Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 43 (1998)( Pécs, 1999)
Történettudományok - Járányi László: Egy pécsi patrícius család története I.
176 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 43 (1998) sabb réteg. Ezek a végrendeletek magyar, német vagy horvát nyelven íródtak. Szépapám, András végrendelete és a vagyonfelosztó levele is terjedelmes, több oldalas irat, Pirger Mihály városi jegyző szépen megírt, szinte kalligrafikus betűivel - ami sajnos ennek a kornak iratanyagára egyáltalán nem jellemző - és ami a lényeg: mind a kettő horvát nyelvű, igazi pécsi bosnyák-horvát nyelvjárásban. Ez tette teljes bizonyossággá, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy családom bosnyák-horvát származású, pontosabban még dalmát is, erre a vonatkozásra majd Bertalan fia György életének ismertetésénél külön is kitérek. Gondot okozott ennek a két iratnak a magyarra fordítása, a kétszáz éves nyelvjárású irat fordítása mindenütt gondot okozott. Végül a Janus Pannonius Tudományegyetem horvát tanszékéhez fordultam, ahol dr. Frankovics György tanszékvezető vállalta a fordítást 44 . Ez a végrendelet és az azt követő vagyonfelosztó levél rengeteg anyagot adott nekem a családtörténet számára. Visszatérve Péter családjára, már csak egy leányáról kell szólni, Anna Máriáról, a 10. gyerekről, aki a szomszédba, az Anna u. 37-be ment férjez, a szintén őslakos pécsi bosnyák család fiához, Bajácz Lórinchez. 1748-ban meghal Jaranovics Péter, az anyakönyv szerint 40 éves korában, de ez nem reális, inkább a 4850 év az igaz, hiszen Péternek 1724-ben volt az esküvője. 1760. decemberében meghal a felesége is, így írják: az özvegy Járányi Katalin 60 évesen, ez az évszám is arra utal, hogy Péter 1697-1700 körüli években születhetett. Tizenegy gyereke volt az apai, sőt nagyapai mészáros mesterséget folytató Péternek és nejének Katalinnak, és szinte mindegyik gyermeke keresztszülője esküvői tanúja, Sárics Tamás és Magdolna. Közülük biztosan megérte a felnőttkort Antal, a jezsuita; Tamás, aki az Anna u. 39ben maradt; András, a pokrócos mester, aki az Anna u. 31-et vette meg; György, a polgármester a Ferenciek utca 22-ben; végül Anna Mária, Bajáczné az Anna u. 37-ben. Péter gyermekei közül tehát kitűnik Antal, a jezsuita, akiről még kevés adatom van, de szeretnék majd írni róla; és György, a polgármester, akinek gazdag életét külön tanulmányban szeretném feldolgozni, mert véleményem szerint Pécs város történetének legaktívabb polgármestere volt. Bertalan fia György Úgy, mint Péternél, nála is csak következtetni lehet születésének idejére, úgy 1700-1705 közöttre. Nősülhetett 1725-1730 között, mert első gyermeke, József 1730-ban születik. György felesége Katalin. Élettörténete igen érdekes, az adóíveken szerepel a foglalkozása: Compactor = könyvkötő 45 . Tanult embernek kellett tehát lennie, és biztosra vehető, hogy foglalkozását a dalmát városok valamelyikében tanulta ki, mert Pécsett erre nem volt lehetősége. Származása, nyelvtudása ide predesztinálta őt. Itt a helye családunk származásának dalmát-bosnyák vonatkozásait kifejteni. A család valahonnan Boszniából, de feltétlenül valamelyik dalmát város közeléből menekülhetett Pécsre. Ahhoz ugyanis, hogy ez a György, oda „visszament" a könyvkötóséget kitanulni, inas és legényéveket eltölteni, a kötelező három év vándorlást teljesíteni, mindehhez vagy ottani rokon könyvkötő mester kellett, vagy egyéb ottmaradt - esetleg valamelyik dalmát városba menekült ott élő rokonság -, aki a szakma kitanulásának költségeit anyagilag állta, méghozzá jó pár éven keresztül. Az inasidő 3 év, a legényidő szintén hasonló idő és hozzá a vándorlás 3 éve összesen 9-10 évet jelent. A kor céhes viszonyainak ismeretében tudom, hogy a szakma megszerzése nem kis pénzbe került, különösen az ilyen viszonylag ritka szakmánál, mint a könyvkötés. Fizetni kellett már az inas felvételnél is, az inasidő végén a legény felszabadulásakor, amikor mesterremeket kellett készíteni, de még az ifjú mesternek lakomát is kellett adni a céhbeliek részére. Ha rokon könyvkötő mesternél tanult, mindez sokkal kevesebbe került, mert a rokon gyereknek jelentős kedvezményeket adtak. Az is igaz, hogy Bertalan vagyonos ember kellett legyen, de tekintve az akkori zavaros viszonyokat az Oszmán Birodalom végvidékén, György anyagi költségeinek fedezése Pécsről le Dalmáciába, megoldhatatlannak tűnik. Maradt tehát az, amit fentebb írtam. György pedig mint könyvkötő mester tért vissza családjához Pécsre. Itt pedig munkájára szükség volt. A török utáni bizonytalan évek után, a kuruc-labanc háború 7-8 évig tartó viszontagságai után, megindult a fejlődés Pécs városában, kellett tehát compactor (= könyvkötő) is. Amikor a Pécs Belvárosi Plébánia legkorábbi anyakönyveiben kutatok, biztos, hogy ennek a könyvkötő György ősömnek a munkáját tartom a kezemben, és az anyakönyvek kötésén kívül biztos, hogy dolgozott templomoknak, kolostoroknak, a püspöki, káptalani levéltáraknak, irattáraknak is. Bizonyíték erre, hogy mesterségéből itt a püspöki városban meg tudott élni. íme: a telekkönyv szerint 1739-ben elköltözik - persze nem messzire, mert az jellemző volt a Járányiakra, hogy lehetőleg egymás közelében maradtak -, megveszi az Anna u. 35-öt 46 .
