Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Művészettörténet - Sonkoly Károly: A forradalmi építészet ritka emléke a Zselicben (A somogyhárságyi Festetics-Raczynszka mauzóleumban)

SONKOLY К.: A FORRADALMI ÉPÍTÉSZET HATÁSÁNAK RITKA EMLÉKE A ZSEUCBEN 177 Köszönet illeti Hajnis Róbert építészeti-építésügyi szakfelügyelőt (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Pécs), aki az emlékre felhívta figyelmünket. 63 Lásd 28. és 125. j. 64 Lásd az 59-61. jegyzetekben hozott munkákban. 64a A kérdés alapos elemzése: ERJCHSEN, 1980, S. 210-221. 65 Reynold HlGGINS: Minoan and Mycenaean Art. (London, repr., 1971), 87. Pausanias is említi, a Klütaimnesztra- és az Aigisztosz-sírokkal együtt (II. 16.) (PAUSANIAS, 1967, S. 121 f., 576 f.; SZILÁGYI, 1962, II. köt., 13.). Hadrianus császár helyreállíttatta az emléket (HOOD, 1967, 115.). A XVIII. sz. végétől már a nyugati utazók is felkeresik Mükénét és itineráriumaikban említést tesznek a Pausanius-ból ismert kupolasírról és megjelennek a róla készült grafikák is (WACE, 1924, pp. 283.. 286-287.; TSIGAKOU, 1981, pp. 157.). François-Charles-Hugues-Laurent Pouqueville (1770-1838), levantei francia fókonzul (HAMDORF, 1985/1, S. 149.; HAMDORF, 1985/2, S. 254.), útikönyvének rövid, Mükéné ismertetésében, amelyben az Aigisztosz- és a Klütaimnesztra-sírok is szerepelnek, megemlíti, hogy Átreusz mauzóleumát a helyi lakosok birkaistállónak használják (POUQUEVILLE: Reise durch Morca... in der Jahren 1798, 1799, 1800 und 1801. Wien, 1807, Bd. I., S. 272 f.). Egy később írott művében bővebben foglalkozik az emlékkel, mellékelve képeit is (POUQUEVILLE: Griechenland. Stuttgart, 1836, S. 24., Anm., Abb. 7., 8.). Röviddel Pouqueville után járt itt az angol Edward Dodwell. Az Átreusz kincsesháza a belsejét mutató rajza után készült egy, 1834-ben, könyvillusztrációként megjelent grafika, amelyen a Schliemann által, az 1870-es években folytatott, mükénéi ásatások (HAUTUMM, 1983, S. 229 ff., 255 f.) megkezdése előtti állapotában látható a kupolasír (reprodukcióját hozza TSIGAKOU, 1981, Pl. 59., p. 203.). Ez a somogyhárságyi mauzóleum megépítése előtt, bő egy évtizeddel megjelent, metszetekkel illusztrált munka éppen a küklópikus építészet emlékeivel foglalkozik (Views and Descriptions of Cyclopean, or Pelasgic Remains in Greece and Italy... from Drawings by the Late E. DODWELL. London, 1834) (SZILÁGYI János György tanár úr, Budapest, sz. sz. k.), köztük az Átreusz sírkamrájával is (Introduction, pp. 9., 10., Plates 9., 10., IL). Dodwell egy korábbi, szintén illusztrált munkája is foglalkozik az emlékkel (E. DODWELL: A classical and topographical Tour through Greece... London, 1819, pp. 229-234.). (Dodwellrôl: WACE, 1924, pp. 283., 286.; HAUTUMM, 1983, S. 257.; HAMDORF, 1985/1, S. 126., 149.; HAMDORF, 1985/2, S. 255.; SZENTESI, 1997, 81. j., 63./1. col.). Lord Elgin (HAUTUMM, 1983, S. 18 ff.; HAMDORF, 1985/2, S. 254.) és társasága is felkeresték az emléket 1802-ben. Erről a látogatásról részletes beszámoló maradt fenn, benne az építmény, a kupola leírásával, sőt a Lord embere, Lusieri később rajzokat is készített az emlékről (Arthur Hamilton SMITH: Lord Elgin and His Collection. The Journal of Hellenic Studies 36., 1916, pp. 163-372., pp. 212-215., 281.; [Szentesi Edit tud. kutató, Budapest sz. sz. k.]; WACE, 1924, pp. 283.. 286.). Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az Átreusz sírkamráján kívül, a XIX. sz. első felében még 5 másik - rosszabb állapotú - tholosz sír is ismert volt Mükénében (POUQUEVILLE, id. h.; WACE, 1924, p. 283., passim.). A korai, magyar utazók közül, akik eljutottak Mükénébe, leghíresebb gr. Széchenyi István, ó 1818-1819-es, görögországi és kisázsiai útja alkalmával, 1819 február 7-én ért ide. Mély benyomást tettek rá „...