Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)
Történettudományok - Suba János: A Jugoszláv Királyság északi határának kitűzése. (A Magyar-Jugoszláv Határmegállapító Bizottság működése, 1921–1924)
228 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) Ezért ítélte oda a HMB a malomhoz vezető utat az SHS államnak, a magyar biztos több mint egy évig tartó ellenállása dacára 15 . Cserébe lényeges kompenzációt Katymár község határában ítélt meg a HMB a magyar fél javára 16 . A határ most úgy változott meg, hogy nem egészen a locsi malomig marad a Karasica-csatorna a határ, hanem csak addig a pontig, ahol az a mezei közös dűlőút, amely a malomtól keletre eddig is az országhatár volt, a malomtól nyugat felé is tovább halad és a Karasicáig megy. Ettől a ponttól kezdve szintén ezen mezei közös dűlőút a határ, úgy hogy az egész úttest - amely kb. 20 m széles - is az SHS államhoz tartozik, amelynek következtében az út és a Karasica-csatorna közé eső kb. 6 kat. hold kiterjedésű földteriilet szintén az SHS államé lett 17 . Vagyis az úttest a Karasica-csatornától a malomig egészen jugoszláv terület lett, a malomtól tovább a határ az út közepén halad. Ez a területet régóta rétnek használták 18 . A HMB még a katymár-regőcei határt pontosította, így 2 kat. holdat Magyarországnak ítéltek oda. Ezenkívül Katymár déli határában két parcellát kettévágtak, az egyik részét, 97 holdat az SHS államnak, míg a másik részét, 130 holdat Magyarországnak ítéltek oda. Szabadka északi határában több kis parcellát vágtak ketté, és 5-5 hold jutott mindkét országnak. A szegedi Holt-Tisza menti határban 9 holdat Szegedhez csatoltak. A magyar fél területnyeresége 28,5 hold volt 19 . A HMB a duna-menti gátakon kívül még egy keskeny duna-menti sávot jutatott Magyarországnak a gátak lábainak biztosítására. Előfordult még olyan eset is, amikor földbirtokokat cseréltek a határvonalon 20 . A Vendvidék kérdése A határmegállapító bizottság, a kísérő levélben Magyarország javára tett ígéretekből csak a Vendvidéket ítélte a magyar félnek Ez 37 000 kat. hold területet jelentett 26 községgel, köztük Alsólendvával. A határmegállapító bizottság ily értelemben tett javaslatot a Népszövetség Tanácsának. Egyúttal a magyar kormány is a Népszövetséghez fordult, hogy a vitás terület átengedése végett a Tanács ,jó szolgálatait kikérje". E tárgyban a Népszövetség Tanácsa 1922. július hó 20-án a következő határozatot hozta: „A Tanács felkéri Hymans urat (mint a kérdés előadóját), hogy lépjen érintkezésbe a két érdekelt féllel és tegyen javaslatot a titkárság közreműködése mellett oly irányban, hogy a Tanács felajánlhassa jó szolgálatait a kérdés barátságos úton való elintézésére." Egyszersmind felszólította úgy Magyarországot, mint az SHS állam kormányát, hogy ezen tárgyalásoknál jóindulatúlag működjenek közre az eredmény biztosítása céljából. A tárgyalások 1922. szeptemberben Genfben zajlottak 21 . Magyarországot gróf Bánffy Miklós külügyminiszter képviselte. A szerb álláspont rideg és elutasító volt, és semmiféle eredményre nem vezetett, „így a Népszövetség Tanácsa sajnálattal állapította meg, hogy nem áll módjában a kérdésnek barátságos úton való elintézése és a kísérőlevélben Magyarországnak tett ígéretek fölötti napirendre tért át." így a Nagykövetek Tanácsa rövid úton utasította a határmegállapító bizottságot, hogy megegyezés hiányában a trianoni határvonal képezi a végleges határt 22 . Jugoszlávia többször is megmutatta, hogy akaratát a Népszövetség és Nagykövetek Tanácsának ellenkezése dacára is keresztülviszi 23 . A delimitáció befejezése A Magyar-jugoszláv Határmegállapító Bizottság ekkor már befejezte azt összes munkálatait. A hármashatárpont körüli kérdés tisztázása még sokáig elhúzódhatott, ezért a magyar fél javaslatára - az ország anyagi megterhelésének csökkentése céljából - a HMB azonnal feloszlatta önmagát 24 . A Hármashatároszlop felállítását átruházta a magyar-román határmegállapító bizottságra, amely most kezdte meg a munkálatait. Magyarország elvi álláspontját Vassel ezredes fogalmazta meg legérthetőbben. A Nagykövetek Tanácsához benyújtott jelentéséhez a következő kijelentést csatolta: „A határmegállapító bizottság által megállapított határ Magyarországon csalódást okozott. Bízván a kísérőlevélben foglalt formális ígéretekben, Magyarország azt remélhette, miszerint a határkiigazításnak az lesz a célja, hogy a határvonal kezdetleges tervezetében foglalt igazságtalanságokat eltüntesse. Éppen ellenkezőleg a bizottság olyan eljárást követett, mely Magyarország követeléseit elenyésző csekélységre szállította le és csak egyetlen egy eset kivételével a bizottság megtagadta, hogy igényléseinket a Népszövetséghez továbbítsa. De még abban az egyetlen egy esetben is, melyben a bizottság szükségesnek vélte, hogy a néprajzi és gazdasági követelményeknek eleget tegyen anélkül, hogy a béke alapjai érintetnének, a Népszövetség megkeresése e tárgyban eredménytelen maradt. És pedig azért, mert a Népszövetség Tanácsa előtt a szerb-horvát-szlovén királyság kormánya a leghatározottabban visszautasította azt, hogy a határbizottság javaslata felett tárgyalásokba bocsátkozzék. A magyar biztos ennek következtében a legnagyobb sajnálattal megállapítja, hogy a kísérőlevélnek értéke a Magyarország és az S. H. S. állam közti határmegállapításnál semmis volt." 25
