Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Néprajztudomány - Katona Imre: A drávaszögi folklór helye a magyar néphagyományban

180 ték. Ezekre vonatkozólag a rendkívül gazdag kopácsi lakodalomnak és farsangnak néhány mozzanatát említjük: 1. az újasszony vőlegényes házba való ünnepélyes befogadása tisztulásos szertartással van összekötve, ennek „legközelebbi" rokonát a nyitrai Zobor-vidéken találjuk; 2. a közismert vőfénymondókák utolsó állomása Kopács, Szlavóniában már alig ismertek, és ott kevesebb a lakodalmi és tánckurjantás is, kevésbé színesek a népmesék; 3. 1914 előtt a kopácsi halászok külön (álarcos) bált tartottak, a nyitó táncot nádsípos zenekaruk kísérte; erre máshonnan nem ismerünk példát; 4. a farsangi felvonulások valaha a középkori karneválokra emlékeztettek, manapság a vendégmunkások révén nyugat-németországi jelmezekkel is találkozhatunk. Az előzőkhöz hasonló a helyzet a különféle hiedelmekkel is, bár ezeket még a szokásoknál is kevésbé ismerjük. Bizonyos hiedelmeket megőriztek történeti források, népmesék stb., de maga az emlékezet is. Csak néhány jellemző példát említünk: 1. több ezer évre visszakövethető néhány kopácsi népmesei elem, pl. a boszorkány szeme világának éjfélkor való (átmeneti) elvesztése, az élő-haló víz szerepcseréje; honfoglalás előtti motívum a kacsalábon forgó vár, a táltos lovak és a hősök párbaja, a kancatejben való fürdés, a hős testén látható égitestek, az ellenfél alól magától kiugró párna és több más; 2. a halak királyára emlékeztet a kopácsi vezérhal, mely hozza-viszi társait, kifogása tilalmakba ütközik; csak a Székelyföldön találunk hozzá hasonlót; 3. a várdaróci Tamás Zsuzsa 18. századi boszorkánypere az egész falusi hiedelemkör valóságos iskolapéldája. (Merőben más az alább említendő mesei boszorkány alakja és szerepe.) A feltártnak tekinthető kopácsi népmesekincs nem bőségével, hanem régiességével és szépségével tűnik ki: a varázsmesék szerkezete hagyományos és bonyolult, stílusuk díszes, telítve vannak ősi formulákkal. A hósmesék szereplői rendkívüli képességűek, tulajdonságaik egyeznek a keleti hősénekek megfelelő szereplőiével: álmuk mély, alig lehet őket felébreszteni, hallottaikból feltámaszthatók stb. Még a negatív figurák is hatalmasak: az álmából felvert sárkány előbb egy zsák dióbelet elfogyaszt és egy zsák dohányt is elpipál, mielőtt a hős üldözésére indulna; van egy különleges, az alvilágra utaló motívum: e sárkányt az általa megölt halottak riasztják. A mesebeli boszorkány orra vas, mint az ugor bálványoké, s a térdét veri, kardját rőfös nyelvén élesíti; leányait állatokká tudja változtatni stb. A pozitív hős a csodás táltos ló segítségével tud úrrá lenni az emberfeletti nehézségeken. Egyébként épp e túlzásoktól hemzsegő és részletező stílusú hősmesék kapcsán derült ki, hogy a férfiak és nők repertoárja merőben más, elbeszélő stílusuk is eltér, a férfiak meséi éppen kétszer hosszabbak. (Nemcsak a mesélésben, hanem minden más műfajban is kimutatható ez a nemek közötti szellemi munkamegosztás.) Az is a kopácsi kutatások eredménye, hogy a halászat helyszínei és kellékei szinte minden műfajt átjártak, maga a halász-életforma pedig valósággal „konzerválta" a folklórt. (1942-ben pl. még olyan halász is akadt, aki a népmeséket múltbeli valóságként próbálta értelmezni!) A helyi, történelmi és hiedelemmondák közül viszont éppen azokat lehetett legkönnyebben gyűjteni, melyek mesések és terjengősebbek is, ilyen pl. a boszorkányok megpatkolása, a különféle kísértethistóriák és egyebek. A történeti mondákban inkább Mátyás királyról és a törökökről esik több szó, kevesebb viszont a kurucokról, 48-ról, Kossuthról vagy a betyárokról. E mondafélékben sok a hétköznapi részlet, a reális elem, mely pl. a törökök esetében bizonyára a tartós és kényszerű együttélésből fakadhat, ugyanez a mondaréteg a Vajdaságban sokkal költőibb, általánosítóbb megfogalmazásban található. Mind nagyobb teret kapnak az adomák és a különféle tréfák. A Drávaszögben erősebb az iskolás hatás is. Ez utóbbiakra jellemző Bornemisza Péter egy papcsúfoló történetének: a sírást-nevetést egyszerre kiváltó, illetlen barátnak négy évszázadon át fennmaradt emlékezete. A népmesékhez hasonlóan, a drávaszögi balladák összegyűjtése is befejezettnek vehető; sürgető is volt, mert e műfaj már a 30-as évek óta „halott"-nak tekinthető: a mai nagyszülők is nagyszüleiktől hallották. Már csak egyharmaduk régi stílusú, ezek azonban éppoly népszerűek, mint az újabbak; mindössze kétszer hosszabbak a daloknál, időközben tehát rövidültek, megkoptak. Az itt talált 53 balladatípus egyáltalán nem nevezhető soknak, de közülük feltűnően sok (27) a helyi jellegű. Minden változás ellenére is több régi stílusú, ritkább típus került elő: pl. Kömíves Kelemen (igaz, prózában, és terjesztésében az iskola működhetett közre), a középkorias Szálláskereső Jézus legendaballadája, a mesés Házasodó királyfi, a magánéleti tragédiát megfogalmazó Kétféle menyasszony, Szégyenbe esett lány stb., de a legértékesebb gyöngyszem a kopácsi Csöbrös István-féle kéziratos énekeskönyvben fennmaradt Szilágyi és Hagymási. Ez utóbbi eddig mindössze két teljes és egy töredékes változatból volt ismert, a miénk a negyedik teljes és ép. Ennek kapcsán valószínűsíthető, hogy (egyelőre) névtelen szerzője a szerbiai Smederevóban (Szendrőben) raboskodhatott, hősei pedig a Száván átkelve egy azóta földig lerombolt mezővárosba, bizonyos Szombatba érkezhettek. Joggal feltételezhető az is, hogy a megnevezett hősök Baranya megyei birtokos nemesek lehettek, mert egy Szilágy nevű falu a megye közepe táján máig fennáll, és magyar lakosságú maradt, a déli csücsökben található valamikori Hagymás lakossága viszont horvátra cserélődött, akik a nevét is Aljmas-ra