Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)
Művészettörténet - Várkonyi György: Szalay Imre üveggyűjteménye a Janus Pannonius Múzeumban
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) 219-242 Pécs, 1994 Szalay Imre üveggyűjteménye a Janus Pannonius Múzeumban VÁRKONYI György Egy 1984-ben megjelent évkönyv-cikkének bevezetőjében 1 Hárs Eva sorra veszi a múzeumi művészeti gyűjtemények gyarapodásának szokásos - és Magyarországon lehetséges - formáit, megfogalmazván a szakemberek jámbor óhaját a tervszerű és célirányos gyűjteményfejlesztésre, s megállapítja, hogy az utóbbinak anyagi feltételei általában hiányoznak. így kerül előtérbe a megfelelő szakmai rangú és elhelyezési lehetőségeket biztosítani képes múzeumokban a gyűjtemények, hagyatékok "en bloc" megszerzése, mely kivételes értékekkel gyarapíthatja a közgyűjteményeket, bár az effajta szerzeményezés során a gyűjtés szaktudományos és múzeológiai szempontjai csak bizonyos korlátozásokkal érvényesíthetők. Ezek a gyarapodási források megkülönböztetett jelentőséggel bírtak a Janus Pannonius Múzeum művészeti gyűjteményeinek elmúlt évtizedekbeli fejlődésében. Hála a múzeum megőrzött szakmai és erkölcsi hitelének, egy sajátos, öngerjesztő folyamat is beindult, hiszen a gyűjtők, örökhagyók biztosak lehettek abban, hogy jó helyre kerül a gyűjteményük. A Hárs Éva által ebben az összefüggésben említett és múzeológiai tekintetben nem igazán kívánatos latens esetlegesség különösen jellemző az iparművészeti jellegű műtárgy-együttesekre, hiszen itt a gyűjtői habitus általában ritkán kötelezi el magát egyértelműen egy-egy művészeti ág, technika vagy korszak iránt. Az iparművészeti - vagy éppen népművészeti - tárgyak gyűjtője leggyakrabban saját környezetét formálja, esetleg egy örökölt ambiente-t fejleszt tovább speciális, de a múzeológia szigorú és tárgyilagos elveit jobbára figyelmen kívül hagyó szempontok szerint. Az így létrejött kollekciók viszont bírnak egy olyan erénnyel, melyet a tudományos és személytelen múzeumi gyűjtemények nélkülözni kénytelenek: a gyűjtő személyiségét, ízlésvilágát, esetenként társadalmi státusát, életmódját is reprezentáló, kivételes dokumentatív erejű "mikrokozmoszt" alkotnak. Ez a többlet-érték, ez a gyűjtő (vagy gyűjtők) személye köré fonódó különös koherencia az együttes közgyűjteménybe kerülésével gyakorta el is enyészik, jobb esetben fáradságos munkával idézhető fel halovány visszfénye. 2 (Ez utóbbi történt Mattyasovszky Zsolnay Margit gyűjteményével, melyből 1991-ben rendezte be a Janus Pannonius Múzeum a Zsolnay Múzeumhoz csatlakozó emlékszobát. 3 ) Szalay Imre gyűjteménye ugyancsak méltó lett volna arra, hogy háborítatlan egységben őrizze és képviselje gyűjtői ízlését, áldozatkészségét, esendő nagyravágyását, olykor kivételes szerencséjét. Szalay Imre és felesége mai ismereteink szerint az egyik legrangosabb pécsi magángyűjteményt hozták létre, melyben legendákkal övezett, unikális (vagy annak hitt) darabok is voltak. A gyűjtemény fajsúlyosabb, jónéhány kivételes értékű tárgyat is magában foglaló része az iparművészeti anyag volt. Szalay Imre tudatában volt a kollekció s a benne megtestesülő gyűjtői teljesítmény történeti értékének, ezért a gyűjteményt korábbi keltezésű végrendeleteiben 4 úgyszólván teljes egészében a város múzeumára hagyományozta. Ez - az anyag együttartására és ezáltal gyűjtője nevének fennmaradására vonatkozó - "favor testamenti" azonban nem valósulhatott meg maradéktalanul. Az egymást követő végrendeletek utólag ellenőrizhetetlen körülmények között úgy módosultak, hogy a hagyaték jelentős részének kedvezményezettjei végül olyan magánszemélyek lettek, akiknek a gyűjtemény egységben való megőrzéséhez nem fűződött érdekük. Szalay Imre 1987. január 17-én bekövetkezett halála után a hagyatéki eljárásba a Janus Pannonius Múzeum képviselőjét szakértőként bevonták. A hosszadalmas államigazgatási procedúra során körvonalazódó áldatlan helyzet világossá tette számunkra, hogy a gyűjtemény múzeumba nem kerülő részét a teljes szétzilálódás veszélye fenyegeti. Ezért kezdeményeztük még a hagyatéki végzés megszületése s így a tulajdonjog tisztázódása előtt a gyűjtemény védetté nyilvánítását. Ennek köszönhető, hogy a gyűjtemény legértékesebb tárgyai közül néhány - többek között egy XVI. századi, anatóliai ún. "Lorenzo Lotto" szőnyeg - vásárlás útján az Iparművészeti Múzeumba került. Az üvegek mellett ékszereket és egyéb ötvöstárgyakat, angol bútorokat, toszkán reneszánsz kerámiákat, szőnyegeket és egyéb textíliákat is magába foglaló gyűjtemény egységét azonban nem sikerült megőrizni. Csak a hagyatéki és védési eljárás dokumentumai, a hagyatéki leltárfelvétel során készült akalmi fotók s az élő tanúk emlékezete őrzi ma már a Szalay gyűjteményt, mint integráns egészet. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Szalay-gyűjteményről a hagyatéki eljárás megkezdésekor teljes körű és szakszerű jegyzék nem állt rendelkezésre. A tárgyakon
