Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Történettudományok - Radnóti Ilona: Temetkezési szokások a pécsi-baranyai zsidóság körében a dualizmus korában

190 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) kövön fellelhető és jelentése „itt van elrejtve". A héber feliratok korábbi záró sorát („lelke legyen bekötve az élet örök kötelékébe") már a kétnyelvűség elterjedésének kezdetén felváltja a vagy németül, vagy magyarul írt záró mondat: „Béke (Áldás) poraira!" (12-13. ábra). A sírkövekre írt gondolatok között jelentős különbségek vannak terjedelemben, az adatok jellegében, a megfogalmazásban. Hosszúságuk változik. Többségük csak a halott vezeték és utónevét, héber feliratnál zsinagógai nevét tartalmazza (14. ábra). Férjezett nők esetében a német és magyar feliratok a lánykori nevet is gyakorta közlik. A terjedelmesebb sírkőfeliratok az 14. ábra. Testvérpár síremléke (Mohács) (A fényképfelvételeket Fűzi István készítette) elhunyt emberi, szülői, férji jellemzőiről is tudósítanak. A közlemény felépítése sablonokhoz igazodik, s kevés egyedi megoldást mutat. A Chevra Kadisa önkéntes szervezet volt, tagjai feddhetetlen jellemű vallásos férfiak lehettek, akik vállalták a halott körüli szertartások végzését. Tevékenységükkel közösségükön belül megbecsülést és tiszteletet nyertek. Nők nem lehettek a Chevra tagjai, bár a női halottak körüli teendőket ők végezték. 1909-ben a pécsi alapszabály a zsidó hagyományoktól eltérően a nők felvételét is lehetővé tette, de számukra sem választójogot, sem választhatóságot nem biztosított. Mivel a zsidó vallás szerint a 13. életévét betöltött fiú felnőtt férfinak számít, akire a vallás valamennyi törvénye vonatkozik, a Chevra Kadisa elvárta tagjaitól, hogy gyermeküket ezen életkor betöltését követően felvetessék az egyletbe. Az állami szabályozás azonban, mint ezt az alapszabályok miniszteri ellenjegyzéseiben olvashatjuk, nem engedélyezte a 18 éven aluli fiúk egyleti tagságát és azt sem, hogy a halott körüli teendők végzésében részt vállaljanak. Bármilyen sokat változott is a zsidóság társadalmi befogadottsága érdekében, temetkezési szokásaiban mindvégig megőrizte autonómiáját. Ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy saját temetőjükben temetkeztek, de abban is, hogy temetési szertartásaikat a vallástörvények által előírtak szerint tartották. Az ősi hagyományok megtartására szerveződő Chevra Kadisák feladatukból és tevékenységükből adódóan nem tartoztak azok közé a zsidó egyletek közé, melyek akár a polgárosodás, akár az asszimiláció élharcosai voltak. Feladatuk a hagyományőrzés volt és e tekintetben lényeges különbséget a neológ és status quo ante egyletek tevékenységében nem is találtunk. Esetenként a mágocsi egylet (status quo ante) eltérő gyakorlata nem annyira a hitközségi irányzattal, inkább a település jellegével volt összefüggésben. Azzal, hogy a városi divatos hatások nem vagy csak kevésbé jutottak érvényre a falusias településeken, s nem utolsó sorban az ott élők anyagi lehetőségei jelentősen elmaradtak a másik három zsidó közösségétől.