Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Történettudományok - Rózsa Miklós: Caflish Kristóf cukrász és svájci rokonsága

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) 89-105 Pécs, 1996 Caflisch Kristóf cukrász és svájci rokonsága RÓZSA Miklós I. A neves német utazó, Johann Georg Kohl 1840-ben a Dunán Pest felé utazásakor a hajó orrárbócától a másod­osztályú kajütbe vonult vissza, hogy lássa, milyen emberek jöttek itt össze. Felfigyelt az egyik sarokban ülő idősebb emberre és a vele levő ifjúra, mert rétorománul beszélgettek. Megtudta, hogy Graubünden kantonból való svájciak. Az idősebbik egy kassai cukrász volt, az ifjú pedig a Graubühdenből jött unokaöccse. Bécsben szálltak hajóra. A cukrász odáig utazott unokaöccse elé, aki majd nála fogja inasként tanulni a cukrászkézművességet 1 . Kohl az útleírásában ehhez a feljegyzéshez mindjárt hozzá is fűzi, hogy két útitársa azok közül az alpesiek közül való, akik, mint írja, egész Németországban, Lengyelországban, Oroszországban és Magyarországon cukrászokként terjedtek el 2 . Graubünden Svájc legnagyobb és legkeletibb kanton­ja, amely Ausztria és Olaszország közé ékelődik. Főváro­sa Chur. Lakossága német, olasz és rétoromán nyelvű. Hegyes tájai, rideg klímája a mezőgazdasági termelésnek nem igen kedvez, a völgyek zöld rétjein azonban magas színvonalú állattenyésztés folyik. A kanton minden völgyének, elsősorban a Bregaglia-völgy (das Bergell, olaszul: Val Bregagliá) és az Engadin (rétorománul Engiadin) völgy 3 lakói számára gazdasági szükségletként jelentkezett a kivándorlás. A külföldön ipari és kereske­delmi tevékenységet folytatók kivándorlása a XIX. sz. késői éveiig folyt. Közülük sokan végleg ott maradtak az idegen országban, sokan visszatértek. Kapcsolatuk az otthon maradt hozzátartozókkal nem szakadt meg végleg. A távozni kívánók már a XV. és XVI. században szíve­sen indultak a Velencei Köztársaságban és Velence városában kínálkozó kenyérkereset után 4 , ahol közülük sokan a cukrászkézművességgel foglalkoztak. Egyetlen tárgyilagos graubündeni történeti mű sem hallgatja el azt, hogy a velencei cukrászkézművességben a graubündeniek voltak túlsúlyban. 1699-ben Velence 42 cukrászüzeme közül 40 graubündeniek tulajdonában volt 5 . Velence azonban 1766-ban külpolitikai okokból kiutasította a graubündenieket, akik között 203 cukrász volt 6 . Ezek visszatértek hazájukba, de mert megélhetésük nem volt biztosítva, újból idegenben kellett munkát keresniök. Az ekkor, majd az azt követő évtizedekben kivándorlók lendítették fel az Alpokon túli Európában a cukrászkéz­művességet, holott ez saját hazájukban nem volt honos. A fiak és az unokatestvérek, akik az Inn és a Rajna forrásvidékének falvaiban mezőgazdasági termeléssel, főként állattenyésztéssel foglalkozva nőttek fel, elindultak külföldön dolgozó atyáikhoz, nagybátyjaikhoz, hogy ott az édességkészítés művészetét megtanulják, majd az utódoknak továbbadják 7 . A külföldön folytatott cukrászkézművesség Graubün­den kultúr- és gazdaságtörténetében fontos helyet foglal el. A múlt század közepén Eugen von Vaerst báró, a Breslauer Zeitung későbbi tulajdonosa és kiadója a következőképpen jellemezte a graubündeni eredetű cukrászkézműveseket. „Die vorzüglichsten Zuckerbäcker auf der ganzen Erde, die man auch in allen grossen Städten inner und ausserhalb Europas findet, kommen aus Graubünden" 1 '. A graubündeniek kivándorlása a svájci historikusok, valamint szociológusok kutatásainak egyik központi fontosságú tárgya. E század elejéről való - az ismerete­ink szerint legrégebb - ilyen tárgyú munka: Ernst Lechnernek első sorban az engadiniak, de más graubün­denieknek is a kivándorlásáról szóló munkája 9 . A felsó­engadini kivándorlás és az erre kényszerítő kedvezőtlen mezőgazgasági adottságok közötti összefüggéseket vizsgálja zürichi doktori disszertációjában Heinrich Schmied™. A graubündeni kivándorlás történetének jelentős fejezete az Engadinból kivándorolt és cukrász foglalko­zást választottak életútja. Ebből kiindulva készített a felső-engadini Samedanhól való Dolf Kaiser zürichi levéltáros egy felmérést a graubündeni, elsősorban az Engadinból, valamint ezzel határos vidékekről való kivándorlókról. A felmérés eredményét előbb rétoromán nyelven, 1965. tavaszától 1967. őszéig tartó folytatások­ban egy folyóiratban" tette közzé, majd ennek adatait 90 olvasótól kapott újabb adatokkal kiegészítve 1968-ban egy lexikonszerűen szerkesztett kiadványba foglalta. Ebben a kivándoroltak tartózkodási helyének (kereken 700 városnak) betűrendjében, több, mint 400 személyre és mintegy 300 cégre vonatkozó adatot közöl ezek

Next

/
Oldalképek
Tartalom