Überresten von Mycene, die wahrlich wegen ihrem Alter die aller Interessantesten in ganz Griechenland sind ...". Társaival felkeresték az ún. Átreusz kincsesházát is, amelynek belsejében üggyel-bajjal tüzet raktak, bizonyára a hideg miatt, amelytől, feljegyzései szerint, gyakran szenvedtek a zord évszakban (Gróf SZÉCHENYI István: Naplói. I. köt. Bp., 1925, in Gróf Széchenyi István összes munkái. X. köt., 516., 827.; lásd még 146. j.). 66 Csak megemlítünk néhány olyan, XVIII. sz.-i példát, amelyeket esetleg a mükénéi, vagy az etruszk, talán pontosabban fogalmazva a küklópikus architektúra korai hatásása, ill. ennek és a megalitikus építészet divatja emlékeinek vélhetünk. A Désert de Retz (Párizs közelében) 1770-es években létesített parkját övező, falazott kerítés were entered by a frowning Mycenaean portal in a rock" (CONNOLLY - ZERBE, 1962, p. 150.). A lebontott emlékről csak egy századeleji fotó ismert (MOSSER, 1983, pp. 59.. 61., fig. 12.; КЕТСНАМ, 1994, p. 52./fig. 34. [párhuzamként egy Píranesi metszetet hoz: p. 53./fig. 35.]), amely egy archaizáló, „küklópikus" reminiszcenciákat ébresztő, ill. talán annak szánt, de speciálisan mükénéi jegyeket nem mutató, nagy kőtömbökből összerótt, monumentális kapuzatot örökít meg. Talán inkább a nyugat-európai, megalitikus építmények, vagy etruszk áthidaló kőszerkezetek (DURM, 1905, S. 23 f., 54./Fig. 53.,) hatásával számolhatunk, elsősorban a hatalmas szemöldökkövet nézve. Ezen kívül az egyetlen - általunk ismert - még ide sorolható példa, egy kőből épített kertkapu, amelynek képét a Grohmann féle Ideenmagazin közli (GROHMANN, 1810, Cah. 17./VIIL). Azt, hogy csak tervről, vagy megvalósult emlékről van szó, a szöveges rész nem hozza, mint ahogy egyéb adatot sem. A formái nem azonosak a fenti, francia emlékkel, de nem kizárható, hogy a szintén nagy kváderekből összeállított, két, külső síkján befelé döntött pillérből és az ezekre helyezett, timpanont formázó, robusztus áthidalóból álló kapuzatot a művész „mükénéi", v. „etruszk", ill. „küklópikus" formájúnak szánta. A „timpanon" archaizáló jellegű, monolit szemöldökkövéhez hasonló formákat láthatunk, de dór oszlopsorra helyezve, a Svédországban, III. Gusztáv számára dolgozó Louis-Jean Desprez tervcin, aki ezeken északi germán ornamentikát is szerepeltet (MOSSER, 1983, pp. 67-69.). Ezzel egy másik, rokon stílusdivathoz is eljutottunk, amely az őskori, a germán és a kelta archeológia korabeli fellendülésén alapult. A megalitikus építészet nyugat- és észak-európai emlékei is már egészen korán a tudományos vizsgálódások homlokterébe kerültek (John MlCHELL: Megalithomania. Artists, antiquarians and archaeologists at the old stone monuments. (London, 1982); PÉROUSE DE MoNTCLOS, 1983, p. 81., passim) és szélesebb körben is „divatba jöttek" (HIRSCHFELD, Bd. III., S. 140., passim.; MOSSER, 1983, passim.). A Stonehenge képét pl. már J. В. FISCHER VON ERLACH munkájája is közli (KUNOTH, 1956, S. 91., Abb. 71.; MOSSER, 1983, pp. 55-56.). Ennek Angliában számos imitációja készült, s ott a follies műfajában a „neomegalitok" egy külön ágat képeznek (JONES, 1953, pp. 119-130.: „Bones and Druids"; passim.; WATKIN, 1982, p. 43.). A Kontinensen viszont - a fenti, némiképp ide is sorolható példákon kívül - jószerivel csak egy ilyen, par excellence „ősgall" emlékről tudunk a XVIII. sz.-ból. Ez az Ermenonville-i parkban ma is meglévő Dolmen (MOSSER, 1983, pp. 55-56., fig. 3.; CAYEUX, 1987, pp. 161-162.; КЕТСНАМ, 1994, p. 52./Fig. 33.). 67 A legelsők közé tartozik az osztrák barokk építészet jelese, J. B. FISCHER VON ERLACH (1656-1723): Entwurff einer historischen Architektur, с, 1721-ben megjelent műve (KUNOTH, 1956.; PEVSNER, 1971/2, S. 194 f., Anm. 89.; KRUFT, 1986, S. 205 ff., 687.). A közölt képek még elmaradnak a XVIII. sz. közepétől jelentkező, az antik emlékekről készített, precíz felmérési rajzoktól. A barokk kor és az új, archeológus mozgalmak antikizálásának elemző összevetése a Villa Albani, ill. egyes részletei, kerti épületei és J. Stuart Hagley Park béli dór temploma (lásd