Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)

Történettudományok - Radnóti Ilona: Temetkezési szokások a pécsi-baranyai zsidóság körében a dualizmus korában

186 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) 4. ábra. A Spitzer család sírboltja (Siklós) hitközségi és Chevra elöljárók, valamint olyan személyek kaptak nyughelyet akik a felekezeti és az egyleti életben érdemeket szereztek és azt az egylet választmánya elismerte. Az elhunyt gyermekek részére két parcellát jelöltek ki. A harminc napnál fiatalabbak és a negyedik életévüket még el nem értek külön-külön területen kerültek elhantolásra. Minden temetőben a parcellákat sírsorokra osztották, s fő rendező elvként kimondták „rang és állás tekintetbe vétele nélkül" sorrendben temetnek. Ez azonban jórészt elv maradt. Az alapszabályok ugyanis lehetővé tették a választott helyre történő temetést. Az ilyen sírhely, ami csakis a kijelölt parcellán belül lehetett, jóval drágább volt, mint a sorrendben következő. így természetesen csak azok éltek választás lehetőségével, akik a megemelt árat fizetni tudták. Az egylet gondnoka jelölte ki a sírhelyeket. A sírt a temetés napján ásták ki úgy, hogy szélességi tengelye az észak és déli oldal között, hosszúsági tengelye nyugat és kelet között volt. A holttestet úgy helyezték a sírba, hogy fejével nyugat felé forduljon, arca keletre, Jeruzsálem felé nézzen, ősi hagyomány szerint mindenkinek joga volt síremléket állítani. A sírjelek feladata az eltemetett nyughelyének jelzése, s a reá vonatkozó - a vallás normáinak megfelelő módon megfogalmazott - adatok fenntartása, azaz az elhunyt emlékének őrzése. A zsidó rítus szerint a síremlék csak egyszerű kő, vagy márványtömb lehet. Fából készült sírjelek nincsenek a zsidó temetőkben. A sírkövet a halott fejénél helyezték el, a felirat mindig keletre nézett. Valamennyi alapszabály rögzítette, hogy a sírkő állításához a Chevra Kadisa elöljáróságának engedélyét kell kérni, ami abból állt, hogy a sírkő formáját és feliratát is jóváhagyás céljából be kellett mutatni. Ez a normaalkotó előírás formálta a temető arculatát, tette többé-kevésbé hasonlóvá a zsidó temetőket, biztosította, hogy a vallástörvények alakábrázolási tilalmait ne szegjék meg. A feliratok ellenőrzése is a hagyományok betartását szolgálta. A síremlékek anyaga, formája szemléletesen tükrözi a zsidóság vagyoni helyzetében és társadalmi pozíciójában bekövetkezett változásokat. A múlt század utolsó harmadáig a sírkövek anyaga általában rossz minőségű mészkő és homokkő volt. Alakjuk többnyire lekerekített lapforma, de vannak íves, karéjos, timpanonszerű tetőrészek is. Megjelenésük általában egyszerű (2-3. ábra). Alaptípusnak a táblaalakú köveket tekinthetjük, de bizonyos változatai is előfordulnak, leggyakrabban a két oldalán oszlop imitációval díszítettek. A századfordulóhoz közeledve jelennek meg a drága anyagból, többnyire gránitból készült obeliszkek, családi sírboltok, tekintélyes nagyságú síremlékek. A századfordulóig csak a mágocsi temető őrizte meg hagyományos, egyszerű arculatát. Az újonnan emelt, részben a környezet hatását tükröző sírjelek az építtető anyagi helyzetéről, társadalmi rangjáról egyaránt vallottak. Ugyanakkor egy rejtettebb üzenetet is hordoztak, a gazdag zsidó polgár új önérzetéről árulkodtak (4. ábra).