Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Művészettörténet - Sárkány József: Tihanyi Lajos (1885–1938)

A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) 165-184 Pécs, 1996 Tihanyi Lajos (1885-1938) SÁRKÁNY JÓZSEF „Amikor a tárgytalannak nevezett festészet termékeit szemlélem, olyankor kielégítetlen vagyok, mesterséges, ál-nirvánavilágban érzem magam folyamukban meggátolt érzelmek fájó csonkjaival, kuszáitan és boldogtalanul, s ezért hozakodom elő a magam érzeteivel, mert emlékszem és tudom, hogy még a háború előtti időkben nagyon is hasonlómód éreztük б is, én is a festenivalót, s így talán másnál inkább ismerem benne a festőt - s most tétován és reménytelenül agyalom festői állapotának megfejtését. Mert ahogy semmiben, úgy ebben a dologban sem volt képes opportunizmusra. Amit tett, abban mindig csak a meggyőződése lángolt. És erőszakossága is, — ami a mozdonygőze volt. S ő maga a mozdony, akiben a tűz egy szempillantásra sem hamvadt el, — és nehogy rájuk tévedjen: egyenes lélekkel rugdalta szanaszéjjel a sineket."

1 BERÉNY Róbert 1938—

ban, Tihanyi emlékezetére írt megrendítő sorait a századelő magyar avantgárdé nemzedékének gyászbeszédének is tekinthetjük. Azokra a művészekre gondolok, akik művészi forradalmukat hozzákapcsolták, szerves részévé tették annak a széleskörű társadalmi reformmozgalomnak, mely célul tűzte egy új Magyarország megvalósítását. Azét, amely végre Európa részévé válik nem csak földrajzilag, de polgárosultságában, szociális alkatában, kultúrájában is. A századforduló gazdasági prosperálása, a kulturális életben - elsősorban irodalmi, zenei területen - jelentkező, immár a modern európai irányzatokhoz igazodni vágyó, azokkal kapcsolatot kereső törekvések, s oly alkotók, mint Ady, Bartók, Rippl-Rónai példái erősítették a lelkes, mindent befogadni, meghódítani akaró fiatalok hitét. Közéjük tartozott Tihanyi Lajos és Berény Róbert is. Mindketten tagjai voltak az első magyar avantgárdé csoportnak, a Nyolcaknak, portréikon, melyek a korszak kiemelkedő eredményei közé tartoznak a pszichológiai jellemábrázolás, az expresszív és konstruktív alkotói szemlélet nagyfokú szintézisét valósították meg. A Ma publikálta Berény Bartók portréját, s 1918-ban megrendezte Tihanyi első gyűjteményes kiállítását. Tihanyi ezáltal személyével is összekötő kapocs lett az évtized két avantgárdé mozgalma, a Nyolcak és a Ma-kör aktivistái között. Tihanyi és Berény is lelkesen üdvözölte a forradalmat és igyekeztek részt venni az eseményekben. Művészeti szabadiskolákat szerveztek, Berény nagyhatású plakátot tervezett. A forradalom bukását követően még együtt voltak; mindketten emigráltak. Bécs, majd a Weimari Köztársaság forrongó fővárosa, Berlin volt a cél, ám ezt követően útjaik elváltak. Tihanyi azon kevesek közé tartozott, akik művészi szabadságuk megőrzése végett vállalták az emigrációval járó magányt, míg Berény - élve a közkegyelem adta lehetőséggel - hazatért. Tihanyi Párizsban folytatta heroikus küzdelmét a „peinture pure"-ért, ott volt a progresszív művészeti törekvések születésénél, s kubista, szürrealista alkotói periódusok után az Abstraction Création tagjaként eljutott az absztrakt festészetig, míg Berény a csendes hazai légkörben szép képeket festve szelíden visszakanyarodott egy lírai, alapvetően posztimpresszionista, posztnagybányai stílushoz. Tihanyi halálával a századelőn indult magyar avantgarde nemzedék harca - utolsó, még küzdő alkotóját is elvesztvén - lezárult. Tihanyi Lajos 1885—ben született Budapesten. Szülei jómódú polgárok voltak. 11 éves korában egy súlyos betegség - valószínűleg agyhártyagyulladás - következtében elveszítette hallását, beszéde pedig nehezen érthetővé, artikulálatlanná vált. A gimnázium negyedik osztályának kényszerű abbahagyását követően kezdett el rajzolni. 1904—ben beiratkozott a fővárosi Iparrajziskolába, majd kétéves stúdium után egy magániskolában tanult másfél évig. Főiskolát, akadémiát nem végzett. Az 1907—1910 közötti nyarakat ugyan Nagybányán töltötte tanulással, alkotással, ám a szabadiskolának nem volt tagja. Nagybánya korszakos jelentősége a magyar művészet történetében ismert. Az itt alkotó festők naturalista, impresszionista programja és tevékenysége, a modern magyar művészet alapjainak lerakása hatalmas tett volt. Megteremtették a továbblépés feltételeit, mely - már részben ellenükre is - 1906 körül be is következett, épp Nagybányán. Az itt dolgozó fiatalok közül Czóbel Béla már 1903-ban, majd az б hívására 1905-ben Perlrott Csaba Vilmos is Párizsba utazott, ahol döntően a fauves-