Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Művészettörténet - Sárkány József: Tihanyi Lajos (1885–1938)

170 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 40 (1995) 7. Fülep Lajos 1915. o., v., 77,5x95 cm, MNG Itsz. 70.152.T. rezgés érzelemmel telíti az interieurt."

24 A tízes évek közepén készült művei pedig már Tihanyiénál teljesen más festői irányról tanúskodnak. Szélesen hullámzó, kanyargó, élénk, telt színekből álló ecsetvonásai megtalálhatók az ábrázolt ruháján, testrészein, környezetén, szinte önálló életet élnek. Ornamentális és nem strukturális szereppel bírnak (Önarckép 1917)

25

. E formai, kompozíciós törekvések, különbségek többek között lényeges funkció felfogásbeli eltérésekre is visszavezethetők, amelyek a mű és alkotó, mű és modell, alkotó és modell kérdéskörben vizsgálandók. E tényezőkre hívja fel a figyelmet SZABÓ Júlia, amikor megállapítja, hogy Kokoschka portréstílusa „igen erősen lírai, mindig önmagára is utaló. Barátait, ismerőseit, megbízóit mindig úgy ábrázolja, mintha saját érzelmeit, szenvedéseit, szenvedélyeit elemezné."

26 Tihanyi viszont objektivitásra törekedvén nem saját énjét vetíti ki a modellre, hanem viszonylagos távolságot tartva emlékképek sokaságából „markolássza" össze a lényegeseket, hogy ezzel meghatározza a modell „testi-szellemi erőterét, világban elfoglalt helyét... Görcsös kérdések feszülnek minden művében, amelyek az ábrázolt személyre és a világra egyaránt vonatkoznak."

27 Tihanyi kora legjobb portréistája volt hazájában. Abban a műfajban alkotott tehát kimagaslót, mely ezidőben Nyugat-Európában háttérbe szorult, ám Közép-Európában az ismert társadalmi forrongásban jelentős szereppel bírt. Nemzedékének másik kiemelkedő arcképfestőjével, Berény Róberttel közösen vallotta a modell etikai tartásának különös fontosságát, melynek az ábrázolás során nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezért tűntek a kortársak szemében Tihanyi portréi leleplezéseknek, feltárásoknak. Nem a köznapi, de az önmaguk előtt is titkolt belső énjükkel szembesültek a modellek, mert Tihanyi képes volt arra, hogy „az élet bőségével telt lényegesen jellegzetesét a jellegtelennel szemben felismerje és kihangsúlyozni tudja. Nem csak ábrázolt tehát, hanem - közvetve ítélkezett is... magasrendű elfogultságában az igazságot ráordította festményeire."

28 Portréi valóságos galériáját adják a tízes évek progresszív magyar értelmiségének.

29 A sorozat legelső darabja barátjának, Bölöni Györgynek, a Nyolcak szervező kritikusának 1912-es portréja.

30 Az erőteljes vonalakkal szabdalt, tördelt felületről „szigorú, nérói arc" tekint reánk, „mely tele van töprengéssel és kétségbeeséssel, és a másik pillanatban szelíd, asszonyos sírásra hajlik."

31 Az én vagyok - vallja a modell portréjáról, s Tihanyi szeretetteljes kegyetlenséggel, szigorral alkotott ítéleteit nem lehetett nem elfogadni, hisz a modellek szeme előtt játszódott le az a heroikus harc, melyet a festő folytatott a képért, melyet talán soha sem érzett befejezettnek, s melytől oly nehezen vált meg. E küzdelemről ír visszaemlékezésében FENYŐ György, aki 12-14 éves gyermekfejjel megértette, hogy „... itt egy nagyon nehéz és keserves kínlódással járó alkotás megy végbe."

32 Ez a „félig szenvedő, félig harcias magatartás" hitelesítette arcképeit, melyeken őszintén, kendőzetlenül jelenítette meg a nagybeteg, „asszonyosan és szenvedőn összeomló" Adyt, a szellem fölényével „gőgös-büszke" művészetfilozófikus, kritikus Fülepet, hullámzó, bő lila ruhában Kassákot, a makacs és „taktikázó", „lelkiatyás"