Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Művészettörténet - Mezei Ottó: Galimberti Sándor Amszterdam című képének rekonstrukciós kísérlete

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-97) 201-214 Pécs, 1998 Galimberti Sándor Amszterdam című képének rekonstrukciós kísérlete MEZEI Ottó A XX. század első évtizedében kibomló, francia ihletésű modern magyar fesztészet kevéssé ismert, tragikus sorsú művészpárosa a Galimberti Sándor és Dénes Valéria festő házaspár

1

. A trieszti olasz származású, kaposvári család művészsarja, Galimberti Sándor pályáját fiatalon, szülővárosában a jeles iparművészeti szakember, a később Amerikába emigrált Mihalik Gyula és a Párizsból hazatelepedett Rippl-Rónai József egyengette. Galimberti 1911ben házasodik össze a tehetős fővárosi polgárcsalád művészsorsra hivatott, feltűnően tehetséges leányával, az ismert nevű írónő, Dénes Zsófia unokanővérével. A két ember sorsa néhány évre, halálukig elválaszthatatlanul egybefonódott. (Dénes Valériát 1915 nyarán tüdőgyulladás vitte el, férje néhány nappal később öngyilkos lett.

2

) Azonos kortárs művészeti problémák foglalkoztatták mindkettőjüket, köznapi ésszel felfoghatatlan szenvedéllyel, megszállottként ezek kimunkálásán dolgoztak szünet nélkül. Ezek hevítették őket a neósoknak titulált fiatalok lázongásától hangos Nagybányán,majd Párizsban, a Luxemburg-kert közelében fekső kis lakásukon, amely a világháború kitörése előtti felhőtlen években a kikiruccanó, kinn dolgozó magyar művészek emlékezetes találkozóhelye volt. „Amikor egyszer elmentem hozzájuk - írja a Párizsban megtelepedett (kubista) szobrász, Csáky József, Fernand Léger korai rálátásos képeit is emlékezetébe idézve -, létrákból épített állványzatot találtam náluk, és fent a legtetején az asszony meg a férje háztetőket festettek. Csak ezt, semmi mást."

3 1914 legelején a fővárosi Nemzeti Szalon-beli, illetve a párizsi Galerie Weillben rendezendő kiállításukra készülve, a férfi ezt írja Nagybányáról keltezett levelében: „Mi most mint a bolondok dolgozunk, én még mindig körtéket festek. Azt szeretném megfesteni, hogy egy dűlő asztalon felfordult gyümölcstartóban van három körte. Valy meg (micsoda kelet-középeurópai pillanatkép) a disznóól tetejéről festi a havas Virág-hegyet. Mi már szeretnénk túl lenni a kiállításunkon. Próbaképpen itt pár festőnek megmutattuk a képeinket, de ezek a festők csak bámultak. Mi furcsa van a mi képeinken, én nem értem."

4 (Nagybányán ún. fióka kiállításon mutatták be képeiket 1913. decemberében, Boromisza Tibor műteremkiállításával egyidőben.

5

) Idézhetünk egy-egy mondatot Dénes Valéria Franciaország és Hollandia különböző pontjairól (ismeretlen) barátnőjének küldött beszámolóiból: az összkép ugyanaz, festés egyvégtében. Saint-Raphael: „Nekünk festeni kell, mégpedig most a Salon d'Automne-ra ki kell rukkolni. A Landschaft mintha csak arra volna itt teremtve. Akár mozaikot is lehetne itt csinálni. Oly ragyogó kék a tenger, a város, mely balkonunkról gyönyörűen látszik, mintha napsütésben csupa drágakőből volna kirakva." Nagybánya: „Tegnap végre elküldtem a dolgaimat Párizsba, express küldtem, begöngyölítve, utolsó percig dolgoztam, éspedig szorgalmasan, reggeltől estig." Hollandia: „Találtam egy szobát, oly csuda kilátással, s dolgozni muszáj, Sőt reggeltől estig dolgozom. Csak pár napra maradhatok itt. (...) Oly szép kilátást még sohasem láttam." Párizs, 23 rue Vaugirard: „Nem nyugodtam, míg nem találtam egy gyönyörű szobát a Luxemburg közelében, kertre nyílót. Nagyon jó bútorok vannak benne, szép széles ablak, kandalló, és főleg jó alakja van a szobának. Négyszögű, nem nagyon magas, fehér plafon, kék fal, sárga függöny. Délelőtt műterembe járok, este is, délután a múzeumokat járom. (...) Sok szép kiállítás volt ismét, Gauguin, Manet. Holnap nyílik meg ismét Cézanne." De végül is mi volt az a különleges művészi festői probléma, amely ezt a szó szoros értelemben összenőtt sorsú művész házaspárt - oly sajnálatos kevés számban fennmaradt műveik alapján megítélhetóen - foglalkoztatta? (A Nemzeti Szalonban a katalógus szerint Galimberti 40 festményt, Dénes Valéria 77-et állított ki, a Galerie Weillben ennél jóval kevesebbet mutattak be; ma a jelentősebbekből alig néhány ismeretes mindössze.) Réti István, akit önéletrajzában Galimberti (itthon, nagybányai) mesterének nevez, úgy jellemzi pályatársát, hogy „6 volt talán az első kubista festő Magyarországon, mégpedig nem álkubista, aki csak divatból sajátította el ennek a stílusnak a külsőségeit, hanem meggyőződéssel, komolyan és nehéz munkával igyekezett ebbe belemélyedni és elveit megvalósítani."

6 Az igazság az, hogy Galimberti a '14-es Nemzeti Szalon-beli kiállításhoz út „Művészi fejlődésünk" című tájékoztatóban, önmagukra vonatkoztatva, sem a kubizmus, sem a futurizmus megjelölést nem használja. Való-