Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 36 (1991) (Pécs, 1992)
Természettudományok - Papp, Jenő: A Dél-Dunántúl gyilkosfürkész faunájának alapvetése (Hyemnoptera, Braconidae). V. Heconinae 2., Calyptinae, Meteorinae és Microgasterinae 2.
A DÉL-DUNÁNTÚL GYILKOSFÜRKÉSZ FAUNÁJA V. 53 Microgastrinae Egyik legnagyobb fajszámú brakonida alcsalád, a mai Magyarország területén 265 faj él, ebból a DélDunántúlon 126 faj fordul eló; ez utóbbi szám elóző tanulmányomban közölt (Papp 1984a) 72 és jelen tanulmányomban kimutatott 54 faj összegzéséből adódik. Az 54 faj génuszok szerint a következőképp oszlik meg: Apanteles Foerster s.str. 9 faj Choeras Mason 2 faj Cotesia Cameron 32 faj Dolichogenidea Viereck 2 faj Illidops Mason 3 faj MicrogasterLatreille 1 faj Pholetesor Mason 1 faj Protapanteles Ashmead 4 faj összesen 54 faj Faunisztikai szempontból az alábbi 16 faj tűnik ki a Dél-Dunántúlon: Apanteles atreus Nixon, Cotesia objecta (Marshall), C. callimone (Nixon), С. chares (Nixon), С. eulipis (Nixon), С. euryale (Nixon), С gades (Nixon), С lineola (Curtis), С. saltator (Thunberg), C. saltatoria (Balevski), С specularis (Szépligeti), Illidops cloelia (Nixon), Microgaster postica (Nees),Protapantelesandromica (Nixon), P. mandanis (Nixon) és P.parallelus (Lyle). Magyarország faunájára nézve egyetlen faj bizonyult újnak: Choeras validus (Thomson). Továbbiakat lásd a jelzett elóző tanulmányomban (Papp 1984a). E helyen érdemes megemlíteni egy fajnak, név szerint a Sathon falcatus (Nees) hiányát a Dél-Dunántúl brakonida faunájából. A fajról egyre inkább kiderül, hogy hegyvidéki, azaz montán elterjedésû Magyarországon (és a Kárpát-medencében) (Papp 1983:130). A Mecsek-hegységben és a Darányi ósborókásban nem kevés a montán fajoknak a száma, akár csak a rovarokat, vagy akár valamennyi szóba jöhető állatcsoportot tekintjük is. Ha egyáltalán él a Dél-Dunántúlon a Sathon falcatus, akkor feltételezhetően elsősorban e két tájon várható előkerülése. Apanteles Foerster, 1862 Apanteles ater (Ratzeburg, 1852)—VL: 1 ó : Mernye. — VIII. Apanteles atreus Nixon, 1973 — VLj 1 6: Siklós, Városhegy. — VI. A nemrég Angliából és Dániából leírt faj újabban viszonylag számos európai országból vált ismertté (Németország, Észak-Olaszország, Magyarország, Bulgária, Görögország, Törökország), ellenben a Szovjetunióból nem sikerült kimutatni (Tobias 1986:416). Hazánkbanritka, még három lelőhelyéről tudunk (Papp 1984b: 162). Apanteles brunnistigma Abdinbekova, 1969 — l x : 1 9 : Balatonszabadi. — VI: 1 ó* : Hosszúhetény. — VL: 1 6 : Mernye, Matricaria inodora-ról hálózva. — V és VII. A fajra az jellemző, hogy szárnyjegye egyenletesen barna színű, a mecseki (hosszúhetényi) példányé ellenben barna és középen elhalványodó emlékeztetve az aíer-csoport fajaira. Bár csak három évtizeddel ezelőtt fedezték fel a fajt, mégis egyre biztosabban állítható róla, hogy nyugat-palearktikus elterjedésû, tekintettel sokfelé megismert lelőhelyeivel. Nálunk is számos helyen gyűjtötték. Apanteles corvinus Reinhard, 1880 (= A. lucidus Szépligeti, 1896; = A. aptus Papp, 1977) — VL_: 2 9 (1 $ azA. aptus holotípusa): Nagyharsány, Szársomlyó. _ V. A faj egyes bélyegeinek a változékonyságát az is jelzi, hogy még kétszer írták le mint új fajt, köztük egyszer magam a nagyharsányi nőstény alapján A. aptus néven. Felismerve a variabilitást szinonimizáltam a nevet(Papp 1984b: 162). Különben a faj nyugat-palearktikus elterjedésû, hazai lelőhelyeinek a száma 8 (Papp I.e.). Apanteles evanidus Papp, 1975 (= A. calpurnia Nixon, 1976) — VI 2 :1 $ : Darány, ősborókás. — VI. Velem egyidejűleg, de egyéves késéssel írta le Nixon is a fajt Svédországból A. calpurnia néven, azóta előkerült Ukrajnából is (Tobias 1986: 451). Magyarországon további öt lelőhelyéről tudunk (Papp 19 81 с : 153). Apanteles ingenuoides Papp, 1971 — VL: 1 9: Nagyharsány, Szársomlyó. 1 6 : Pécs, Misina déli lejtője.— V-VL Általam Mongóliából leüt faj immár több európai országból is előkerült (Franciaország, Németország, Magyarország, Bulgária, Törökország), ellenben a Szovjetunió faunájából meg sem említik (Tobias 1986). Az bizonyos, hogy az A. ingenuus Tóbiástól nehezen lehet elkülöníteni. Magyarországon eddig 15 lelőhelyét jegyezték fel (Papp 1984b: 162-163). Apanteles lenea Nixon, 1976—VL; 2 9 +1 ó* : Somogyaszaló, Deseda. — VIII. A hím példány szárnyjegye széles hasonlóan az A. objectus-hoz. Továbbiakat lásd Papp 1984a: 57. Apanteles obseurus (Nees, 1834)—VI 2 :1 9 : Mernye, Matricaria inodorata-ról hálózva. — VII. Továbbiakat lásd még Papp 1984a: 57. Apanteles xanthostigma (Haliday, 1834) — VII: 13 6: Hosszúhetény 1971 IV 27, ex Adoxophyes reticulana Hübner (a gazda tápnövénye Pyrus sativa), leg. et educ. Reichart 1 9 : Siklós 1974 IV 25, ex Recurvaria nanella Hübner 1974 V 22 (a gazda tápnövénye Malus pumila), leg. et educ. Szegény.-—VI 2 : 1 9 : Darány, ősborókás. 1 ó* : Zalalövő, Irsapuszta. — IV-VI. Choeras Mason, 1981 Choeras arène (Nixon, 1973) — VI 2 : 1 9: Somogyaszaló, Deseda. — VIII. Továbbiakat lásd Papp 1984a: 55. Choeras validus (Thomson, 1895)—VI 2 :16: Somogyaszaló, Deseda, Anthriscus silvestris-ről hálózva Quercetum petraeae-cerrisben.
