Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-1997 )(Pécs, 1998)

Néprajztudomány - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében. III. Kápolnák

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 41-42 (1996-97) 115-147 Pécs, 1998 Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében III. Kápolnák LANTOSNÉ IMRE Mária A kápolnák a szakrális táj meghatározó építészeti objektumai, egyúttal kiemelkedő jelentőségű kultusztörténeti emlékek. Berendezésük számos ikonográfiái kérdést vethet fel a kutatás számára. Évszázadok során sokrétű funkció kapcsolódott hozzájuk. Használatuk főleg az egykori hagyományos faluközösségek vallásos népéletében volt nélkülözhetetlen. Rendeltetésük szerint liturgikus célokat és a magánájtatosságot egyaránt szolgálják. Ezért vizsgálatuk komplex megközelítést igényel. Kutatásunk a pécsi egyházmegye vidéki településeire és a vonzáskörében lévő határbeli emlékanyagra irányult. A kápolnák funkciója és eredete A kápolna/capella elnevezés a latin cappa (köpeny) szó kicsinyített alakja. A név etimológiai vonatkozásban kapcsolatos azzal a történeti adattal, miszerint a kora középkorban a párizsi királyi udvarban, a Sainte Chapelle-ben őrizték Szent Márton legendás szétvágott köpenyét.

1 A kápolna (capella, oratórium, sacellum) mint istentiszteleti célokra szolgáló hely, ismert volt már az ókereszténység idejében. Kezdetben a vértanuk sírja fölé építettek emlékkápolnákat (cella memoriae). Kés.óbb a székesegyházak elé emeltek gyakorta keresztelőkápolnákat (baptisterium). A középkorban általánosan elterjedt a temetőkápolnák (carnarium) ill. a temetőből kiásott csontok őrzésére szolgáló csontház (ossarium) építése. Egyházi és világi főurak istentiszteleti célokra építtették magánkápolnáikat. A várak kegyúri kápolnái helyenként kettős kápolnaként funkcionáltak: az alsó szinten a cselédség, az emeleti részen a kegyúr és családja ájtatoskodott. A két tér között a mennyezeti nyílás tartotta fenn az egységet.

2 A kápolna építészeti vonatkozásban kisméretű, önálló, vagy templomhoz kapcsolódó építmény.

3 Liturgikus értelmezésben a kápolna olyan templomot jelent, amely „nem teljes jogállású" plébániatemplom.

4 A falusi kápolnákról kevés kutatási adat áll rendelkezésünkre. Míg Nyugat-Európában a témának gazdag szakirodalma van, nálunk a századfordulótól meginduló monografikus gyűjtések, egy-egy mikrotáj és település kutatása hozta felszínre a népi kápolnák dokumentálását, helyenként néprajzi szempontú vizsgálatát. A két háború között az 1930-as években a szakrális népi emlékek kutatásának új koncepciója körvonalazódott. Eszerint alapvető szempont a népi kultúrát sok tekintetben meghatározó vallási élmény és az egyházi szervezet településeinkre gyakorolt hatásának együttes vizsgálata.

5 Ez a program nem válhatott gyakorlattá, a közelgő háború miatt, de az elmúlt évtizedek sem kedveztek a kutatás számára. A témával kapcsolatban a legutóbbi időszakban készült néhány összegezés, amely komplexebb vizsgálaton alapul.

6 Tanulmányunk célja a szerteágazó téma terminológiai tisztázása és a kápolnatípusok tartalmi és formai értelmezése. A kápolnák építésének történeti előzményei A török hódoltság során, a pécsi egyházmegyében, az országosnál is nagyobb arányú volt a települések pusztulása. A középkori kolostorok, plébániatemplomok javarésze megsemmisült. 1686-87-ben Tolnában, Baranyában mindössze 10 plébániát regisztráltak, de itt sem volt mindenütt plébános. A plébánosok a nép adományaiból tengődtek.

7 A pécsi egyházmegye újjászervezése, a kurucok és a császári csapatok zsoldjába szegődött rácok váltakozó támadásai miatt akadozott a 18. század elején. Radanay Mátyás Ignác püspök (1687-1703) a helyreállítást csak tervezte, a megvalósítás azonban későbbre maradt. Püspöksége idején első feladatának tekintette a hatékony küzdelmet az eretnekek ellen. Ezért a lelkipásztorkodás megerősítésére 1687-ben ferenceseket, majd 1694-ben nagyobb számban jezsuitákat telepített le Pécsett. Az előbbiek vidékünkön már a török megszállás idején is pásztoraitak. 1690-ben a domonkosok, 1694-ben a pálosok, 1698-ban a kapucinusok, 1702-ben Szent Ágoston remete-atyái telepedtek le az egyházmegye központjában. Közülük főleg a jezsuiták, a domonkosok és a pálosok tartottak régiónkban missziós lelkigyakorlatokat.

8