Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 34 (1989) (Pécs, 1990)

Természettudományok - Horvatovich Sándor: A Zselic futóbogarai (Coleoptera, Carabidae)

A ZSELIC FUTÓBOGARAI 7 Az alkalmazott gyűjtőmódszerek A teljes futóbogárfauna feltárásához szükséges valamennyi hatékony gyűjtési módszert alkalmaztuk. A vizes-tocsogós biotópokban a taposás közben való egyelés (szippantózás) bizonyult a legeredményesebbnek. A nedves, nyirkos élőhelyeken, ahol ugyancsak sok futóbogár él, a rostálás és a talaj csapdák alkalmazása hozta a legjobb eredményt. A viszonylag szárazabb területek futóbogarai repülnek a higanygőzlámpa fényére, így itt az ilyen gyűjtés adja a legpontosabb faji összetételt. A fajok felsorolásánál rövidítve azt is feltüntettem, hogy milyen volt a gyűjtési módszer. Az alábbi rövidítéseket alkalmaztam, egy. == egyelés; rost. = rostálás; fcs. = fénycsapda; tes. = talajcsapda; lámp. — lámpázás; tap. = taposás; t. = talajból. Ezeknek a gyűjtőmódszereknek a változatos biotópokban való megfelelő alkalmazása a kis területhez képest fajgazdag listát eredményezett: 121 faj került elő összesen. A terület nagyon mozaikos biotópösszetételét jellemzi az is, hogy 60 faj mindössze egyetlen példányban van gyűjteményünkben. A legnagyobb példányszámban a talaj csapdával fogott erdőlakó fajok voltak. Ugyancsak viszonylag magas példányszámot mutattak bizonyos fényre repülő fajok. Volt köztük országos ritkaság is (Harpalus melletii Heer). Megjegyzések jellegzetes és országosan ritka jajokról Carabus nodulosus Creutzer, 1799. Mindkét gyűjtőhelyén a gyűjtések 20—30 évesek. Az utóbbi években a süllyedő talajvízszint és tarvágások következtében mindkét zselici gyűjtőhelye annyira leromlott, hogy már nem sikerült gyűjteni belőle. Előfordulásához egyenletesen magas vízszíntű folyóvizes mocsárra van szükség. Az ilyen toiotópok az egész országunk területén végveszélyben vannak. Cychrus caraboides Linnaeus, 1758. A Zselicben előforduló populáció közel áll a NyugatEurópában élő alfajhoz (C. caraboides rostratus L.), ami valószínűleg a hosszú ősz és a viszonylag enyhe tél következménye. Leistus piceus piceus Frölich, 1799. A Dunántúlon mindössze négy területről ismert: Kőszegi-hegység (Kaszab 1937), a Bakony-hegység (Tóth 1973), a Mecsek-hegység (Horvatovich 1975, 1978, 1979) és a Zselic (Horvatovich 1975). Ezek közül a domborzatra nézve a legkevésbé hegyvidéki terület a Zselic, amely még a 400 m-t sem éri el (Hollófészek: 357 m). Mind a Zselicben, mind a hozzá .közelfekvő Mecsekben ez a faj a mély, állandóan nedves völgyekben él, ahol a nyári száraz hónapok alatt is biztosított számára a megfelelően nedves élőhely. Sajnos a két ismert zselici lelőhelye közül csak az egyik (Dennai-erdő : égeres) esik a tájvédelmi körzet területére. Előfordulása a Dél-Dunántúlon reliktum jellegű. Közép-Európában magas hegységekben az erdőhatár felett is él (Freude 1976). Dyschirius luedersi Wagner, 1915. Hazánkban eddig négy lelőhelye volt ismert (Horvatovich 1974). Összelterjedését csak a közelmúltban tisztázták (Lindroth 1985), mert ehhez nagy anyag ivarszervi vizsgálata volt szükséges. Eszerint Dél-Európában nem él, nagyon fontos nyáron számára a hűvösebb, nedvesebb klíma. A zselici előfordulás ugyancsak reliktum jellegű. Valószínűleg a terület rendkívül tagolt domborzatából és sajátos éghajlatából adódik. Asaphidion curtum Heyden, 1870. A faj összelterjedését csak néhány éve tisztázták (Lindroth 1985). Az első magyarországi lelőhelye a Villányi-hegységből származik. A hazai elterjedés pontos megállapításához a teljes hazai anyag revíziója szükséges. Atlantikus faunaelem, a kontinentális, hideg teleket nem viseli el. Gyűjteményünkben 13 dél-dunántúli példány van: a Zselicből, a Mecsekről és a tőlük délre eső enyhe telű területekről. Bembidion clarkii Dawson, 1849. Hazánk faunájára új faj, amely a kemény teleket el nem viselő atlantikus faunaelem. Égeresekben, füzesekben, kis tavak és időszakos állóvizek partján él (Lindroth 1985). A zselici lelőhelye is ilyen. Bembidion starki Schaum, 1860. Faunánkra új. Elterjedése sporadikus, az Alpok peremvidékére korlátozódik. Mind hegyvidéken, mind mélyebben fekvő mocsarakban előfordul. Zselici lelőhelye a lipótfai kutatóház közvetlen közelében húzódó mocsár, ahol egyelve gyűjtöttem. Tachys fulvicollis Dejean, 1831. Összesítve a zselicivel együtt 8 hazai lelőhelyadata van. (Horvatovich 1979, Ádám, Merkl 1986). Dél-európai elterjedésű (Freude 1976). Nedvesség és melegkedvelő. Trechus secalis Paykull, 1790. Hazai elterjedése nagyon szórványos. Elsősorban az ÉszakDunántúlról vannak adatai (Bakony-hegység, Mosonmagyaróvár környéke, Sopron). Ezen kívül a Börzsöny-hegységből ismerjük (Endrődi 1974). A zselici előfordulás új a Dél-Dunántúl faunájára. Közép- és Észak-Európában van fő elterjedési területe, árnyékos, hűvös biotópokat kedvel. Trechus obtusus Erichson, 1837. A közelmúltban történt meg a hím ivarszerv vizsgálatának