Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)
Művészettörténet - Várkonyi György: „Hagyomány” és „lelemény”. Archetipikus elemek Derkovits Gyula késői korszakának kompoziciós megoldásaiban
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) 185-210 Pécs, 1996 „Hagyomány" és „lelemény" Archetipikus elemek Derkovits Gyula késői korszakának kompozíciós megoldásaiban VÁRKONYI György A jelen cikk által érintett problémák felvetésének aktualitást nem csupán az 1994-ben bekövetkezett kettős Derkovits-évforduló 1 protokolláris szempontja ad, hanem az a felismerés is, hogy a Derkovitsot foglalkoztató archetipikus mozzanatok 2 és azok sajátosan kapcsolódó formái a Derkovits utáni generációk festészetére (és szobrászatára) is termékenyítő hatással voltak, mi több, a század utolsó harmadában is születtek és születnek érvényes válaszok több mint ötszáz évvel korábban felvetődött kérdésekre 3 . Elkerülendő a pontatlan címadás keltette olyan várakozásokat, melyeknek a tanulmány nem tud megfelelni, sietek rögzíteni: az érett Derkovits-i kompozíció, képépítési gyakorlat és térértelmezés néhány aspektusát, eszközét érinti csak az alább következő szöveg, melynek célja, hogy az említett eszközök között összefüggést mutasson ki, s egy rendkívül szerteágazó tradíción alapuló alkalmazásukat - esetenként meglehetősen triviális - analógiák fényében vizsgálja. A „késői korszak", melyre az elemezni kívánt jelenségek érvénye kiterjed, az 1930-34 közötti, egyértelműen elkülöníthető utolsó periódust, és az azt megelőző egykét évet, a KÖRNER Éva nyomán a „szigorú stílus" korszakának nevezett szakaszt is magában foglalja 4 . Az életmű e kiteljesedő, végső harmadában Korner Éva monográfiája alapján a kompozíció jellemző változatai az alábbiak szerint csoportosíthatók: önálló, de időnként kevert, egymást átfedő variánsokat képeznek a metszéses, vágásos megoldásokkal; az egy síkba transzponált felületekkel; a rács-szerkezetű geometrikus vázzal; a kocka térrel; a „premier-plán" térkitöltéssel, valamint az áramló részecskék szövevényével jellemezhető konstrukciók. E csoportosítás érvényét maradéktalanul elismerve szeretnék rámutatni az életmű e szakaszában azokra a feltűnő következetességgel használt motívumokra, melyek már korábban a festészet történetének archetipikus elemeivé lettek, s időről időre feléledő hagyományuk napjainkig követhető. Ezeknek a motívumoknak, eszközöknek szignifikáns alkalmazása kivétel nélkül a Derkovits-i térértelmezés alakulásával hozható kapcsolatba. Bizonyára nem véletlen, hogy a hatvanas években keletkezett két tanulmány mindegyike, mely egy-egy érett Derkovits főmű interpretációjára vállalkozott (NÉMETH Lajos 5 illetve PERNECZKY Géza 6 írása), olyan festményeket elemez, ahol a kompozíció kulcsa a tükör. Ez az eszköz oly mértékig megkülönböztetett szerepet játszik a Derkovits oeuvre-ben, ami példa nélkül áll a század első felének magyar művészettörténetében. Talán Ámos Imre életművében van megközelítőleg hasonló súlya a tükörnek, de - természetesen - sokkal inkább szürreális vonatkozásai miatt. A tükör s ezzel összefüggésben a tükrözés-tükröződés motívumának hatalmas művészettörténeti irodalma van, amelyben tiszteletet parancsoló erudícióval kalauzolja olvasóját ВЕКЕ László egy meg nem jelent vizuális enciklopédia számára készített tükör-tanulmányában 7 . A téma súlyának érzékeltetésére idézek e cikkből az újabb keletű írások szerzői (Michel FOUCAULT és Jacques LACAN) mellett néhány nevet, olyanokét, akik művészettörténeti, kultúrtörténeti monográfiákkal gazdagították a tükör irodalmát: HARTLAUB, HOCKE, GOMBRICH, BALTRUSAITIS 8 . A tükörrel kapcsolatos elméleti alapvetések két irányból közelítenek a problémához: a téma filozófiai, szimbolikus összefüggései illetve pragmatikus (a festői praxist valamint az optikai-természettudományos szempontokat érintő) vonatkozásai felől. Bizonyos mértékig annak ellenére bele kell bocsátkoznunk a tükör filozófiájába, hogy Веке László figyelmeztetése nyomán előre tudjuk: „minden mindennel összefügg", s az ilyen, szinte végtelenül tágítható metafora (mint a tükör) jegyében folytatott vizsgálódásnál fennáll a parttalan elkalandozás veszélye. Az alábbi szakaszokban néhány - meglehetős szabadsággal idézett - részlet erejéig fokozott mértékben támaszkodom Веке gondolatmenetére. Teszem ezt annak ellenére, hogy a szerző jóvoltából van szerencsém ismerni PETERNÁK Miklós hasonló tárgyú kandidátusi disszertációját 9 , mely jóval nagyobb terjedelemben és apparátussal tárgyalja a metaforikus „ősképek"-nek, „természetes képek"-nek (árnykép, lenyomat, tükörkép) a kép genealógiájában betöltött szerepét 10 .
