Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)

Természettudományok - Papp, Jenő: A Dél-Dunántúl gyilkosfürkész faunájának alapvetése (Hyemnoptera, Braconidae). V. Heconinae 2., Calyptinae, Meteorinae és Microgasterinae 2.

56 PAPP JENŐ Illidops Mason, 1981 Illidops cloelia (Nixon, 1965)— I,: 1 d:Zamárdi, lucernáról (Medicago sativa) hálózva. — VI^ 1 $ : Darány, ósborókás. — V és VII. Svájcból írták le, előkerült Ausztriából, Jugoszlá­viából, Magyarországról és a Szovjetunióból (Kauká­zus). Hazai lelőhelyeinek a száma 10. Illidops naso (Marshall, 1885) — VI2: 3 d: Da­rány, ósborókás. — V. Továbbiakat lásd Papp 1984a: 57. Illidops suevus (Reinhard, 1880) (= Apanteles se­sostris Nixon, 1976) — 1:1 Ö : Siófok. 1 6: Zamár­di.—VLj 1 d : Komló, Sikonda. 1 d : Komló, Zobák­puszta. 1 в : Máriagyüd. 1 d : Máriagyüd, Tenkes. 4 в : Pécs, Misina. 2 6 : Siklós, Városhegy.—VI 2 :1 d : Darány,ósborókás. 1 d: Fonyód. 13 d: Zalalövő, Ir­sapuszta. — V-VI és VIII-IX. Hosszú ideig csak a nőstény ivar alapján ismertük; magam ismertem fel (Papp 1984c: 287-288) nevelt példányok nyomán, hogy az A. sesostris néven csak hím ivar alapján leírt taxon tulajdonképp a suevus fajt képviseli azzal az észrevétellel, hogy a faj ivari bélye­gei feltűnően elütnek egymástól. M/crogaííer Latreille, 1804 A Nemzetközi Zoológiai Nevezéktani Bizottság 1988. évi határozatával a Microgaster és a Microplitis génusz neveket nem az eredeti leírók, hanem a későb­bi szerzők („auctorum") értelmezésében érvényesítet­te — tehát nem a prioritás általános (és legfontosabb) elve döntötte el a nomenklatúrái kérdést; lásd még Papp 1984a: 51—52, ahol a két génusz nevet ellenté­tes értelmezésben használtam. Micrpgaster postica (Nees, 1834) — VI 2 : 2 d: Mernye, Szana. — VIII. 1981-ben a fajnak csak egyetlen hazai lelőhelyét közöltem (Bakonybél), a mernyei az ismert 2. hazai előfordulása (Papp 1981c: 133). Ritka európai faj. Mason (1981) monográfiájának címében is han­goztatta a hagyományosan értelmezett Apanteles Foerster s.l. génusz polifiletikus jellegét. Elsősorban kladisztikai elemzéssel indokolta felfogását és ennek megfelelően új, általa monofiletikusnak tartott génu­szokra bontotta fel a nevezett taxont. Mason új rend­szerét én is elfogadtam (Papp 1988b), ellenben előző dél-dunántúli brakonida tanulmányomban (Papp 1984a) azApanteles-t még hagyományos értelmezés­ben ismertettem. Nevezéktani és taxonómiai megfon­tolásból helyénvalónak vélem listaszerűen közölni az Apanteles s.l. génusz fajait az új génuszok rendszerta­ni sorrendjében, saját nevem után pedig feltüntetem a dél-dunántúli Apanteles s.l. fajok tárgyalási helyét. Pholetesor Mason, 1981 ., Pholetesor viminetorum (Wesmael, 1837)— VI«: 1 : 9 : Kaposvár, Anthriscus silvestris-ről hálózva. — V. Továbbiakat lásd Papp 1984a: 58. Protapanteles Ashmead, 1898 Protapanteles andromica (Nixon, 1965) — Vi: 1 9 : Pécs, Misina. — V. Eztapéldányt kétszeresen tévesen határoztam meg - (Papp 1973: 296-297), mivel Apanteles mihalyi né­ven új fajként és ráadásul hím allotípusként vezettem - be a tudományba. Azóta (Papp 1984b: 164) felismer­i tem tévedésemet, az A. mihalyi név pedig a holotípus : alapján aP. caberae (Marshall) ill. legújabbanaP. in­- certus (Ruthe) (Papp 1988b: 158) junior szmonimjá­vá fokoztam le. Egyébként hazánkban még két lelő­; helyről (Fenyőfő, Fót) ismerjük (Papp 1984b), továb­t bá a következő 4 országban tudunk előfordulásáról: с Németország, Csehszlovákia, Magyarország és a Szov­t jetunió európai területe. Protapanteles immúnis (Haliday, 1834) — 1:3 2 : Zamárdi. — VI : 1 $ : Nagyharsány. 1 d : Pécs, Misi­na. — V és VII-VIII. Protapanteles mandanis (Nixon, 1965) — VI X : 2 d : Pécs, Misina. — V. I Csak Németországból és Magyarországról ismer­s jük, hazánkban összesen 3 lelőhelyét jegyezték fel: Nagykovácsi, Pécs, Szigetszentmiklós (Papp 1984b: - 165). ) Protapantelesparallelus (Lyle, 1917) — VI 2 :1 5 : l Somogyaszaló, Deseda. — VIII. Eltérően a Protapanteles generikus bélyegtől e faj 1. hátlemezének oldala egymással párhuzamos (innen : a faj „parallelus" neve). További sajátságos bélyegei: (1) középháta erősen pontozott, (2) három pontszeme t feltűnően nagy (éjjeli aktivitás?), (3) a szárnypikke­i lyének színe sárga. A következő országokból ismer­jük: Anglia, Németország és Magyarország. 1. Dolichogenidea Viereck, 1911 britannica (Wilkinson, 1941): Papp 1984a: 55. cheles (Nixon, 1972): Papp 1984a: 55. dilecta (Haliday, 1834): Papp 1984a: 56. drusilla (Nixon, 1972): Papp 1984a: 56. gracilariae (Wilkinson, 1940): Papp 1984a: 56. infima (Haliday, 1834): Papp 1984a: 57. longicalcar (Thomson, 1895): Papp 1984a: 57. phaola (Nixon, 1972): Papp 1984a: 57-58. punctiger (Wesmael, 1837): Papp 1984a: 58. sicaria (Marshall, 1885): lásd jelen tanulmány 33. oldalát soikai (Nixon, 1972): Papp 1984a: 58. FÜGGELÉK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom