Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Néprajztudomány - Zentai Tünde: A lakóház alaprajzi fejlődése a Dél-Dunántúlon

170 ZENTAI TÜNDE egymással érintkező vidékein, egészen Szigetvár környékéig, valamint elszigetelten a KaposKoppány köze és a tolnai Hegyhát egy-egy falujában.

40 A fölsorolt tájak a hagyományos faépítkezési területekhez tartoznak. A századfordulón ezen kívül föllelhető volt még a Balatonmelléken, amint arra Bálványoson, Kerekiben stb. ma is emlékeznek,

41 továbbá Nyugat-Ormánságban, sőt Gunda Béla az 1930-as években még Ormánság közepén, Vajszlón is találkozott emlékével.

42 Korábban kiterjedtebb volt Tolna megyében is. Kovách Aladár

43 századunk elején még több faluban fényképezte (Pálfán, Miszlán és a Somogy határán lévő Bégeden). Helyszíni gyűjtései alapján arra az eredményre jutott, hogy a „régi" sárközi és Kapós—Koppány közi házak különbé járatúak voltak. Az utóbbi területen, Szakályban ma is találunk olyan múlt századi házakat, amelyek eredetileg külön bejáratokkal készültek.

44 Dél-mezőföldi múltjáról egyes ozorai épületek tanúskodnak.

45 A 18. század első felében a több-bejáratú házak, pontosabban a szabadba nyíló szobák a Tolna megyei Duna mentén is használatban voltak, amint az a boszorkányperekből kitűnik. Az egyik vallomás szövegében az áll, hogy Madocsán 1741-ben „. .. a fatens álmábul föl ébredvén, s a szobábul a udvarra ki lépvén .. ."

40 A fölsorolt nagyszámú példa ellenére a talpasházak fönnmaradásának vidékeit leszámítva a 20. század derekától már igen nehéz a régi, különbejáratú házak nyomára bukkanni. Ennek oka az, hogy a szilárd (föld) építőanyagok előtérbe kerülésével és a szabadkémény terjedésével együtt járt a központi bejárat kialakítása. Ez a folyamat a Dél-Dunántúl keleti oldalán, amint láttuk, már a 18. században megkezdődött, nagyobb arányú változásra azonban a 19. század derekán került sor. A keleti területek nagy részén ekkor már el is tűnt a füstöskonyha, amelyhez a különbejáratú alaprajz kapcsolódik. Ez lehet a magyarázata annak, hogy egyes, sok tekintetben nagyon hagyományőrző vidékeken — például Kelet-Ormánságban, vagy a szlavóniai „magyar szigeten" — sem a tárgyi emlékek közt, sem a szájhagyományban nem találunk konkrét bizonyítékot arra, hogy mikor terjedt el az egybe járatú lakóház.

47 A Sárköz esetében Kovách Aladár azt állapította meg, 48 Ugyanerről Gönczi Ferenc 1914. 420., Ebner Sándor 1931. 99., Kerecsényi Edit 1983. 306. stb. '

л Jankó János 1902. 190., Sgy. 1988. 42 Gunda Béla 1936. 197., Kelet- és Nyugat-Ormánság különbségeiről: Zentai János 1966. 43 Kovách Aladár, Néprajzi Múzeum F 11103, 11141, 56714., 1903. 13—14. 44 Pl. a Rákóczi u. 340-es iszámú ház. 4r

> Kücsán József 1979. 314. hogy az egybejárat a 19. század közepétől vált általánossá. A 20. század elején még több olyan házat tanulmányozott, amelyek a bejárat „átfordításáról" tanúskodtak, azaz a szoba udvari ajtaját a konyhai válaszfalba helyezték át.

48 A mai sárközi öregek már nem emlékeznek a különbejáratú házra. Régen feledésbe merült a szomszédos Bogyiszlón is.

49 Hasonlóképpen csak a központi bejáratról tudnak Ormánság közepén és keleti felében, mind a talpas-, mind a szilárdfalú házakkal kapcsolatban. A MecsekHegyalja falvaiban a 19. század derekáról még említik a füstöskonyhát, de csak egy bejáratról beszélnek.

50 A központi bejáratú házak előzményeit a Dunántúlon a nemesi és mezővárosi épületek körében kereshetjük, amelyek közt ott találjuk a 15. századi csepelyi (Veszprém m.) udvarházat.

51 Befogadása részben ezek hatásával, részben az alföldi parasztház térhódításával magyarázható, amely a 18. században a szilárdfalú építkezés és a szabadkémény terjedésével párhuzamosan zajlik. A központi bejárat meghonosodását minden bizonnyal nagyban elősegítették a telepesek számára készített 18. századi háztervek és -építések is. A telepesházak tervei ugyanis szabadkéményesek és egybejáratúak.

52 Alaprajzi változatok A tüzelőszerkezetek és a lakóház bővülésének elemzéséből kitűnik, hogy a dél-dunántúli lakóházak a 18. századtól általánosságban két fűtött helyiséggel rendelkeznek. Alaprajzukat döntően a soros, szoba-konyha, szoba-konyha-kamra, illetve a szoba-konyha^szoba (-kamra) beosztás jellemzi. E 20. század közepéig uralkodó forma mellett több eltérő alaprajzi változat létezik, köztük olyan „szabálytalan" alakzatok is, amelyek a középkori füstösház emlékét őrzik. Az újkor elejére kialakult dél-dunántúli házak között a későbbihez és az alföldi házakhoz viszonyítva ilyen szabálytalanságokat tapasztalunk a helyiségek méretében. Másutt kimerítően foglalkoztunk a füstösház szobával való kiegészülésével. Ennek a folyamatnak alaprajzi lenyomatait mutatják a belső-somogyi, zselici, göcseji magyar és a berzencei (Somogy m.) horvát, 46 Schräm Ferenc I. 1983. 497. 47 Lásd MN A: Ormánságban nem tudott kimutatni több bejáratú házat, Garay Ákos 1911. 283. skk.: a szoba a szenesházból közelíthető meg. /l8 Kovách Aladár 1903. 15. /,!) Csalog József 1939. 37—38. 50 Füzes Endre 1959. 231, 234. 51 Kovalovszki Júlia 1969. 240—244. 52 Lásd Miller, Toni 1947. 64—107.