Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 38 (1993) (Pécs, 1994)

Néprajztudomány - Lábadi Károly: Törökök a drávaszögi népi emlékezetben

188 Laskón még pár évtizeddel ezelőtt is a rossz gyereket azzal ijesztgették, hogy "elvisz a török"

15

. Többnyire iskolás hatásra terjedt el a török baba készítése (LÁBADINÉ 1984. 17.). Gyapjúfonal volt az alapanyaga: a tenyérre többször rácsavarták a fonalat. Az így keletkezett csomó alsó részét elkötötték, s úgy láttak hozzá a testrészek kialakításához. Diónagyságú részt kötöttek össze legelőször, az lett a feje. A kéznek való fonalakat elkülönítették a többitől, s az alját szintén összekötötték. A derék alatt a szálakat kétfelé osztották a lábnak, s szintén összefogták a végét. Szegen függött szobadíszként. Erdélyben ezt a játékot bojtbuba néven ismerik (GAZDA 1980. 262-263.). A Drávaszögh&n a baba zömök, bugyogós lába, nagy hasa inkább a törököt juttatta az eszébe az elnevezőinek. Páratlanul értékes epikus alkotás szintén tartalmaz utalásokat a törökre. "Török tsászárnak szép leányáról" címmel a kopácsi Csöbrös István, a legrégibb magyar kéziratos katonakönyv írója örökítette ránk a Császár tömlöcéböl szabadult úrfiak históriás balladát. Szilágyi és Hajmási címmel is ismerjük

16

. Igazából nem tekinthető népballadának, mégis a műfaj között a helye a verses históriának, éppen elterjesztési módja révén kerülhet oda. A balladában a "szerelmi háromszög" problémája a fő mondanivaló. Ennek a háromszögnek a két csúcsán két magyar úrfi, a harmadikon pedig a török császár szép leánya áll, aki kiszabadítja a magyar rabokat, sőt velük együtt távozik, mivel "Szép termetire az szilágyinak felgerjedet vala". A szerencsés és kalandos megmenekülés végén az úrfiak megvívnak a leányért. A XVI. századi Szilágyi és Hajmási verses história szerzőjét nem ismerjük, Szendrei Névtelenként emlegetjük, s szövege negyed évezreden át minden bizonnyal füzetről füzetre öröklődött, s így került Csöbrös István katonakönyvébe is. Perdöntő a jelentősége, hisz többek között bizonyítja, hogy míg a délszláv szomszédoknál a rabtartó fogságból való menekülés és a császár lányáért vívott párbaj két szálon futott, a magyarban a kopácsi változat tanúsága szerint az irodalmi és népköltészeti szövegekben végleg létrejön az egyesülés. A kopácsi változatból nem, de máshonnan tudjuk, hogy szőlőlopásért kerültek tömlöcbe a magyar úrfiak. Nagy volt a meglepetés, amikor 1981-ben Katona Imre a nevezetes kopácsi mesemondó, Tyúkos Horvát Antal leányát, Máriát faggatta, s az a négyszázéves történetet egy monda keretében adta elő: "Túlnan vót egy tábla szöllő, a török basáé. Amikor érzésbe vót, naprú napra fogyott a termés. Eccör aszondta a basa, hogyha valaki megfogi azokat, akik a szöllöt lopik, azt nagyon megjutalmazza! Mit ád isten, a Csöbörösök újra elmöntek szöllöt lopni, de azt nem vötték észre, hogy likas a csöbör. Belerakták a szöllöt. Ahogy möntek vissza, lassikán elszórták a szöllöt. Lati a török, hogy egy nagy csomó szöllöt mögén hiányzik, elkezdték ezök keresni. Möglátták az elhullajtott szömöket, ahogy vitték az utón. Ezön a nyomon odaértek a gunyhóban. Ott vót a sok lopott szöllö! Elbújtak a törökök. Eccör gyünnek ám a tolvajok, hogy majd viszik be a szöllöt, de ott rajtuk ütöttek a törökök, és elfogták ükét. Megkötötték, áristomba dugták ükét" (KATONA 1984. 25.). Igazából a népmondákban őrződött meg legjobban a nagy ellenség emléke. A történeti mondaanyagban három nagyobb csoport különül el. A törökök emlékezete csoportba elsősorban azok a szövegek sorolhatók, amelyek bizonyos vonásokat, külső és belső jellegzetességeket, viselkedési vélt vagy valódi szokásokat őriztek meg a törökökről, s nem ritkán a tatárokról, mivel a Drávaszög népének emlékezete is egybemosta a törökök és tatárok cselekedeteit. A csoportra jellemzőek az alábbi szövegek: "Szegény anyám meséte a kutyafejű tatárokrul. Erabolták az asszonyokat. Álarcot viseltek, kutyadíszü álarcokat. Nagyon féltek tőlük." (FERENCZI 1978-1979. 194). "A törökök efogdosták az embereket. Dógoztattak velük, amit bírtak. Kikémlelték a családokat és ahun szép nő vót, erabolták. A két vállukon kenderzsineget húztak át a bürön, és úgy kötötték egymáshoz a rabokat." (FERENCZÍ 1978-1979. 194-195.). "Jöttek a kutyafejű tatárok, kínozták az embereket. Mindenki emenekült elölek. Valahogy maradt otthon egy és ezt az embert megfogták a tatárok. Mihók Mózesnek hittak. Rátették a tüzes bográcsot a hasára, elevenen égették. Lámpásokat este nem vót szabad égetni. Mikó esteledett, mindenki pucolt be az erdőbe, nádasba. E mind erdőség vót itt körül, az egész határ. De van egy út, egészen Mohácsig visz, a Csete-völgy. Egészen a siklósi határig." (FERENCZÍ 1978-1979. 195.). A török örökség csoporthoz kötődik a legtöbb monda. Ezen belül a földrajzi nevek nagy bőséggel őrzik az emlékét: "A kopácsi részbe van egy rész, Gyilkosér a neve. A török sokáig uralkodott itten. Abból az időből maradt ez a név." (FERENCZI 1978-1979. 196.). "Arról lett elnevezve (Várdaróc L. K.), hogy Csere dombján volt egy török vár, és erről kapta a nevét." (LÁBADí 1973. 236.). A laskói Csete völgyét is összefüggésbe hozzák a törökkel: "így mondták az öregök: Valamikor régön leesött az égrü egy csillag (ami nem más lehetőit, mint egy meteorkü). Ez a csillag úgy belefúródott a fődbe, hogy egy feneketlen kút lett a héjén. Nyáron a legnagyobb száraz-