Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994) (Pécs, 1995)

Természettudományok - Bálint Zsolt: Adalékok a Balkán boglárkalepke-faunájához (Lepidoptera, Lycaenidae)

73 céíől nyugatra is előfordul és többnyire a Lorkovic által diagnosztizált alcetas-szal azonosítják (pl. Lepidopteren Arbeitsgruppe 1987: 347-348.), míg areája kelet felé a tipikus de

colorata-val együttesen egészen Anatóliáig húzódik. Elterjedésének keleti határa még nem ismeretes; a Staudinger-féle decoloratus-t Anatóliában és a Krímben gyűjtötték, de az "alcetas"-t Dél-Szibériából is kimutatták. A bulgáriai példányok is ehhez a nehezen megragadható taxonhoz tartoznak, így ideiglenesen ,jp. alcetas"-ként határoztam meg őket. A jelenség fenti leírása alapján egy szuperspécies tömb-képe rajzolódik ki előttünk, amely hasonló az alábbiakban ismertetésre kerülő alcon-rebeli és az arion-ligurica csoportokhoz. A Maculinea árion problémakör Az arion-ligurica problémakörről már írtam egy előző dolgozatomban (BÁLINT 1989: 51.). A Balkánon egy sötét an'on-fenotípus található, amely némely jellegzetességeiben emlékeztet az alpesi obscur a (Crist, 1878) taxonra, de annál világosabb (antesion Fruhstorfer, 1917). A világos ligurica-sdak és az árion nem jut le a Balkánra, ezek legdélibb előfordulása a Kárpát-medencével határos területek (Szlavónia). Érdekes módon kelet felől az Ural sztyeppvidékén egy másik árion alak hatol be Európa területére egészen a Dnyeper-síkságig: fonákján igen erős a zöld behintés, többnyire a hátulsó szárnyat egészen a szegélytérig befedi (cyanecula Eversmann, 1845). Ez a fenotípus ökológiájában nominotipikus arion-mú mutat közelebbi rokonságot. A Maculinea alcon szuperspécies Sok tekintetben emlékeztet az arion-csoport által felvetett problémákra az alcon és rokonsági körének bonyolultsága. Az irodalom tévesen tartja számon rebeli néven azt a szárazságtűrő fenotípust, amely a kazahsztáni sztyeppvidéktől (vagy talán egészen az Altáj—hegységtől) kiindulva egész mélyen a nyugat-európai Ardennek antropogén eredetű xerophil biotópjaig terjedt, és számos helyen megtalálható a Kárpát-medencében is. Ezt helyesen a xerophila névvel kellene jelölnünk (BÁLINT 1989: 50-51). Az igazi rebeli a magas Alpok endemikus alakja, amely igen könnyen elkülöníthető morfológiai bélyegek alapján. Az irodalomban viszont alig esik szó egy igen karakterisztikus a/ow-alakról, amely a Keleti-Kárpátok vonulatától {limitanea Bálint, 1985) dél felé haladva Dalmácián, Horvátországon (tolistus Fruhstorfer, 1917) és a Balkánon át (sevastos Rebel et Zerny, 1931) egészen Anatóliáig hatol (Hreblay Márton és Ronkay Gábor gyűjtései). Ökológiájában némiképp emlékeztet a xerophila-тз. (vö. BÁLINT 1985a és 1986). LORKOVIC (1983: 112) ezt az alakot az általa ismert taxonok egyikével sem tudta azonosítani, éppen igen érdekes ökológiája miatt. Az alcon-rebeli-sevastos jelenség egyféleképpen magyarázható: egy csoport dinamikus fejlődését látjuk magunk előtt, de a különböző alakok még túlságosan fiatalok ahhoz, hogy a taxonómia eszközeivel a hagyományos nevezéktan is kifejezhesse különállóságukat. A fiietikus vonalak jellegzetességeit ugyan képesek vagyunk megragadni, kimerítően leírva azok haladási irányát, de a meglévő érvényes kategóriák egyike sem felel meg helyzetük egyértelmű ábrázolására. Egy bizonyos: a klasszikus értelemben vett faji szinten nem különíthetjük még el őket, akárcsak a hagyományos alfaj kategóriája sem illik rájuk. Ha szükséges, rokonsági viszonyukat legcélszerűbb a szemispecieseket összefoglaló szuperszpécies fogalmával megjelölni, amely jól szemlélteti monofiletikus eredetüket, allopatrikus megjelenésüket: Marculinea (alcon) xerophila, elterjedés: Nyugat-Palearktikum; Maculinea (alcon) alcon, elterjedés: Nyugat-Európa; Maculinea (alcon) rebeli, elterjedés: Nyugat-Európa, Alpok; Maculinea (alcon) tolistus, elterjedés: Délkelet-Európa. A csoport taxonómiájának és stabilitásának szempontjából fontosnak tartom a rebeli, a tolistus és a sevastos típusainak kijelölését. Mindkét taxon típussorozatait a bécsi Naturhistorisches Museum lepkegyűjteménye őrzi: Maculinea rebeli - Lectotypus (</): „Hirschke, Wien, Type; XV. Wr. ent. M."; (a cédula fonákján:) „Steyermark, 1700 m, VI. 1904"; „Hochschwab, 1700 m, Hirschke '04"; „alcon v. rebeli"; „Lectotypus, Maculinea rebeli Hirsch."; (a cédula fonákján:) „det. Zs. Bálint, 1990. IV. Budapest". Paralectotypus ($) ugyanazokkal az adatokkal. Maculinea alcon sevastos - Lectotypus (cf): „Neu Monteneg., Zljeb, Penth. '16., 28. VII." (nyomtatott); „Lycaena alcon sevastos Rbl. & Zerny, Type, male (piros, kézzel írt), (verso:) Őrig. Fig. (fekete, kézzel írt)"; Lectotype, male (piros, kézzel írt), des.: Zs. Balint, Wien, 13. X. '92. (fekete, kézzel írt)". Paralectotypus (?): „Albán Exp. '18., Pashtrik, 4-14. 7. (nyomtatott)"; „Lycaena alcon sevastos Rbl. & Zerny, Type, female (piros, kézzel írt), (verso:) Őrig. Fig. (fekete, kézzel írt)"; „Paralectotype, female (piros, kézzel írt), des.: Zs. Balint, Wien, 13. X. '92. (fekete, kézzel írt)". Maculinea alcon tolistus - Lectotypus (?): „Bosnia, 1904, Koriéna, D. Leonhard" (fekete, nyomtatott); „Lectotypus, M. alcon tolistus, det. Zs. Bálint, 1990" (piros szegélyű, kézzel írt).