Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994) (Pécs, 1995)

Természettudományok - Dénes Andrea: A Mecsek és a Villányi-hegység karasztbokorerdői

7 Magyarországon csak a Mecsekben és közvetlen környékén előforduló (szubasszociáció) társulás JAKUCS (1961) szerint valószínűleg megegyezik a vajdasági Fruska-Gora Quercetwn montanum cotinetosum szubasszociációjával, és a Rudski-féle szerbiai Carpinetum orientális serbicum társulás quercetum pubescentis scillosum szubasszociációjával. A mecseki és a Villanyi-hegységi karsztbokorerdők leírása, előfordulása HORVÁT 1946-ban a karsztbokorerdők előfordulási helyeként Pécs városa felett a Dömörkapu-Lapisi műúttól délre található területet, a Tubes gerincét, a Dömörkaput és nyomokban kialakuló karszbokorcrdőként a Havihegyet említi. JAKUCS (1961) a társulás centrumát a Mecsekben a Pécs feletti Misina déli oldalain 300-550 m magasság között homogén állományként találta (mecseki variánsként elkülöníti a Villanyi-hegységi állományoktól), mely a város közelsége, az átvezető utak miatt már akkor is igen degradált volt. Szép állományokat említ viszont a Misina és a Tubes közötti területről. Ma a legtöbb bokorerdőnek jelölt erdő elsősorban emberi beavatkozásra megváltozott. Legnagyobb részét részben, vagy egészben feketefenyvesítették. Más területeket beépítettek, vagy az autóutak miatt igen degradáltak. A Dömörkapuként említett terület a Misina K-DK-i oldalán található meredek gyep-bokorerdő komplex. Meredeksége miatt háborítatlannak tűnik, bár DK-i kitettsége miatt hűvösebb, nedvesebb mikroklímájú, mint a többi mecseki terület. A mecseki karsztbokorerdők legszebb állománya e pici területen található. A Villányi hegységben JAKUCS (1961) a Tenkesen, Nagyharsányi hegyen található állományokról állapítja meg a Ruscus aculeatus magas dominanciaértékét és nevezi a Tenkes és környéke variánsának. Szerinte nem ismert, vagy kevésbé kutatott variánsa ez a szubasszociációnak, melynek állományai valószínűleg a horvát Bilo, Papuk, Pszunj, Fruska Gora hegységekben találhatók még meg. HORVÁT (1956) és LEHMANN (1975) szerint a Tenkes-hegyen igen szép karszbokorerdő állományok vannak a hegy déli lábánál. LOKSA (1966) zoocönológiai munkájában a Tenkes csúcsán említ bokorerdőt. A hegy déli lábánál ma már ezek nincsenek meg. A Tenkesen és a Csukmán a déli oldalakon erdőfoltokkal és tisztásokkal tarkított mozaikos vegetációt látunk, mely messziről karsztbokorerdőnek tűnik, valójában elsősorban mészkedvelő-tölgyes foltok és facsoportok valamint kőrisesedő gyepfoltok találhatóak itt sziklagyepekkel és lejtósztyepprétekkel váltakozva. Szerkezetében és megjelenésében karsztbokorerdőnek tekinthető vegetáció inkább a déli oldalak gerinc közeli részein és a gerinceken alakult ki. A Tenkes- és a Csukma-hegy egyes részeit hosszú időn keresztül legeltették, erre utal a területrészek elnevezése is, pl. „Felső legelő", mely már a legkorábbi fellelhető térképeken is így szerepel. A gerincen és a tetőn található bokorerdő esetében felmerül, hogy legeltetés következtében alakult ki. Ma azonban a letörpült, talajra gyakran leterülő törzsű fák, valaminta fajgazdag cserje- és gyepszint természetes bokorerdő hatását keltik. A Villányi-hegység keleti részén, a Szársomlyóhegytől északra található a kétcsúcsú Fekete-hegy. A korábbi irodalom karsztbokorerdőt innen nem említ. A hegy keleti és nyugati lejtőjén, valamint déli oldalán található azonban néhány kisebb állomány. A florisztikailag legismertebb Szársomlyó-hegy karsztbokorerdő társulásáról leginkább megoszló a kutatók véleménye. LEHMANN (1975) ezt írja: A hegy 440 m-es tengerszint feletti magasságú tetőrégióján és déli lejtőjének felső részén található ez a vegetációtípus, mely a tölgyesek Orno-Cotinion csoportjába tartozó cönózis annak ellenére, hogy a névadó Cotinus coggygria nem él a hegyen. Bár gyengébben fejlődött ki mint pl. a Villányihegység nyugatabbi részén fekvő Tenkes-hegyen, vagy a Mecsek Misina-Tubes vonulatán, mégis jól elkülönül nem csak jellegzetes habitusával, hanem florisztikai összetételével is a többi cönozistól. SZÁRAZ et al. (1985) szerint is a Cotino-Quercetum pubescentis társulás a déli lejtő és a hegygerinc erdőtársulása. A Sedo sopianae-Festucetum dalmatic ae társulással komplexet, mozaikot alkot. BORHIDI (1991) véleménye, hogy a déli lejtőn sziklai erdőssztyepp alakult ki, mely a déli kitettségű nagypados jura-mészkő lejtőn kis lokális cserjeerdő-foltok és nagyobb kiterjedésű magasfüvű sziklalejtő-gyep mozaikja. Szársomlyón a déli oldalon a gerinc közelében kissé más szerkeztűek a bokorerdőfoltok, mint kisebb magasságokban. Előbbiben s lombkoronaszint és a cserjeszint alacsonyabb (2-3 m illetve 1-1,5 m), borítása mindkettőnek nagyobb. A lombkoronaszintben a Cornus mas fatermetű példányai is előfordulnak. Itt állandó faj a Ruscus aculeatus, és a cserjeszintben megjelenik a Tilia argentea is. A gyepszint gyengébben fejlődött ki, a sziklák néha egy-másfél m magasságot is elérnek. Kisebb magasságban, a gerinctől távolabb a fák magasabbak (4-5 m), a cserjeszint kevésbé fejlett. A gyepszint borítása nagyobb, a sziklagyep fajai gyakrabban húzódnak be az erdő alá.