Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994) (Pécs, 1995)

Természettudományok - Nógrádi Sára–Uherkovich Ákos: A magyarországi tegzesek (Trichoptera) elterjedése és gyakorisága az utóbbi évtizedben, számítógépes feldolgozás adatai alapján

50 pedig példányszáma alapján egyáltalán nem mondható gyakorinak. A lelőhelyek száma még aránylag nagy, hiszen olyan munkatársaink is gyakran eltették számunkra, akik egyébként csak Limnephilidákat és Phryganeidákat tettek el. Kifejezetten ritkának tartott fajok közül számosnak sokszorta nagyobb volt a példányszáma, gyakran még az adat- vagy lelőhely-száma is. A zoocönológiában a „gyakoriság" sokkal jobban körülhatárolható fogalom. Itt előfordulási alkalmak számát vagy abszolút illetve relatív mennyiségi adatot fejez ki és mint ilyen, számszerűsíthető, tehát nem szubjektív. A gyakorisági értékek kifejezésére számos módszer ismeretes, ezek relatív (pl. dominancia) vagy abszolút (pl. abundancia) számértékek. Mivel az általunk intenzíven kutatott időszak alatt összes gyűjtő és feldolgozó munkánk során ügyeltünk a kvantitatív viszonyok hű visszaadására (azaz a lehetőségekhez képest minden példányt megfogtunk, feldolgoztunk és dokumentáltunk), így az elmúlt 12 gyűjtési szezon eredményei alapján a tényleges gyakorisági értékek számszerűsíthetők. A számítógépes adatnyilvántartás és feldolgozás Talán nem kell hangsúlyozni, hogy a faunisztikai, ökológiai és állatföldrajzi munka alapja a pontos adatközlés. Mint közismert, a múlt században sok esetben megelégedtek a lelőhely - mai fogalmak szerint egészen tág értelmezésével. Elterjedt volt a „Mecsekhegység", „Bükkhegység" megjelölés, de sokszor csak az ország nevét adták meg. Ezek az adatok a mai faunisztikai munkákban már csak nagyon korlátozottan használhatók fel. A lelőhelyek ilyen módon történt megadása nem volt ritka még az ötvenes, hatvanas években sem, ahogy ez például néhány gyűjtemény revíziójának során kitűnt. Az egyre hatalmasabb mennyiségű adat áttekintése új módszereket követelt. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején beindult európai szintű zoológiai térképezési munka - amelyben J. Heath, J. Leclerq és néhány munkatársa játszott úttörő szerepet (HEATH, LECLERQ 1969, HEATH 1971) - nálunk is felszínre hozta a precíz adatközlés és a számítógépes adatnyilvántartás szükségességét. Térképen ábrázolni csak olyan lelőhelyi adatot lehet, amely teljesen egyértelmű. Olyan megjelölések, mint például „Bükk hegység" vagy „Észak-Magyarország", térképes megjelenítésre alkalmatlanok. A hazai zoológusok hamar felismerték a elterjedési adatok térképes ábrázolásának hasznosságát és számos szerző kisebb-nagyobb munkáikban ezt már jóideje alkalmazza. A térképezés csak egyik módja a korszerű adatnyilvántartásnak és -feldolgozásnak. A terepmunka adatainak számos más feldolgozási módja is lehetséges. Ezen feldolgozási módok kiindulási pontja minden esetben a pontos adatközlés. A témával az utóbbi 3-4 évtizedben sokan foglalkoztak, azt különböző nézőpontból vizsgálva (pl. Soós 1958, JAKUCS, DÉVAI 1985). Az adatoknak természetesen csak egyik felhasználási területe a gyakoriság illetve elterjedés megállapítása. Gyűjtőhelyek fauna-hasonlóságának megállapítására, a diverzitás különböző módszerekkel történő kiszámítására ugyancsak igen alkalmas, amint ezt SOLEM (1979) munkája is jól példázza. Számos próbálkozás történt az adatközlés egységesítésére annak érdekében, hogy azok számítógépen rögzíthetők és kiértékelhetők legyenek. A hazai munkák közül például DÉVAI és mtsai. (1987), valamint DÉVAI és MISKOLCZI (1987) említendő. Különösen az utóbbi munka nagyon hasznos olyan szempontból, hogy nemcsak általában beszél az adatközlés pontosságáról, hanem a szitakötőkön keresztül az előfordulási gyakoriságot számszerűsíti is, sőt, ezeket a gyakorisági értékeket a környezetminősítésben is javasolja használni. Többször próbálkoztak azzal, hogy „egységes" adatrögzítésre alkalmas programok készüljenek, azonban ezek gyakorlatilag csak az módszer megtervezőjének elképzelésit tükrözték, mások azt nem tudták átvenni, vagy pedig különböző okok miatt csak elképzelés szintjén maradtak ezek a próbálkozások. A Trichopterák adatnyilvántartására és feldolgozására kifejleszett „Gyűjtonapló" program Saját magunk is szembetalálkoztunk azokkal a nehézségekkel, amelyek az adatok kezelése során jelentkeztek. Ahogy a terepen nyert adatok száma rohamosan nőtt, úgy egyes fajok adatainak visszakeresése jegyzőkönyvekből és az adatok meghatározott szempontok szerinti csoportosítása egyre nagyobb nehézségeket okozott, nem is beszélve az ezzel járó növekvő hibalehetőségekről. Éppen ezért már a nyolcvanas évek elejétől felmerült annak igénye, hogy ezeket az adatokat egy megfelelő program segítségével számítógépesen tároljuk. Mivel akkor még nem állt rendelkezésünkre olyan adatnyilvántartó program, amely a feladat megvalósítására alkalmasnak tűnt, erre a célra fejlesztett ki programot Uherkovich Péter. Mivel a program kidolgozásának kezdetekor még rendkívük drágák voltak az IBM kompatibilis PC-k, lehetőségeink csak azt engedték meg, hogy a program