Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)
Néprajztudomány - Begovácz Rózsa: „Az örök világosság fényeskedjék neki...” A végtisztesség megadásának alakulása a Dráva mentén
154 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41-42 (1996-97) 2. Drávasztárai asszony gyászviseletben. (A szerző felvétele. Rekonstrukció, 1990.) A gyász idején különböző tilalmak éltek. Nem volt szabad mulatni, szórakozni, lakodalomba elmenni; még saját maga számára is csak szomorú éneket dúdolgathatott. Az özvegyasszonyoknak három éven belül nem illett újra férjhez menni. A férfiakkal sokkal elnézőbb volt a faluközösség, ők akár már az első gyászév elmúltával újra házasodhattak 65 . A halott hozzátartozóról temetés után sem feledkeztek meg, de túl gyakran nem mentek a temetőbe. Mindenszentekre és halottak napjára kötelező volt rendbe tenni a sírokat és gyertyát gyújtani. Csak újabb szokás az, hogy évente többször is kimennek rendbe hozni a hozzátartozók sírját, illetve hogy nagy egyházi ünnepeken virágot is tesznek a sírra. Az elhunyt családja évente egyszer misét mondat a halottért. A miséről azt tartották, hogy megvéd a hazajáró lelkektől is 65 '. Az itteniek hite szerint, ha „haza jár" a halott, akkor lelke nem a mennyországba jutott, hanem ezen a világon vándorol. Ilyen esetben imát kell mondani érte. Ha halottal álmodunk, akkor esni fog, mondták egykoron. Ha viszont álmunkban temetőt láttunk, az könnyeket jelent 66 . Az az anya, akinek kiskorú gyermeke halt meg, nem evett almát Mária Magdolna napjáig (júl. 22.), mert az itt élő horvátság hiedelme szerint ezen a napon Szűz Mária almát oszt a mennyekben. Ilyenkor csak az a gyermek kapott almát tőle, akinek édesanyja nem evett almát a nevezett napig 67 . A régió más etnikumaitól, de még más horvát községektől is eltérő, egyedül álló szokás volt Potonyban a Mindenszentek napi bál, amit még az 1950-es években is gyakoroltak. Nappal a falu lakossága végigjárta a sírokat, majd misére ment. Ezután a gyászöltözetet felcserélte félünneplősre és bálba mentek. Az év legnagyobb bálját tartották ezen a napon. Ez a szokás az elhunytak megvendégelésének sajátos helyi változata. Másnap a falubeliek újra gyászruhát öltöttek 67 *. A sírokról virágot szedni, s azt hazavinni nem volt szabad, mert úgy tartották, hogy a halott eljön érte 68 . A Dráva menti horvát falvakban csak katolikus temetők vannak, hiszen itt régen mindenki római katolikus volt. Kivételt képez az az elenyésző számú zsidó kereskedő, akiket itt temettek el. Régen öngyilkosokat nem engedték a temetőbe temetni, hanem csak a sáncba vagy a temető szélébe. Ilyenkor a temetés egyszerűbb volt. Tótújfaluban csak a rokonság kísérte és a pap, aki stóla nélkül, fehérben végezte a szertartást. Potonyban harangszó nélkül, csak a rokonság kísérte ki az ilyen halottat. A Dráva menti horvátok temetői kelet-nyugati tájolásúak. A halott feje nyugati irányba néz. Kivétel ez alól Potony új temetője, melyet 1980-ban nyitottak meg. Itt a sírok észak-déli tájolásúak. Itt a halott feje északi irányban van. Kőkereszteket viszonylag későn, az 1960-as évektől állítanak. A napjainkra országos gyakorlattá vált kripták építését a Dráva menti horvátok a mai napig nem vezették be, feltehetően a magas talajvízszint miatt. * * * Napjainkra e falvak lélekszáma igen lecsökkent. A fiatalok Barcson, Sellyén, Szigetváron és Szentlőrincen találtak munkát. Építkeztek és ott maradtak. Ezekben a falvakban a megmaradt lakosság életkora magas, ebből adódóan gyakoribb a temetés, mint a keresztelés. Napjainkban a maroknyi falubeli úgy búcsúzik a végleg eltávozottól, úgy adja meg a végtisztességet, hogy mind egy szálig ott állnak a sírnál.
