Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 40 (1995) (Pécs, 1996)

Természettudományok - Molnár Attila–Farkas Sándor: Az Eipipogium aphyllum (Schm.) Sw. új előfordulása a Mecsekben

MOLNÁR A. ÉS FARKAS S.: AZ EPIPOGIUM APHYLLUM (SCHM.) SW. ÚJ ELŐFORDULÁSA A MECSEKBEN 11 A termőhelyen négy védett faj él. Feltűnő továbbá két teljesen mikotróf, szaprofiton orchidea (Neottia, Epipogium) és az igen erősen mikotróf, redukálódott levelű Epipactis microphylla ilyen kis területen történő, együttes előfordulása. A lelőhely közelében előfordul a szintén erősen mikotróf Epipactis purpurata és Cephalanthera rubra, a mérsékelten mikotróf Epipactis helleborine valamint az Epipactis leptochila is. (A fajok mikotrófia adatai SADOVSKY, 1965 nyomán.) Az Epipactis leptochila (Godf.) Godf. eddig hazánkban csak a Vértesben (gyertyános bükkös, Holub in: Soó, 1980, p. 139.), a Szekszárd melletti S ötét-völgyben (Tóth I. Zs. in KEVEY, 1993) ül. a Déli-Bükkben (QuercoCarpinetum, Less N. ex verb, és mscr.) találták, az előfordulási adat tehát hazánkban a negyedik. (Az Epipactis leptochila Mecsekben előforduló példányait REINHARD et. al. (1991) munkája alapján a var. cleistogama elnevezésű alakkal azonosítottuk, melyre jellemző, hogy a virágok még teljes kinyílásuk előtt önmegporzással megtermékenyülnek majd hamarosan megfonnyadnak.) Az Epipogium aphyllum termőhelyén található fajok döntő többsége (84 %-a) Fagetalia ül. Querco-Fagetea elem. Ezeken kívül Carpinion, Alno-Padion és Quercetum-petraeae-cerris fajok vannak jelen a társulásban. A hazánkban felfedezett Epipogium-\Q\ő\\e\ytk mindegyike bükkösben vagy gyertyános tölgyesben található. A dobogókői előfordulás kivételével mindig völgyi helyzetben s legtöbbször patakok vagy vízszivárgás közvetlen közelében, jó vízellátottságú termőhelyeken bukkantak e növényre. Mindez összhangban van ZIEGENSPECK (1936) ül. KELLER et al. (1925-1944) által megállapított termőhelyigénnyel, miszerint többnyire északi vagy nyugati lejtőkön, árnyas bükkösökben vagy kevert bükkösökben él, főként kissé nedves termőhelyeken, források és patakok mentén fordul elő. Az Epipogium Soó (1973) szerint inkább mészkerülő, CSAPODY (1982) szerint viszont nálunk mészkedvelő. REINHARD et al. (1991) szerint gyengén savanyú talajokon fordul elő. SUNDERMANN (1980) két mérés alapján pH 6,0-7,6 kémhatású talajokról említi. Ugyanezt az adatot közli PROCHAZKA és VELISEK (1983) is. DANESCH és DANESCH (1975) valamint SUNDERMANN (1980) szerint az Epipogium aphyllum virágait rovarok alig látogatják, termést ritkán hoz, főképpen vegetatív úton szaporodik. Vegetatív szaporodását említi LANG (1989) is. Soó (1973) viszont rovarmegporzásról tesz említést. PIJL és DODGSON (1966) ill. LANG (1989) szerint poszméhek (Bombus sp.) végzik megporzását. PROCHAZKA és VELISEK (1983) szerint pollinátora a szürke poszméh (Bombus lucorum), mely hazánkban is előfordul. Megfigyeléseink szerint a németországi Hüfingi-erdőben (Donaueschingen) az édeskés és mégis kissé kellemetlen szagú virágait zengőlegyek (Syrphidae) látogatják és végzik a megporzást. A Mecsekben megtalálásakor a virágok jó részéből már hiányoztak a polliniumok, ami szintén rovarmegporzásra utal. A virágoknak itt több mint kétharmada megtermékenyült. A vegetatív szaporodás a mecseki állomány esetében is jelentős lehet, erre utalnak a csoportosan megjelenő hajtások. Az Epipogium aphyllum veszélyeztetettsége BAUMANN és KÜNKELE (1982) szerint Közép-Európában a faj kipusztulástól közvetlenül veszélyeztetett. Leginkább az intenzív erdőgazdasági művelés fenyegeti. Németországi megfigyeléseink ezt messzemenően alátámasztják, a növény az „állományklíma" megváltozásával a letermelt erdőáUomány melletti lelőhelyekről is eltűnik. Az egykor FÜLLER (1981) szerint több ezer tövet számláló hüfingi populáció - melynek régi gazdagságát jól érzékeltetik a KELLER et al. (1925-1944) által közölt képek - mára nagyon megfogyatkozott. A Mecsekben megtalált kis populáció jelenleg az egyetlen ismert állomány hazánkban, melynek egyedszáma valószínűleg eléri a néhány tízes nagyságrendet. A hajtások átlagos virágszáma 1992-ben meghaladta az 5öt, Németországban viszont leggyakoribbak az 1-3 virágú tövek voltak. Mivel például HUTCHINGS (1987) Ophrys sphegodes-Qn végzett, tízéves vizsgálatai szerint az orchideatövek kondíciója és virágszáma között pozitív korreláció áll fenn, joggal feltételezhetjük, hogy a termőhely „háborítatlansága" esetén e mecseki populáció hosszú távon is képes lehet a fennmaradásra. 1993-ban - valószínűleg a szárazság miatt - nem virágzott a Réka-völgyi állomány. Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket Berta Tibornak, Galambos Istvánnak és Kevey Balázsnak, akik irodalmi adatok pontosításában, felkutatásában segítségünkre voltak.