Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Természettudományok - Bálint Zsolt: Egy xeromontán boglárkalepke: A Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera, Lycaenidae), I.

36 BALD a dél-oroszországi „zephyrus"-okhoz, amelyeket Kindermanntól kapott. Boisduval (1840), az európai lepkéket rendszerező munkájában a hespericus-t áthelyezi a „Lycaena Boisd". genusba. Frivaldszky sephirus-kt nem idézi, viszont a „Hesperica" után említ egy fajváltozatot „v. Zephyrus, Kinderm." néven, ami után a következő jegyzetet olvashatjuk: „Specimen d* lustratum in collectione D. Contamine, nimis affine videtur Hespericae. D. Ramburi, sed quid certe dicendum de specimine unico." Érdekes adalék Boisduval 1840-ben megjelent könyvéhez, hogy a TTM könyvtárának EC19 jelzete alatt található „Index Methodicus"-ban, amely példányt szerzője Frivaldszkynak ajánlotta, több helyütt is megtalálhatjuk a sephirus leírójának kezeírását, két esetben pedig szorosan témánkhoz kapcsolódik Frivaldszky bejegyzése : következetesen pontos i-vel írja a sephirus nevet, tehát tudatosan használta ezt a helyesírási módot. Frivaldszky (1841-45) a balkáni, krétai és törökországi expedícióinak újabb eredményeit fölsoroló munkájában a sephirus-t „Zephir-toportyán (Lycaena zephyrus Fr. - szerkesztői változtatás?)"-nak nevezi az általa újonnan fölfedezett fajok között (itt több olyan fajról tesz először említést, amiket később ugyanezen a néven Herrich-Schäffer vagy Freyer írt le!). Ebből a közleményből pontosan megtudhatjuk, hogy а sephirus első példányait Szliven környékén, a „Haemus" lábánál gyűjtötték. Freyer (1845) tudósít arról, hogy Eversmann (1841) beszámol egy ismeretlen kelet-oroszországi lepkefajról, aminek elég rossz ábráit is közli híradásában. Maga Freyer Kindermanntól szerez egy párt a lepkéből, s ezeket munkájában le is írja „Pap. Cyane" néven (Eversmann nyomán) és kiváló minőségű színes ábrát közöl mindkét ivarról, és a taxont-a Lycaena genus-ba sorolja, megjegyezve, hogy szárnyainak felszíne igen emlékeztet az „Alexis"-ére. Eversmann már korábban leírt egy boglárkalepke taxont cynae néven (Eversmann 1837), amely a pylaon-tól meglehetősen elütő Polyommatus faj. Herrich-Schäffer (1845) munkájának első és kiegészítő kötetében az összes leírt pylaon-xokon taxont ismerteti. Frivaldszky sephirus-kt mint „Zephyrus" (az általa megvizsgált példányokat Kefersteintől és magától Frivaldszkytól kapta), a.pylaon-t is ábrázolja Wessborn-féle Szareptában gyűjtött példányok alapján. Leír egy elsötétedett sephirus-alâkot is Kis-Ázsiából, aminek színes metszetét is adja, ugyancsak „Zephyrus" néven. Ám fölmerül benne a gyanú, hogy nem természetes úton elszíneződött példányról van szó: „Sollte hier ein zufalliges Verderben statt gefunden haben, oder dieses Blau wirklich in der Natur an mehreren Arten in gleicher Art sich umändern?" Staudinger (1861) az összes leírt taxont a Lycaenanemzetségbe helyezi. Trapp (1863) a Wallis-i Alpokban 1857-ben gyűjtött példányok alapján írja le a „Lycaena Lycidas"-t hangsúlyozva, hogy az új faj legközelebbi rokona a „Zephyrus". ZSOLT Allard (1867) fölfedezi a „Lycaena Martini"-t, és egyetlen nőstény példány alapján le is írja. Lederer (1869) a „Zephyrus Friv."-t az „Eurypilus Freyer" taxonnal együtt „Argus" variációnak tartja. Összefoglalva: A fenti, közel negyven év lepkészeti kutatásai során leírták a csoport (szubgénusz) fontosabb nyugati alakjait, míg az ázsiai területek szempontunkból még egyelőre ismeretlenek. Tisztázatlan a csoport taxonjainak rokonsági viszonya és rendszertani helyzete. 1870-től 1930-ig Lényegesen módosított szisztematikai elképzelésein Staudinger. Újabb munkájában (Staudinger und Wocke 1871) - a csoport képviselői jóval közelebb kerültek egymáshoz: a „Zephyrus Friv."-t már rögtön a „Loewi Z." után hozza, s a Frivaldszky által leírt fajnak változata az andalúziai „Hesperica Rbr." és a marokkói „Martini Allard" (ez utóbbi mint „varietas" megkérdőjelezve). A „Zephyrs Friv."-t a „Pylaon F.d.W." követi, szi) nonimjaként a „Cyane Frr." és a „Zephyrus H.S." van föltüntetve. Kérdőjellel („v. »et ab?«") idesorolja a „Cyane Ev." taxont is. A Trapp-féle fycidasról nem tesz említést. Az 1871-es Staudinger-Wocke-féle katalógus után három évvel újabb taxon leírására kerül sor: Oberthür (1874) leírja az „Allardii"-t két hím példány alapján, majd tíz évvel később (Oberthür 1884) egy hím és egy nőstény nyomán újabb diagnózist ad a fajról, s a nevet „Allardi"-ra változtatja. Jäggi (1881) külön tanulmányt szentel a „Lycaena Lycidas Trapp"-nak és mind a hímet, mind a nőstényt kiváló színes táblán ábrázolja. Az 1880-as években kapjuk a csoport ázsiai képviselőiről az első híreket „Lycaena Zephyrinus Stgr." (Christoph 1884) és „Lycaena Zephyrus H.S. var Zephyrinus Stgr." (Staudinger 1886) néven. Rühl és Heyne könyve (Rühlund Heyne 1895) az első olyan összefoglaló munka, amely pontosan leírja, elterjedésük ismertetésével, az összes pylaon-rokon boglárkalepkefajt és megpróbál kialakítani egy természetes rendszertani sorrendet. Ezt a munkát követi később a Staudingerund Rebel (1901) katalógus, amelyre később szinte minden kritika nélkül támaszkodott Seitz (1901) és Bollow (in Seitz 1932) majd Forster (1936 és 1938a) is. Az Altáj hegység lepkefaunájáról közöl szép tanulmányt Elwes (1899), amiben tisztán megkülönbözteti a „Lyc. pylaon, Fab." és a „Lyc. zephyrus, Friv." fajokat. Szerinte a „zephyrus" ázsiai példányai nem különíthetők el a törzsalaktól az 1886-os Staudinger-féle leírás alapján. Rebel (1903) a balkáni államok lepkefaunáját vizsgálva a „Lycaena Sephyrus Friv." neve alatt megemlíti, hogy a fajt Közép-Ázsiában a „var. Zephyrinus Chr.", Wallisban a „var. Lycidas Trapp", míg hispániai Andalúziában és Aragóniában a „var. Hesperica Rbr." képviseli. Végül arra is kitér, hogy a délorosz „Lycaena Pylaon F.d.W." igen közeli rokona a szóban forgó boglárkalepkének. 1901 és 1925 között négy új taxont vezetnek be a szakirodalomba a „Lycaena zephyrus" (vagy „sephyrus")