Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Természettudományok - Nógrádi, Sára–Uherkovich, Ákos: The Trichoptera fauna of the lake Balaton and its catchment area (Hungary)

45 A Balaton és vízgyűjtője Trichoptera faunája NÓGRÁDI Sára és UHERKOVICH Ákos A hazai tegzesfauna vizsgálata a századforduló körül kezdődött. Az elmúlt évtizedekben elsősorban OLÁH (1964, 1967), ÚJHELYI (1971, 1979) és Kiss (1979), majd a nyolcvanas évek elejétől jelen cikk szerzői vizsgálták a hazai tegzesfaunát. Különösen az utóbbi évtizedben gyarapodtak jelentősebben ismereteink a hazai Trichopterákról. Ennek ellenére a Balatonról és vízrendszeréről korábban alig volt publikált adatunk, hiszen csak BOGA (1936) volt az egyetlen, aki kifejezetten ezzel a vízzel foglalkozott. Sajnos, az б dolgozata néhány jelentékeny hibával jelent meg, ezért nem tartjuk megbízhatónak. A Balaton mintegy 600 km

2 felületű, átlagosan csak 3,25 m mély tó, maximális mélysége sem haladja meg a 12,2 m-t. Legfőbb vízadója a Zala folyó, amely a teljes vízgyűjtőnek 45 %-át teszi ki. A Zala-Somogyi határárok és a Marót-völgyi csatorna — bár ugyancsak nagyobb vízadóknak számítanak — mégis csak a vízgyűjtő teljes területének alig néhány %-át teszik ki. Mind délről, mind északról számos kisebb vízhozamú patak táplálja még a tavat. A tápláló vizek közül a Zala erősen, a többi kisebb-nagyobb mértékben szennyezett. Kezdeti szakaszukon általában igen tiszták ezek a vizek, különösen a Zala egyes mellékvizei Vas és Zala megyében. A Balaton vízrendszeréről - leszámítva MocsÁRY (1900) első összefoglalójának néhány adatát - először ÚJHELYI (1979) tett közzé több adatot bakonyi cikkében. Később ugyanő és a szerzők a vízgyűjtő nyugati felében, a Zala felső szakasza és mellékpatakjai mellett végeztek vizsgálatokat (NÓGRÁDI 1987, 1989). Emellett a szerzők is dolgoztak a Bakony területén (NÓGRÁDI, UHERKOVICH 1985, UHERKOVICH, NÓGRÁDI 1988), majd pedig a Balatontól délre, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben (NÓGRÁDI, UHERKOVICH 1992). A Balatonból mutatták ki többek között egy jellemző, keleti elterjedésű faj, a Hydroptila dampfi Ulmer nagy populációját (NÓGRÁDI 1986). A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején rendszeresen és intenzíven vizsgáltuk a Balaton Trichoptera faunáját. Több helyen működött fénycsapda, melyek rendkívül nagy tömegű tegzest fogtak; emellett személyes gyűjtésekkel is sokezer imágót zsákmányoltunk. 118 fajnak több, mint 53 000 példányát dolgoztuk fel. A faj szám a hazai fajok 58,4 %-át adja ki. A felsorolt fajok közül 26 csak a Zala felső folyásának mellékvizeiből ismert, ezek csak a nem szennyezett vizekben fejlődnek. A fennmaradó 92 fajból 61—

et fogtunk a Balaton vagy a Kis-Balaton területén. Különösen gazdagnak bizonyult a Sajkodi-öböl (a Tihanyi-félszigettől nyugatra), ahol fénycsapda 40 fajnak több mint 10 000 példányát fogta, ettől fajszámban csak kevéssé maradt el a Kis-Balaton „1. ütem" területe, itt 36 fajt fogott a csapda egy év alatt. A tóban illetve közvetlen környékén sok ritka faj került elő gyűjtéseink során. Érdekesség az egyébként tisztább folyókban, olykor kisebb patakokban előforduló Lype phaeopa Hag. nagyszám előfordulása, valamint az álló- és lassan folyó vizekre jellemző Erotesis baltica McL., Agraylea multipunctata Curt., Ceraclea riparia Albd., Phryganea bipuncta Retz. vagy Oxyethira fiavicornis Pict, illetve az előbb már említett Hydroptila dampfi Ulmer. A Zala felső szakaszának mellékvizeiben kifejezetten hegyvidéki jellegű fauna él. Ezek az igen tiszta, szinte ionmentes vizekben érzik jól magukat és ennek megfelelően országszerte csak nagyon kevés előfordulási helyük ismert. Ilyen fajok: Ptilocolepus granulatus Pict., Chaetopteryx rugulosa Kol., Agapetusfuscipes Curt., Wormaldia occipitalis Pict., Hydropsyche guttata Pict., Plectrocnemia brevis McL., Oligotricha striata L., Athripsodes bilineatus L. stb. A Balaton körüli többi vízfolyás, melyek már eleve szegényebbek fajokban, a kisebb-nagyobb szennyeződések hatására tovább szegényedtek. Az ezekre jellemző fajok többnyire megtalálhatók az előbb említett vizekben is. Több, viszonylag ritka hydroptilida (Orthotrichia tragetti Mos., Oxyethira falcata Morton, О. flavicornis Pict., Hydroptila vectis Curt.), valamint a hydropsychidák nagy egyedszáma jellemzi ezeket a vizeket. A gyorsabb folyású kisvizekben ezek mellett például él még a „hegyvidéki jellegű" Chaetopteryxfusca Brau., Ch. major McL., továbbá a Lype reducta Hagen, Halesus tesselatus Ramb., Potamophylax rotundipennis Brau. stb. A somogyi lápokon, láperdőkben ezek mellett néhány további ritkaság is előkerült, mint pl. a Limnephilus subcentralis Brau., Holocentropus dubius Ramb., Phacopteryx brevipennis Curt, vagy a Trichostegia minor Curt. A Balatonra és a Kis-Balatonra pedig az állóvíziek dominanciája jellemző, mindenekelőtt a sok leptocerida, az Ecnomus tenellus Ramb. és néhány hydroptilida (pl. Hydroptila dampfi Ulm., H. angustata Mos., Orthotrichia costalis Curt.) Az angol nyelvű szövegben az összes faj minden adatát megadjuk, a korábban már közölt fajoknál a hivatkozásokat is.