Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Régészet - Szalai Ferenc: A Pécs–Málom és Zsibót–Domolospuszta lelőhelyeken feltárt koranépvándorláskori temetkezések antropológiai vizsgálata

107 vonások megjelenését (PAP 1984, KISZELY 1978, LIPTÁK 1983). - a nem torzított koponyájú férfiak (a Hács-béndekpusztai, a Keszthely-fenékpusztai és a Pécs-málomi szériák alapján) koponyája zömmel hosszú, középmagas és inkább keskeny, homlokuk középszéles, arcuk és felsőarcuk változó, szemüregük alacsony, orrüregük inkább keskeny, termetük közepestől a magasig változó. - a nem torzított nők koponyája közepesen hosszúhosszú, közepesen magas, keskeny, homlokuk inkább széles, arcuk középszéles-széles, felsőarcuk széles, szemüregük változó, orrüregük inkább széles, termetük kisközepes-közepes. Megjegyzések a koponyatorzítás szokásával kapcsolatosan A kora népvándorláskori antropológiai leletek között nagy valószínűséggel számíthatunk mesterségesen alakított koponyákra, mivel ezek a népek tudatosan formálták a gyermekeik fejét, valószínűleg azzal a céllal, hogy ezáltal más vonásaik legyenek, különbnek látsszanak, mint a többiek. A más régészeti korokból származó néhány torzított koponyát viszont szerintünk nem a koponyatorzítás szokása miatt alakították át, hanem ezek talán fejdísz, főkötő, hajviselet céljából hordott pántok, leszorítások, vagy a csecsemő szállítása céljából történt rögzítés stb. miatt, mintegy melléktermékként deformálódtak ilyenre. A Pécs-Málom 3. sírból előkerült férfikoponyán látható deformitás okaként megkockáztatjuk a nem szándékos koponyaalakítás lehetőségét. Az extrémen lapult lambdatájon kívül ugyanis nem fedezhető fel más jellegű koponyatorzulás, a homlok és a bregmatájek is érintetlen. Egy lapos, kemény aljzathoz történő rögzítésmódot feltételezünk, amikor is a csecsemő a hátán feküdt és talán fejét is, - de inkább testét - a fekhelyhez rögzítették széles kötésekkel. Erre talán azért volt szükség, hogy zavartalanul szállíthassák szekéren, vagy valami más közlekedési eszközön a csecsemőt, így ugyanis nem eshetett le még rázós úton sem. A homlokon átvezetett széles kötés nem hagyott benyomatot a csonton, a test rögzítése miatt az aljzatnak feszülő nyakszirt viszont BARTUCZ L. (1938): A magyar ember. Magyar Föld - Magyar Faj sorozat: IV. kötet. - Budapest. BARTUCZ L. (1938a): A szekszárdi húnkori sír csontvázának antropológiai vizsgálata. - Diss. Pann. 11/10. 8-19. BARTUCZ L. (1966): A praehistorikus trepanáció és orvostörténeti vonatkozású sírleletek. Palaeopathologia III. - Budapest. 193-197. lassan lelapult. A történetírás ezzel kapcsolatosan a következőket említi (BÓNA 1984, 278.): „Az Európában feltűnő hunok a rómaiak szerint lótartó nomádok voltak. Mintha odanőttek volna lovaikhoz - írják róluk -, éjjel-nappal lovon ülnek, úgy vásárolnak, esznek-isznak, még alusznak is. Akkoriban nem volt állandó telepük, családjuk szekereken követte őket." DINGWALL (1931,222.) patagóniai leleteknél teljesen azonos koponyadeformációt ír le a nyakszirti lapultság részletes elemzésével. LIPTÁK véleményével egyezően (1983) mi sem tudjuk elfogadni azt a felvetést, hogy a postbregmatikus barázdától az áll alá vezetett volna a bandázs (BARTUCZ 1938a, NEMESKÉRI 1952, PAP 1983). Ez ugyanis - ha akkora erővel szorítják meg, ami már csontdeformitáshoz vezet - teljesen mozgásképtelenné teszi az állkapcsot, a csecsemő-kisgyermek táplálása, itatása így lehetetlenné válik, sőt az erős kötés az állkapocsszöglet felé csúszván a légzést is gátolja a lágyrészek összenyomása által. Az ugyancsak kevéssé hihető el, hogy minden etetéshez-itatáshoz felengedték, majd újra megkötötték volna a bandázst. A torzított koponyájú egyének alsó állkapcsain nem látható kötés okozta benyomat vagy barázda sem, pedig az áll alatt vezetett erős torzítókötés nemcsak a koponyát, a mandibulát is torzította volna, sőt a fogak helyzeti rendellenességéhez is vezetett volna. Összefoglalás Szerző leletmentő ásatás során előkerült öt V. századi sír csontvázainak antropológiai vizsgálati eredményeit ismerteti. A kisszámú széria érdekessége két mesterségesen, de eltérő módon alakított koponya, ennek kapcsán észrevételeket tesz a koponyatorzítás szokásaival és feltételezett kivitelezésével kapcsolatosan. A Zsibót-domolospusztai gót csontváz antropológiai ismertetése mellett a régió ötödik századi embertani leleteinek áttekintését is elvégzi. A csontvázak egyéni adatait öt táblázat mutatja, egy ábra és három fényképtábla egészíti ki a munkát. BÓNA I. (1984): A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon. - In: Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. -Akadémiai Kiadó, Budapest. 265-299. DINGWALL, J. (1931): Artificial cranial deformation. - John Bale Sons and Danielsson. London. DOMBAY, J. (1956): Der gotische Grabfund von Domolospuszta. Felhasznált irodalom