartalmazza, az azt jelenti, hogy egy évszázados múltja van. A tényleges életkorát már történeti kútfők tanulmányozásával lehetne megállapítani. A nevek szinkron és diakron szembesítése után a rendszerezésnek az a szempontja következik, amely a név által jelölt objektum tartalmán, hovatartozásán alapul. Célszerűnek tartottam figylembe venni az adattárakban érvényesülő felosztást: Bel- és Külterületi nevekre. Ha nem mondanak is el mindent, annyit feltétlenül, hogy a belterületiek túlnyomó többségükben ún. műveltségnevek, azaz az emberi munka eredményei; a külterületiek pedig inkább természeti nevek még akkor is, ha az ember az eredeti természeti tájat kúltúrtájjá alakította, azaz agrárkultúrát honosított meg rajta. Ezt az osztályozási szempontot hallgatólagosan érvényesítve, de nem mereven értelmezve a több száz, sőt több ezer vizsgált nevet nagyobb fogalmi körök szerint csoportosítom. Első helyen a társadalom létét biztosító gazdálkodás fogalomkörét jelöltem meg, ezen belül a földművelést, az ipart, a kereskedelmet és a közlekedést. A földművelésre, a mezőgazdasági kultúra színterére utalnak a következő nevek: Zs.-birtok, -dűlő, -erdő, -cser, -fa, -mező, -legelő, -rét, -irtás, -rész, -sarok, -kert, -puszta, -telek, -tábla, -szérű, -pince, -magtár stb. A mezőgazdálkodás, állattartás, általában az agrárágazatok nem számítottak a zsidó lakosság fő foglalkozásának, leginkább mint tulajdonosok és bérlők álltak kapcsolatban a földdel. Az iparhoz már több szállal kapcsolódtak. Névanyagunkban a következők utalnak erre: Zs.-bánya, -kovács, malom, -pék, -téglagyár. A történelmi forrásokból még kiegészíthető a sor. A mészáros, a molnár, a pálinka- és serfőző, a szűcs, a szabó, a varga, valamint a tímár szakma gyakori. Ritkább, de él az üveges, szappanfőző, órás, bádogos, nyerges (szíjgyártó) és a könyvkötő szakma. A hamuzsírfőző ipart is meg kell említenünk, mert művelői a zsidók közül kerültek ki. Ez volt ugyanis a szappanfőzés és az üveggyártás alapanyaga, a gyapjúmosásnak és a textilfestésnek pedig segédanyaga. Hiányoznak a faipar képviselői (asztalos, kádár), valamint a kályhás, kéményseprő, takács. A zsidó család nem ragaszkodott a tiszta profilhoz. Gyakori volt az ipar összekapcsolása a kereskedelemmel. A molnár például pékműhelyt is üzemeltetett (L. SCHWEITZER, SZILÁGYI: 48 és kk). A zsidó lakosság fő foglalkozása a kereskedelem volt. Ezt tükrözi a Zs.-bolt és -kocsma feltűnően gyakori előfordulása. Alig találunk olyan magyarországi települést, apró falut, ahol ne lett volna legalább egy kis szatócsüzlet, vegyeskereskedés, amelyet rendszerint egyegy zsidó család tartott fenn. Bonyhád egykori mezővárosban például a XIX. század derekán a 35 kereskedő közül 24 zsidó. A kereskedéssel való foglalkozás a gyűjtéssel indul (rongy, bőr, gyapjú), majd kifejlődik a bolti és telepes kereskedelem, amelyet felgyorsított a vásárlók számának csökkenése. A tágabb természeti környezettel való kapcsolatot jelzik az ilyenek nevek, mint Zs.-árok, -domb, -gödör, hegy, -lapos, -oldal, -sziget, -völgy; forrás, -kút, -tó, galagonyás, - rekettyés. A közelebbi és távolabbi térben való mozgás tereptárgyai a Zs. -út, viszonylag gyakori előfordulással, azután a Zs. -allé, -csapás, -híd, -horhos, -lénia, -sánc, -vágás, -vonal. A település, a lakóhely megnevezései: Zs.-ház a leggyakoribb, ezt követi a Zs. -utca, -kis utca, -köz, -tér, -lakás, -udvar, -kapu, -vár, -város, -szer, -negyed, -major, -tanya, -telep. Ezekből levonható az a következtetés, hogy a nagyobb helységekben, városokban a szakrális és kulturális objektumok közül vagy közelében települtek le a hitközség tagjai. De ezek gettónak semmiképp se nevezhetők. A művelődésben központi szerepet játszott az iskola. Minden nagyobb településen megtalálható a Zs.-iskola, a legtöbb helyen csak a név. Ahol csak egy-két család lakott, ott magántanítók látták el az oktatás feladatát; nagyobb létszámú közösség magániskolát tartott fenn. A legmagasabb fokozatot a hivatalos hitközségi iskola