Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Néprajztudomány - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében II. Kálváriák és a passió emlékei

156 A JANUS PANNONTUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 41 (1996) Véménden a helybeli németek kitelepítéséig élt az a hagyomány, hogy a fiatal lányok, a nagyböjti időszak folyamán vasárnaponként estefelé, Nagypénteken és Húsvét vasárnap hajnalán rendszeresen keresztutat jártak. A Nagyhéten, csütörtökön, pénteken és szombaton, valamint a Feltámadást követően, mindig ugyanahhoz a házhoz mentek imádkozni. A háziasszony, az ún. Fürbeterin vezette a 15-20 fős csoportot, akik az első napon állva, második napon térdepelve, harmadik napon az asztalt körbejárva együtt imádkoztak. Először három tized rózsafüzért mondtak, a Fájdalmas Olvasóból, majd az alábbi imát, melynek szövege, az adatközlő elbeszélése szerint, generációkon át örökítődött: „ín der heiligen Karfreitagsnacht, Wenn die Mutter am Grabe sitzt und schrien, Ach weh, ach weh, wie tun mir meine Wunden so weh, alle bluten, die Kleinen wie die Grossen, die Juden haben wir alles verschlagen und verstosen,wenn nur ein Mensch, auf Erden were, der mir dieses Gebet alle Heiligen Kafreitags nacht dreimal bete,denn will ich belohnen, drei himmlische Kronen, eine für seine Vater Seel, die zweite für seine Mutter Seel, und die dritte für seine eigene Seel"

40 Az előzőkben már említettük, hogy a Fájdalmas Mária szobrokat kezdetben főleg a húsvéti időszakban öltöztették. Ennek szép variánsa a tolnai kálvária keresztjéhez fűződő szokás. A kálvária kőkeresztje talpazatán, Krisztus lábainál egykor 40 cm magas Mária szobor állt. Ezt a szobrot a lakosság a Nagyböjt idején fekete palástba öltöztette. Húsvét vasárnapján, hajnali 3 órakor a fekete leplet fehérre cserélték. A 30-as, 40-es években az öltöztetést Hiemmel Józsefné és nagyanyja Puszler Lőrincné végezték.

41 A kálváriákat helyenként a keresztjáró napokon is látogatták. Bolyban, a két háború között, nagy nyári szárazságok idején az előimádkozó Braun Rézi, a „Betfrau" a kálváriára is vezetett esőkérő körmenetet. Olyankor a falu jámbor asszonyai 7 napon át együtt mentek a kálváriára imádkozni. Hét megelőző estén át, sötétedéskor gyertyával indultak stációt járni. Az idősekhez sok fiatal is csatlakozott. Útközben az ún. Regenlied szövegét énekelték: „0 Grosser Gott' Du Schöpfer aller Dingen - Um Deine Gnaden beten wir und singen: - Komm mit Deinem Segen, - Gib uns Tau und Regen, - Dass die durstige Mutter Erd - Samt der Frucht erquicket werd"

... stb.

42 A temető és a kálvária, - a halál és az élet, a feltámadás gondolati tartalmát a hagyományok világában élő ember egykor természetesen kapcsolta össze. Ennek szép példája elvétve temetőinkben még ma is látható. Virágvasárnap és Húsvétvasárnap, az allelujás szentmise után a családok első útja a temetőbe vezetett, ahol - a feltámadás reményében óriási barkaágat tűztek hozzátartozóik sírjára. 29. ábra. Barkaággal díszített sírkő a nagynyárádi temetőben. A fénykép 1992-ben készült. A tanulmányban szereplő fényképeket Lantos Miklós készítette.