Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: A Keleti-Mecsek futóbogarai (Coleoptera, Carabidae)

10 HORVATOVICH SÁNDOR A másik külön méltatást igénylő gyűjtőhely a Püspökszentlászló az ott 1989-ben működő fénycsapda miatt. Itt összesen 33 faj került elő, melyből 27 csak erről a gyűjtőhelyről ismert a Keleti-Mecsekből. További három faj ismert más gyűjtőhelyről is, de csak fénycsapdából (Öbánya és Magyaregregy). Ezeket most nem sorolom fel, mert a fajlistából könnyen kikereshetők. Futóbogaraink döntő többsége nedves biotópokban él. Nagyon sok faj imágója telel át a talajban 10—20—30 cm mélységben. Nagyon sok faj tartózkodik nappal kövek, korhadt fatörzsek alatt, vagy közvetlenül a talajfelszín alá ássa be magát, többnyire éjszaka mozognak és táplálkoznak. A továbbiakban megkísérlem összeállítani a Keleti-Mecsek erdőtípusainak domináns fajait. A gyertyános-tölgyesek és bükkösök futóbogárfaunája ökológiai szempontból összevonható, mert a talajnedvesség és a levegőpáratartalom szempontjából hasonló értékeik vannak. A két erdőtípus a terület összesen mintegy 65%át foglalja el (Horvát A. O., 1972), így a két erdőtípus domináns futóbogarai vehetők leggyakoribbnak a Keleti-Mecsekben. Trechus cardioderus püisensis Csiki. Minden rostálással kerültek elő példányai, talajcsapdával csak kivételesen gyűjtöttük. Csak 1917-ben írta le Csiki Ernő. Jelenleg a legtöbb szerző alfajként tárgyalja, összefoglaló munka magyarországi elterjedéséről még nem jelent meg. Carabus nemorális Müller. Főleg talajcsapdákból került elő, összesen 60 példányban. Nappal rejtett életmódja miatt egyéb módszerrel csak ritkán gyűjthető. • A Mecsekben ez a leggyakoribb Carabus faj a gyertános-tölgyesekben és bükkösökben. Notiophilus rufipes Curtis. A bükkösök jellegzetes faja, amely rostálással és egyelő gyűjtéssel került elő. Elsősorban a mély völgyek bükköseiben találtuk. Bembidion lampros Herbst. Ugyancsak a bükkösök és gyertyános-tölgyesek jellemző faja, melyet rostálással és talajfelszínről való egyeléssel gyűjtöttünk négy lelőhelyről. Abax parallelepipedus Piller & Mitterpacher. Példányszámát tekintve a domináns fajokhoz tartozik. Főleg talajcsapdákkal gyűjtöttük (53 példány). Abax parallelus Duftschmid. Ugyanúgy, mint az előző fajt, elsősorban talajcsapdával fogtuk a két erdőtípusban. A gyűjtött példányszám alapján valamivel kevésbé gyakorinak tűnik (39 példány). A futóbogarak nedves biotópokat kedvelő volta miatt a patakvölgyeknek sajátos a futóbogárfaunájuk. Élnek itt olyan fajok, molyok szárazabb élőhelyeken, még a legnedvesebb erdőkben sem fordulnak elő. Ezek a fajok a patakok állandóan nedves iszapjában élnek, abban járatokat ásnak. Egy részük fénycsapdával is gyűjthető, mert ezek bizonyos időben repülve rajzanak, újabb élőhelyeket keresnek. Loricera pilicornis Fabricius. A Mecsek területén nagyon ritkán került elő. Csak az állandóan nedves, iszapos partszakaszokon gyűjtöttük. Hazánkban viszonylag ritka (Horvatovich 1974). Bembidion tibiale Duftschmid. Ugyancsak a patakmedrek jellegzetes faja, de elviseli az időszakos kiszáradást is, mert száraz patakmederben nedves aljú kövek alatt is gyűjtöttük. Bembidion tetracolum Say. Kizárólag nedves, tocsogós iszapból tapostuk ki. Az acsalapuval borított területeket is kedveli. Bembidion dalmatinum latinum Netolitzky. A nagyon nedves talajok iszapjában az időszakos vízfolyások mentén is megtalálható. Fénycsapdával is gyűjtöttük, ami magyarázza a szélesebb elterjedést. Pierostichus nigrita Paykull. A Keleti-Mecsek egyetlen patakjában (Kárász falu mellett) az iszapban leásott talaj csapdával gyűjtöttük. Az Alpokban hegyvidéki lápokban is él (Freude 1976). Agonum moestum Duftschmid. Ugyancsak egyetlen, a fentebb említett nedves élőhelyen találtuk. Agonum ruficqrne Goeze. A Mecsekben a patak faunának viszonylag elterjedt és gyakoribb faja. Agonum assimile Paykull. Sík és hegyvidéki vizek mentén a leggyakoribb Agonum fajunk, amely nappal kövek és korhadt fák kérge alatt tartózkodik. A Keleti-Mecsekben is a leggyakoribbnak bizonyult (34 példány) az Agonum fajok közül. Említést érdemelnek még a fák kérge alatt gyűjtött fajok. A Dromms-génusz fajainak nagy része imágó állapotban ehhez az életmódhoz alkalmazkodott. A Keleti-Mecsekben három fajukat találtuk (Dromius agilis Fabricius, D. quadrimucalatus Linnaeus, D. spilotus Illiger), melyek Európa nagy részének erdeiben elterjedtek. Gyűjteményekben életmódjuk miatt viszonylag ritkák. Az előkerült 101 faj közül 36 került elő egyetlen példányban. A leggyakoribbnak a fénycsapdával és talaj csapdával fogottak bizonyultak: Bradycellus verbasci Duftschmid 224 példány, Harpalus melletti Heer 137 példány. Carabus nemoralis Müller 60 példány, Abax parallelepipedus Piller & Mitterpacher 53 példány. A két legnagyobb példányszámban előkerült fajnak az az érdekessége, hogy a fény-