Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Történettudományok - Nádor Tamás: „Hallható múzeum”. Hangdokumentumok a Janus Pannonius Múzeumban, II.

HALLHATÓ MÜZEUM, II. 151 házat, olyan lelkesedés volt, olyan tapsvihar, dobogás. A darab a premier után 2—3-szor ment egymás után, majd levették a műsorról, a negyedik napon új bemutató következett, aztán visszatért megint 1—2 napra a régi. így ment folyamatosan, hol az új darab, hol a másik. A szerepeket éjjel tanultuk. Én azt hiszem, nagyon szép eredmények voltak akkor. [ ... ] Ügy ^emlékszem, a színház kapott szubvenciót a várostól, ha keveset is — hogy mennyit, azt én nem tudom. Az akkori polgármester és a városi tanácsnokok gyakran jártak a színházba, megvolt a páholyuk. Persze egy kis nehézség mindig akadt az anyagiakkal, a gázsikkal. Egy időben' baj történt Fodor Oszkárral, egy kicsit csődbe ment, dacára a jó menetelű színháznak. És akkor nem kaptunk gázsit. Természetesen akkor is voltak szerződések és jogok. A társulat azt mondta, hogy egy bizonyos ideig játszik, de valamiből élni kell. Fodor Oszkár kért bennünket, hogy tartsunk ki, legalább két hétig, amiből persze 4 hét lett, de akkor visszamenőleg kifizette a gázsit. [... ] Első időktől kezdve, mikor megszeretett a közönség, egy-egy premieren, vagyis hetente kétszer, olyan virághalmazt küldtek nekem vadidegen emberek, hogy bizony sokszor nekem jelentett gondot hazaszállításuk. Néha kocsit kellett fogadni ahhoz, hogy a 10—20 kosarat hazacipeljem. Albérleti szobám sem volt alkalmas arra, hogy ennyi virágkosarat tartogassak. Annak idején Pécs legelitebb virágüzlete volt a Kött. Kértem Köttöt, vigye el tőlem a kosarakat. így is történt. Aztán újra és újra mindig visszakaptam őket. . . Talán itt Pécsett kaptam, a legtöbb virágot. Amikor megjelent leendő férjem, a legnagyobb virág ko sarakat ő küldte. Arról ismertem meg leendő férjem kosarát, hogy az volt a legmagasabb, a fejem fölött ért, mindig tiszta fehér szekfű vagy tiszta fehér rózsa volt, egy szál pirossál. Utolsó fellépésemkor Budapesten, a Júliában, kaptam tőle az utolsó virágkosarat. Az tiszta piros volt, egy szál fehérrel. Nádor Tamás: Mikor és hogyan ismerkedett meg leendő férjével, Littke Józseffel?

1

'* Vágó Mary: 1933-ban történt, egy Korzó béli szombat esti táncmulatságon. Fodor Oszkár, édesanyám, Harcos Irén és én, valamint Magay Pali, a színház orvosa, egy társaságban voltunk. A Korzó a mai kamaraszínház helyén állt. Vacsorázni lehetett, középen volt a parkett, itt táncoltunk. Mivel rengeteg táncosom volt, Magay Pali felírta sorba, hogy kik jelentkeztek. Egy szép alkalommal férjem is odajött hozzám 11 Littke József (1900—1963) borvegyész, pezsgőgyáros. 11. ábra: Vágó Mary (Littke Józsefné) színművész. Tanulmányait Rákosi Szidi Színiiskolájában végezte. 1933/34-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1934-ben Szegeden, 1935—1938-ig Budapesten játszott vezető szubrett-primadonna szerepeket. 1938ban házasságot kötött Littke József pezsgőgyárossal. 1971 óta a pécsi Jan us Pannonius Múzeum teremőre. Meghalt 1990. február 11-én. és mondta, hogy menjek vele táncolni. Én azt feleltem, kedves Littke, ne haragudjon, én most nem tudok magával menni táncolni, mert maga előtt még húszan várnak. Ott vannak feljegyezve Magaynál. Azt felelte: „Jól van, kislány, jól van, ha nem jön, nem baj, majd ha egyszer ráér, akkor szóljon nekem." Letáncoltam a húsz fiatalemberrel a kis tourokat, és huszonegyediknek szóltam a férjemnek, hogy: Littke kérem, most szabad vagyok. Erre nagy flegmán azt mondta nekem: „De most én nem érek rá." Nahát ez nagyon megdöbbentett, mert engem így még senki sem égetett le a sok gavallér között. És ez nekem nagyon tetszett. Mert a nő az nő, mindig az után kap, aki nem hajol meg annyira előtte. így ismerkedtünk meg tulajdonképpen. A legközelebbi szombaton ő megint ott volt, és akkor szólt a Magay Palinak, hogy „Palikám, sorolj be engem a Märyhez". Pali jó haver volt, elsőnek írta be. Táncoltunk. Egészen lekezelt engem. Jó, tényleg, kislány voltam. Naiv, nem színésznő típus. Heccelődött. Kérdeztem: Mindig csak kis-